Magyar Foci

ide jöhet minden

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2011.07.14. 11:58


bigg írta:
Trigoria írta:azért az örmények lemondtak volna sztem így utólag a genocídium után a kereszténységről...


Nem kell nagyzolni, hívhatod népirtásnak is! :) Főleg mert úgy nem kellett volna utánanéznem a wikipédián! :)
(illene tudnom fejből is, hisz jövőre én is könyvtáros leszek :oops: )


nem nagyzolás volt :D vannak szavak amiket ismerek, és vannak amiket nem :D
ja, és nem látok szoros összefüggést a könyvtárosi szakma és a műveltség között. :) Vagyis attól hogy könyvtáros vagyok, nem lettem műveltebb szerintem. Mondjuk úgy, hogy eleve olyan ember megy erre a pályára ÁLTALÁBAN, aki nem síkhülye, és talán van valami alapműveltsége.
A többit pü-ben írom.


A magyar fociról pedig nem tudok vitatkozni, ugyanis nem vagyok benne semmilyen téren. Megértem az ellenszenvet mondjuk a Vidi iéánt tegnap pl, el is tudom fogadni hogy ez létezhet. Én csak soha nem voltam és nem is leszek ilyen.

hisz majd a bajnokságban amikor idejönnek, őket az nem fogja érdekelni, hogy esetlegese az ellenfél szurkolói szorítottak nekik, ugyan úgy cigány leszek, meg paraszt, meg persze miskolc india és szerintük az anyám pedig a legősibb mesterséget űzi, ahogy minden dvtk drukker anyja és nőnemű felmenői, ezek után tudod ki fog nekik szurkolni, vagy szorítani?
ez ősjogos! Csakhogy már ez az alapfelállás is problémás és hibás. De sajnos ez mindig így van és így is lesz. :(
Tehát sajnos azt kell mondanom, hogy bocsi hogy felhoztam a dolgot! Kár volt fennakadnom ilyenen. (nem véletlen nem szoktam ezt a topicot olvasni nagyon :D - csak válogatott meccseken vagy ilyenkor)
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: fradista romanista Dátum: 2011.07.14. 11:36


GRAZie ! :) :(

(hiába magyar, de a rezsim kivételezett csapata, mint az átkosban a dózsa meg a honvéd. Korábban különben szimpatizáltam velük)
Avatar
fradista romanista
 
Hozzászólások: 9244
Csatlakozott: 2006.02.06. 17:52
Tartózkodási hely: BP XIV

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: Imperatore Romano Dátum: 2011.07.14. 11:01


igen létezik, nálunk 3.0 kreditindexre már jár egy kisebb összeg havonta, viszont jelen állapotomban így sem úgy sem kapnék...ha mscre járnék szeptembertől azért nem, most pedig azért nem mert tolok egy évet magamon, így az kredit átlagom is 3.0 alatt van...de ez változó, a btk nálunk csak 4.0 körül kap és akkor is kevesebbet mint mi...Miskolcon karfüggő...
Avatar
Imperatore Romano
 
Hozzászólások: 740
Csatlakozott: 2005.12.06. 18:34
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: Levy ASR Dátum: 2011.07.14. 10:52


Most lehet, hogy butaságot kérdezek, olyan, mint ösztöndíj, létezik még?
*** TREMA, DAVANTI A TE C'E ROMA !!!***
"Every player has some genius, but there's only one Van Gogh, and there is nobody like Totti."- Trapattoni.
Avatar
Levy ASR
Admin
 
Hozzászólások: 2037
Csatlakozott: 2005.03.14. 20:48
Tartózkodási hely: Zeg

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: Imperatore Romano Dátum: 2011.07.14. 10:46


Levy ASR írta:Diósgyőr - ZTE meccs lesz, kimész ? :)

minden hazain kint vagyok, mennék idegenbe is, ha nem lenék csoró egyetemista :D, mondjuk ezért volt jó az Nb2 közel volt barcika és kövesd is pl..:)
Avatar
Imperatore Romano
 
Hozzászólások: 740
Csatlakozott: 2005.12.06. 18:34
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: Levy ASR Dátum: 2011.07.14. 10:23


Diósgyőr - ZTE meccs lesz, kimész ? :)
*** TREMA, DAVANTI A TE C'E ROMA !!!***
"Every player has some genius, but there's only one Van Gogh, and there is nobody like Totti."- Trapattoni.
Avatar
Levy ASR
Admin
 
Hozzászólások: 2037
Csatlakozott: 2005.03.14. 20:48
Tartózkodási hely: Zeg

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: Imperatore Romano Dátum: 2011.07.14. 09:52


levezetem, hogy én miért nem szurkolok nekik, sem más magyar csapatnak nemzetközi meccsen (a sajátomat kivéve, bár arra sem lesz szükség évekig). Ha magyaroknak akarok szurkolni ott a válogatott, a MAGYAR válogatottnak, másrészt, nem fogok jópofizni és szorítani egy csapatnak sem, magamat köpném szembe, hisz majd a bajnokságban amikor idejönnek, őket az nem fogja érdekelni, hogy esetlegese az ellenfél szurkolói szorítottak nekik, ugyan úgy cigány leszek, meg paraszt, meg persze miskolc india és szerintük az anyám pedig a legősibb mesterséget űzi, ahogy minden dvtk drukker anyja és nőnemű felmenői, ezek után tudod ki fog nekik szurkolni, vagy szorítani? akinek két anyja van egy faluban az...ellenük nem drukkolok persze, hogy nem...deviszont a vidivel szemben azért most volt némi kárörömöm, ennek is egyszerű az oka, amit leművelnek a vidisták az utóbbi időben az bicskanyitogató, ahogy az is amit az mlsz művel le velük szemben, most talán visszatérnek a földre...másrészt az, hogy Szabicsot alázzák aki a MAGYAR válogatott MAGYAR játékosa, az felháborító....na most akkor ki az "anti-magyar" én ...vagy az a sok tulok aki Szabicsot alázza...másrészt most akár az is elfogadható, hogy a Graznak szorít az ember, vagy nem szoríthatok egy magyar játékos csapatának és annak, hogy ő jó eredményeket érjen el a klubcsapatával? persze a Dzsudzsák még a PSV-ben játszott volna ők pedig a videotonnal akkor nem lett volna gáz a sok PSV divatdrukker....szóval innentől képmutatás a vidistáknak számon kérni, hogy ki szorított ellenük és ki nem...az utóbbi időben undorító amit művelnek...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Imperatore Romano 2011.07.14. 10:46-kor.
Avatar
Imperatore Romano
 
Hozzászólások: 740
Csatlakozott: 2005.12.06. 18:34
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2011.07.14. 09:14


kövezzetek meg, engem meg már nem érdekel az, hogy melyik magyar csapat mit produkál nemzetközi színtéren. Ez alól csak a fradi kivétel, de ezt nézzétek el fradista lelkemnek :), továbbá azért szorítottam pl a debrecennek a blben. De az utóbbi 20-30 év rohadt nagy csalódásai után már csak röhögök, amikor megy a nagy fogadkozás, aztán a leggagyibb csapat is simán lép túl a 8. selejtező körben az éppen aktuális magyar vitézen. Lásd újpest, valami luxemburgi gurított neki pár éve itthon 4-et vagy mi volt...:D nevetséges, bohózat.

A tegnapi meccs is. Lélekben szorítottam a vidinek és örültem volna a sikernek persze, de szánalmas fogadkozások után egy gagyi graz helyre rakta a magyar bajnokot, osztcsá. Mert ne nevezzük ezt a grázi csapatot élcsapatnak, könnyűek lesznek ők a bl csoportkörre, nem fogják elérni.
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8047
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: ForzaRoma24 Dátum: 2011.07.14. 08:23


Bocsánat a megnyilvánulásomért, talán télleg nem volt fair, de az sem ahogy tavaly a vikivel megnyerették a bajnokságot, úgyh ha nem haraxotok én továbbra is örülök h egy valódi magyar intézte el őket, és örülök mert már a vidisták aszitték h a bab is húsból van, remélhetőleg most egy kicsit szorítanak a mellényen, mert már nagyon bő volt! :D
Teljesen mindegy hány hete van itt a spanyol az 5ösön esernyőt kapni ezen a szinten már nem lehet! Ez nem ezen múlik Trigo, hanem azon h van aki gondolkodik a pályán, ezek meg csak szaladgáltak a vakvilágba!Két értelmes labdakihozataluk volt az egész meccsen, az is mindkettő Elek, meg Gosztonyi miatt a többi 20 fillért nem ért! A nagy André Alves is ha nem magyar védőkkel találkozik egyből összeakad a cipőfűzője :D :D
Teccik, nem teccik én örülök h kaptak egy jó nagy sallert, és emiatt nem tartom magam antimagyarnak ;)
Miénk a Scudetto!
Miénk a Champions League!
Miénk az Olasz Kupa!
Miénk minden: mert miénk Totti!
Avatar
ForzaRoma24
 
Hozzászólások: 1013
Csatlakozott: 2006.10.13. 15:57
Tartózkodási hely: Karancsalja

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: bigg Dátum: 2011.07.14. 00:21


Trigoria írta:azért az örmények lemondtak volna sztem így utólag a genocídium után a kereszténységről...


