Magyar Foci

ide jöhet minden

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: fradista romanista Dátum: 2013.03.23. 09:17


Trigoria írta:Az a baj hogy ez megint olyan hogy 1 percen múlott egy ország jókedve. Ehelyett most enyhe letargia van. Napokig, hetekig, de lehet hónapokig nem fogom igazából túltenni magam ezen. Nem egészséges már ez se...


Azért már rég nem tartunk ott, h. ezen múlna "az ország jókedve"

Kimaradt néhány helyzet, ez igaz, de nagy helyzeteket hagytak ki a románok is, nem tudák kihasználni egyszer sem a védőink bénázását az első félidőben. Úgyhogy azért annyira nem tekinthetjük magunkat sorsüldözöttnek (pláne, ha azt nézzük, hogy több meccsen éppen nekünk sikerült éppen a végén javítani....)

Szubjektív véleméynem szerint az üres nézőtér inkább felszabadítóan hatott a játékosokra, arról nem is beszélve, h. k ki tudja, milyen botrányok lettek volna, ha bleengedik a nézőkket, azaz velük együtt a csürhéket. - szóval azt sose fogjuk megtudni, hogy jártunk volna jobban

Egyébként le merem fogadni, hogy ezen az utsó minutumban bakapott gólon fog múlni a pótselejtezős helyünk, mivel ez 3 pont veszteséget jelentett a közvetlen riválissal szemben.
(de lehet, hogy jobb ais így: egyszer már nagy mázlival meglett a pótselejteőzs hely. Aztán kiderült, hogy bár ne lett volna....... :(
Avatar
fradista romanista
 
Hozzászólások: 9244
Csatlakozott: 2006.02.06. 17:52
Tartózkodási hely: BP XIV

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2013.03.23. 09:16


A cserékkel nem volt semmi gond.A válogatott pedig nem töketlen,hanem szerencsétlen.Bödét kedvelem,de nem biztos,hogy az ő becserélésével meglett volna a három pont.Nüanszokon múlt.Az első román tizenegyes előtt lest mondott kis Knézy,szerintem nem volt az.A 92. percben pedig simán fújhatott volna kifelé szabadot Stark.Simán.Ha van közönség,meg is teszi.Szalai pedig kőkeményen letámad,csak nem a 80. perc tájékán,amikor már a seggén veszi a levegőt.Max. az utolsó tíz percre jöhetett volna a helyére Böde Dani,de Szalait tényleg nem szabad lecserélni.Szerintem jobbak voltunk,de a világbajnoki szereplésre nem vagyunk érettek.
A szurkolásról pedig.Az interneten is érezhető volt,hogy a Dózsa György úton lévő többezres tömeg beleadott apait-anyait.Le a kalappal előttük!Nagyon irigyeltem őket,varázslatos hangulatot teremtettek.A Nemzeti Sport szerint hatezren voltak,a "szélsőjobboldali" portálok szerint tízezren.
Az Ötvenhatosok terén max. ezren.
Pedig egész hónapban az MLSZ-rendezvényt reklámozták mindenhol.Az index tárgyilagos tudósítói szerint a vezérszónok próbált valamit a mikrofonba produkálni,de a tömeg gyakran belealudt az eseményekbe.Szemenszedett hazugság.Meg hogy alig-alig hallatszott be a hangjuk a stadionba.Agyrém.
Az M1 a magyar góloknál bevágta,ahogy pár száz ember reagál a gólokra az Ötvenhatosok terén (egyébként előttük is le a kalappal),miközben a Dózsán tombolt-őrjöngött-petárdázott a tömeg.Az index egyből azzal kezdte a tudósítását,hogy a szurkolók megkezdték 20 óra körül a cigányozást,a trianonozást meg hasonlók.A Nemzeti Sport a Szurkolás rovatban alig ír a Dózsán történtekről.És úgy zárja a cikket,hogy egy nagyobb csoport a rendőrökkel is összebalhézott.Szánalmas.
Miért nem lehet egyszer leírni,hogy ez a "csürhe,aljas,mélymagyar" tömeg többezres létszámmal,k.rva hidegben együtt tombolt a magyar válogatottért mintegy két órán át?Miért nem lehet belátni,hogy a MAGYAR szurkolóhad lehugyozta Csányiék álrendezvényét?Most akkor melyik volt politikai rászervezés,kedves MLSZ?Hol volt a helye az IGAZI drukkereknek?Aki nem otthon,tévében akarta nézni a mérkőzést,az miért ment volna az Ötvenhatosok terére "szurkolni",tisztrelt Csányi úr?A Magna Cum Laude miatt?
A csapat ikszelt,de fölényes győzelmet aratott a nemzeti együttdobogás,a közös cél és a közös érzések.
Köszönjük,SZURKOLÓK!
Zsolti
 
