És van még valami, ami összekapcsolja az 1936-os és az 1954-es csapatot. Egy hagyomány, másképpen a szabadidő úgymond hasznos eltöltése – amikor még nem feltétlenül a telefonok voltak okosak: „Az még csak hagyján, ha egy labdarúgó nem elég gyors vagy »féllábas«. De ha nem tud ultizni, előbb-utóbb lemorzsolódik a sportágból.”
Trigoria írta:hagyjuk azt a zsoldos f.szt, akiről még hibát is elneveztekA két keret legjobb (inkább legfontosabb, mert Donnarumma azért jobb)
tomm írta: Azt azert kernem,hogy ha majd k.ras kozben gyurcsanyekon jar az eszetek, azt az elmenyt tartsatok meg magatoknak....![]()
Két évvel ezelőtt, 2021-ben úgy játszott le sorozatban 12 mérkőzést a válogatottunk – erről anno külön elemzést is készítettünk –, hogy az első félidőben egy gólt sem kapott, a másodikban viszont 17-et, közülük nyolcat a meccs hajrájában, az utolsó tíz percben. Ehhez képest 2023-ban a nyolc kapott gólunkból csak kettőt szedtünk be a második félidőben, az utolsó tíz percben viszont egyet sem. Ellenben mi négy gólt is elértünk a hajrában, kettőt pedig a 90. perc után, ami mutatja, hogy erőnlétben, koncentrációban, mentálisan az ellenfelek fölé nőttünk.
hagyjuk azt a zsoldos f.szt, akiről még hibát is elneveztekA két keret legjobb (inkább legfontosabb, mert Donnarumma azért jobb)
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég