én se szeretem, de megértem. Ugyanakkor értelmetlen.ha valaki folyamatosan ide-oda pattog az általános elégedetlenség miatt,azt rühellem.
Maximáisan egyetértek. Évek óta mondom, hogy nem lenne szabad mindenkinek szavaznia.- Mit vársz a 2014-es választásoktól? Egyáltalán pártban kell-e még nekünk gondolkodnunk?
- A magyarság legnagyobb tragédiája mindig a pártoskodás volt. Ma még a nemzeti mozgalmon belül is túl sok a különböző szervezet. Néha az az érzésem, hogy mindenki vezér akar lenni, honvéd meg senki. Ebben a rendszerben én nem hiszek, de egyik napról a másikra úgy tűnik, hogy nem tudjuk megváltoztatni. Én első lépésként korlátoznám a szavazati jogot! Nem életszerű, hogy annak a szavazata, aki még nem dolgozott egy percet se, nem is akar és egy forint adót nem fizet, sőt csak a segélyek felvételéig jut, ugyanúgy dönt arról, hogy annak az adónak, amit mi befizetünk, mi legyen a sorsa. Hosszabb távon gondolkodva pedig legjobban az önkormányzatiság kiterjesztése működne szerintem. Ez által jobban bele lehetne vonni az embereket a saját sorsuk feletti döntésekbe. Erre már ott van példának Gyöngyöspata, a közelmúltban pedig Toroczkai Laci lett polgármester Ásotthalmon.
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 3 vendég