Hozzászólások: 11341
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2013.03.23. 03:13


bigg: nem ismerem Bödét, csak abból amiket hallok róla, ebből gondoltam hogy mi a posztja - ebben tévedhetek
Kovács meg egyszer kb gólhelyzetbe ugorhatott volna ki már félpálya után, ha nem vágják fel a gyönyörű megugrása közben sárgát érően
mindegy, totál letojom már hogy ki játszik a válogatottban, csak játsszunk eredményesen
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: Corso22 Dátum: 2013.03.23. 01:09


Banyek, én is ezt gondoltam, hogy letargia ez az egész a végén, de az nálam külön kérdés (Voltam a Népstadionban teltházas és kijutós! csoport meccseken régen), hogy számított-e a közönségünk hiánya? Befújtak volna-e gólnak egy kifele szabadrúgást a végén? Vagy az volt-e? Nem láttam ismétlést. Persze egyáltalán nem számít. Az számít, amit pl. tegnap DDr belőtt. És ezzel sajnos, szerencsére a kiakadásom átviszem Roma-ba.

És, bocs, öreg. 81-ben 1:0-ra nyertünk. ... Na ez lesz Bukarestben, 50 ezer néző előtt.
Corso22
 
Hozzászólások: 1299
Csatlakozott: 2011.06.10. 01:09

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: bigg Dátum: 2013.03.23. 01:05


Trigoria írta:nem értek egyet bigg
Szalai borzasztóan leköti a védőket (nézem a Mainzban sokszor), tilos lecserélni!
Böde csak az ő helyére jöhetett volna
Kovács nem volt rossz húzás


Miért? Szabics helyén nyugodtan játszhatott volna, az ő posztja amúgy sem ék, hanem a csatárok mögött helyezkedik el.
Kovács? Egyszer feltűnt, akkor eladta a labdát, ez amolyan Egerváris húzás volt, nem pedig jó.
Nella città eterna Spalletti, eterna e torneranno una volta, crede che tutte le strade Roma unità.
Avatar
bigg
 
Hozzászólások: 1530
Csatlakozott: 2006.08.02. 16:33
Tartózkodási hely: Hidas City

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2013.03.23. 00:54


nem értek egyet bigg
Szalai borzasztóan leköti a védőket (nézem a Mainzban sokszor), tilos lecserélni!
Böde csak az ő helyére jöhetett volna
Kovács nem volt rossz húzás
és a második félidőben még magunkhoz képest is egész jól játszottunk
ha Szalai nem ugrik fel, csak simán bebólintja, akkor nyerünk

a végén Vargáék befékeztek a csatár előtt, szerintem várták Királyt (ahelyett hogy elrúgták volna a p-be a labdát), és így nem csoda ha letarolták őket

Az a baj hogy ez megint olyan hogy 1 percen múlott egy ország jókedve. Ehelyett most enyhe letargia van. Napokig, hetekig, de lehet hónapokig nem fogom igazából túltenni magam ezen. Nem egészséges már ez se...
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: bigg Dátum: 2013.03.23. 00:39


Ez egy töketlen válogatott! Nem "szerethető" ahogy Sanyibááá nyilatkozta.
Szalai egyszer sem támadt le, csak sétálgatott elöl a védők között, az már más kérdés, hogy a románok tizenegyese előtt les volt... de akkor is töketlenek!

Egerbácsi is behozza Kovácsot, amikor ott ül a padon egy Böde, az utolsó negyed órában az eredmény megtartása volt a cél, erre aztán Kovács alkalmas, Bödére lehet labdát felívelni, azt meg tudja tartani, felrúgni sem lehet és képes letámadni, Szalaival ellentétben.
Nella città eterna Spalletti, eterna e torneranno una volta, crede che tutte le strade Roma unità.
Avatar
bigg
 
Hozzászólások: 1530
Csatlakozott: 2006.08.02. 16:33
Tartózkodási hely: Hidas City

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: Corso22 Dátum: 2013.03.22. 23:45


Mind igaz, amit mondtok, mert: meg kellett volna verni őket simán, lehetett volna. Ádám fejesét mintha Oszinál, régen Vucsinél láttam volna... És a második góljuk szerintem totál szabálytalanság után született, nem illik két védőt letaglózni, ezzel helyzetbe hozni valakit...
Corso22
 
Hozzászólások: 1299
Csatlakozott: 2011.06.10. 01:09

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: feree80 Dátum: 2013.03.22. 22:33


na leültem megnézni egy magyar válogatott meccset, bár ne tettem volna.

amatőr csapat, irtózatosan lassú, és darabos belső védőkkel
3 leg, koman, kádár, dzsudzsák

takaródznék a bíróval, szabics elmaradt tizijénél, meg az elmaradt kiállítással, de minek, szalainak is jár egy köszönet a sok kihagyott helyetéért...ezt a gyenge rumánokat verni kellett volna.
A meg nem értett zseni, aki úgy látja a Roma dolgait, ahogy senki más, és büszkén vállalom. ;) :) Idézet vége, na ki mondta?!
Király vagyok baxátok meg, király!
dögölj meg moncsi, pallotta vattane!
Avatar
feree80
 
Hozzászólások: 8241
Csatlakozott: 2008.01.05. 21:26
Tartózkodási hely: Bp. IX.kerület or Bács-Kiskun megye

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2013.03.22. 22:26


Basszus...
Két,védők mögé belőtt labda...
K.rva élet!
(Azért az MLSZ bulija cseppet beégett.)
Zsolti
 
Hozzászólások: 11341
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: fradista romanista Dátum: 2013.03.22. 21:23


na ha ezt a román csapatot nem sikerül kétvállra fektetni, akkor abszolút érdemtelenek vagyunk bármire
Avatar
fradista romanista
 
Hozzászólások: 9244
Csatlakozott: 2006.02.06. 17:52
Tartózkodási hely: BP XIV

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2013.03.22. 14:13


szerintem inkább azért mondta, mert ott él (?), román állampolgár, és nem akar másnap az újságok címlapján szerepleni
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: fradista romanista Dátum: 2013.03.22. 11:50


Attól még nyilván az.
Jenei Imre is azt mondta, hogy persze mindig a magyaroknak szurkol, de mivel ő a román futballhoz kötődik, hisz abban élte le az életét, egy ilyen meccsen azért inkább a románoknak szurkol. Ez végső soron érthető

ettől még más sportághoz, amiben nem érintett vsz másképp áll hozzá
Avatar
fradista romanista
 
Hozzászólások: 9244
Csatlakozott: 2006.02.06. 17:52
Tartózkodási hely: BP XIV

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: bigg Dátum: 2013.03.21. 11:01


http://www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/magyar-roman-boloni-laszlo-bizik-a-roman-sikerben-2228363

Úgy tudtam, hogy Bölöni László Magyarnak vallja magát, de e szerint nem... egészségére!
Nella città eterna Spalletti, eterna e torneranno una volta, crede che tutte le strade Roma unità.
Avatar
bigg
 
Hozzászólások: 1530
Csatlakozott: 2006.08.02. 16:33
Tartózkodási hely: Hidas City

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: bigg Dátum: 2013.03.21. 04:07


Kép
Nella città eterna Spalletti, eterna e torneranno una volta, crede che tutte le strade Roma unità.
Avatar
bigg
 
Hozzászólások: 1530
Csatlakozott: 2006.08.02. 16:33
Tartózkodási hely: Hidas City

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: fradista romanista Dátum: 2013.03.19. 16:33


micsoda igazságtalanság. amikor a klub úgy igyekszik, hogy még véletlenül se azonosítsák a magyarokkal, hiába történelmi magyar klub a KVSC és magyar származású a tulaja. De pld erdélyi magyar egy sem játszik ott, magyar buzdítás sosincs, és szégyenszemre még az egyesület honlapja se beszél magyarul
http://www.cfr1907.ro/ro/start/
Avatar
fradista romanista
 
Hozzászólások: 9244
Csatlakozott: 2006.02.06. 17:52
Tartózkodási hely: BP XIV

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2013.03.19. 15:09

Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: bigg Dátum: 2013.03.13. 19:14


snatch írta:ahh, a tegnapi meccs után kellett ez, mint egy falat kenyér :). szegény fiam, lehet megállt a növésben, apámmal egyszerre üvöltöttünk fel :)


Pár hete írtad, hogy már nem a régi a lelkesedésed, újra a régi? :)
Egyébként már akkor mondtam, hogy előbb-utóbb mindenkire hatással lesz a "Moniz faktor".



Ez a Somáliás kritika, be kell ismerni igaz, még akkor is, ha ebben a szituban, főleg egy lilától, hatalmas kifogás keresésnek hangzik... de Somalia tényleg nem tud lőni, fogalmam sincs hogy rúgott ekkora gólt ballal. :D
Emlékszem amikor igazoltuk, kérdezték a többieket, hogy milyen jétékos?, milyen lábas?, hogy lő? Erre azt mondták, hogy nem is lövi a labdát, hanem inkább tolja... még sok ilyen labdát toljon fel a jobb sarokba! :)

Egyébként ez az Aborah gyerek nem volt olyan rossz, labdabiztos és emlékszem egy Jennernek adott szép mélységi indítására, amiből majdnem gól lett. Csak a lecserélése előtt már a fülén vette a levegőt, akkor volt az a két látványos labdavesztése is, csak javítani kell az erőnlétén és jó lesz.
Nella città eterna Spalletti, eterna e torneranno una volta, crede che tutte le strade Roma unità.
Avatar
bigg
 
Hozzászólások: 1530
Csatlakozott: 2006.08.02. 16:33
Tartózkodási hely: Hidas City

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2013.03.12. 08:29


F72 nagy megdöbbenésemre újpestista, még ha olyan jól titkolja is. De FB képei között vannak árulkodóak...:D
de megbocsájtom neki :)
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8047
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2013.03.11. 18:38


nincsenek itt nagyon dózsások :)
a lila majom, meg már bevett szókapcsolat, és csak zrika :wink:
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2013.03.11. 16:37


Először is gratula a Fradinak.
Másodszor:azért vigyázzatok a "lila majom" kifejezéssel,mert ez sértő lehet annak,aki "dózsista romanista".
Én jómagam egyik magyar csapatnak sem szurkolok az NB1-ben,de szeretem és maximálisan követem a bajnokságot.
Szerintem a Ferencváros egy kicsit túl lett sztárolva az elmúlt hetekben,ám kétségtelen,hogy az újjáalakult Vidin kívül nekik van valamilyen felfedezhető stílusuk.Mondjuk ebből tegnap nem sok látszott.Hihetetlen tényleg,hogy Kabát egy Gyömbéren elkövetett könyöklésért kap egy sárgát,aztán újból lekönyökli.......Gyömbért.Ennyi észt,basszus...Ettől még jó focista,persze.Moniz nagyon pozitív figura,Paulo Sousával össze sem lehet hasonlítani.A Vidi is nagyon jól járt,hogy jött helyette José Gomes.
Aborah valóban katasztrófa volt,de ne ítéljünk elhamarkodottan,lesz ő még jobb is.Leonardo,Martinus,Jenner...Vannak cselgépek a Fradiban,az biztos.
És hát Lázár Bence mondata.Most erre mit mondjak?Hogy igaza van?Nem megbántva Somáliát,de tényleg nincs valami jó helyzetkihasználása és rúgótechnikája.Mondjuk ezt a ballábas döbbenetet meg nem nagyon kell magyarázni.Bence tehát jobban tette volna,ha ez ügyben meg sem szólal.Fogjuk a frusztráltságra.
Úgyhogy:kibas.ott jó hangulat,közepes színvonal,hazai eksztázis.
Zsolti
 
Hozzászólások: 11341
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: calderoni Dátum: 2013.03.11. 07:52


ez a Besic gyerek kifejezetten jó képességűnek látszik magyar szinten. a néger középen kritikán aluli. Leonardo nagy zsugás, igazi passzkirály, keveset fut, inkább ésszel játszik, mondjuk volt egy nagy sprintje, amiből majdnem gól lett. kabát peti világéletében egy lila majom volt, normális bírónál nem játssza végig a meccset.

ez meg besz**ás:
http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb ... al-2225259
Avatar
calderoni
 
Hozzászólások: 1267
Csatlakozott: 2005.07.26. 10:46

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: fradista romanista Dátum: 2013.03.10. 20:20


fradista romanista írta:Maestro Ricardo 3:00 után :D
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=6PJr9ncAETc



ehhez tartozik: a mester meccs utáni nyilatkozata:

- Ujjával mi történt?
- Eltört Sváb Danival volt párharcom az edzésen, Bementem az öltözőbe, helyre rakták, ezt követően volt még egy becsúszás Besics ellen, ami szintén nem sikerült túl jól. Úgy gondolom, hogy srácoknak motivációként kell hasson, hogy ötvenéves ember becsúszik edzésen.

ÉLJEN RICARDO MONIZ!

Amúgy pedig lila bugyi, fehér zokni, Kabát Peti mehet szopni!
Avatar
fradista romanista
 
Hozzászólások: 9244
Csatlakozott: 2006.02.06. 17:52
Tartózkodási hely: BP XIV

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: feree80 Dátum: 2013.03.10. 19:30


snatch írta:szegény fiam, lehet megállt a növésben, apámmal egyszerre üvöltöttünk fel :)

hatalmas :) :) :)
A meg nem értett zseni, aki úgy látja a Roma dolgait, ahogy senki más, és büszkén vállalom. ;) :) Idézet vége, na ki mondta?!
Király vagyok baxátok meg, király!
dögölj meg moncsi, pallotta vattane!
Avatar
feree80
 
Hozzászólások: 8241
Csatlakozott: 2008.01.05. 21:26
Tartózkodási hely: Bp. IX.kerület or Bács-Kiskun megye

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2013.03.10. 19:25


ahh, a tegnapi meccs után kellett ez, mint egy falat kenyér :). szegény fiam, lehet megállt a növésben, apámmal egyszerre üvöltöttünk fel :)
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8047
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

ElőzőKövetkező

Vissza: Társalgó

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: Google [Bot] valamint 16 vendég

cron