Nem kell nagyzolni, hívhatod népirtásnak is! :) Főleg mert úgy nem kellett volna utánanéznem a wikipédián! :)
(illene tudnom fejből is, hisz jövőre én is könyvtáros leszek :oops: )
Nella città eterna Spalletti, eterna e torneranno una volta, crede che tutte le strade Roma unità.
Avatar
bigg
 
Hozzászólások: 1530
Csatlakozott: 2006.08.02. 16:33
Tartózkodási hely: Hidas City

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2011.07.13. 23:55


ha ez a Videotont vigasztalja majd netán, akkor engem is fog :D

azért az örmények lemondtak volna sztem így utólag a genocídium után a kereszténységről...
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: bigg Dátum: 2011.07.13. 23:26


Levy ASR írta:12 óra alatt 10 000 km tesz meg egy repcsi...
Hova megy ilyen messze a Fradi?
Az már nem is Európa, vazze :shock:


Örményország már nem is európa, közel kelet, Törökországtól keletre van (és érdekesség, hogy keresztény állam, ott ahol körbe mindenki muzulmán, szerintem tényleg érdekes :) ). Nem muszáj európai ország legyél, ahhoz, hogy az európai kupákban indulj, példa erre Izrael.

Trigoria vigasztaljon a Fradi holnapi, vagyis már mai diadala! Előre tudtuk, hogy csak a Fradinak lesz esélye bejutni europába...
Nella città eterna Spalletti, eterna e torneranno una volta, crede che tutte le strade Roma unità.
Avatar
bigg
 
Hozzászólások: 1530
Csatlakozott: 2006.08.02. 16:33
Tartózkodási hely: Hidas City

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2011.07.13. 22:11


mármint az, hogy annak hívom ezt?

magyar csapat ellen drukkol valaki nemzetközi színtéren - hogy hívod máshogy? nyilván nem a magyarságuk miatt dukkol ellenük valaki, de valahogy mégis meg kell ezt a jelenséget nevezni
de ok, hívjuk nemdrukkolokamagyaroknakcsakazértmertmagyarok-nak :wink: :) így jó?

számomra világ életemben elképzelhetetlen volt az hogy BÁRMI miatt magyarok ellen drukkoljak nemzetközi színtéren - legyen az AKÁRKI vagy AKÁRMELYIK magyar csapat...
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: Imperatore Romano Dátum: 2011.07.13. 22:01


eez az antimagyarozás akkora ökörség, mint ide Márianosztra :S ...majd holnap leírom miért, most már késő lenne hozzá...
Avatar
Imperatore Romano
 
Hozzászólások: 740
Csatlakozott: 2005.12.06. 18:34
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2011.07.13. 21:33


vállal adta de mindegy

nem volt jobb a Graz, simán verhetőek voltak
a spanyoloktól meg mit vártál pár hét alatt?
na mindegy, nem húzom fel magam az antimagyar megnyilvánulásokon... :(
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: ForzaRoma24 Dátum: 2011.07.13. 21:26


Éljen a megvásárolt bajnoki cím, meg az ötödik kategóriás spanyol játékosok, ennyi volt a vidinek idénre, de hát ezt mondjuk eddig is tudtuk, nem magyar bíró volt, nem volt esélyük :D
Hát most kimondhatatlanul boldog vagyok, h ez a kormánybérenc szánalombanda ismét leckét kapott!!! Juhhhhé, és ráadásul egy magyar gyalázta meg őket! 5ösön fejjel esernyőt adni, égőőőőőő! :D
Miénk a Scudetto!
Miénk a Champions League!
Miénk az Olasz Kupa!
Miénk minden: mert miénk Totti!
Avatar
ForzaRoma24
 
Hozzászólások: 1013
Csatlakozott: 2006.10.13. 15:57
Tartózkodási hely: Karancsalja

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2011.07.13. 21:21


nagy csapat lehet a graz ahol ő a sztár

de könyörgöm a 92.-ben NE KAPJUNK már gólt az isten szerelmére!!!
Ezzel vége is idénre az álmoknak kb...
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2011.07.13. 20:57


k*rva szabics
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8047
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2011.07.13. 20:00


http://keepslive.com/live.php?v=event_i ... 3D207.html
magyar kommentárral

közben több stream is lett...
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: uglykidjoe Dátum: 2011.07.13. 19:48

uglykidjoe
 
Hozzászólások: 388
Csatlakozott: 2010.08.29. 03:44
Tartózkodási hely: Gyula

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: uglykidjoe Dátum: 2011.07.13. 19:47


Trigoria írta:nézném a vidit, de nincs hol :(


én itt nézem: http://atdhenet.tv/37971/watch-sturm-gr ... ideoton-fc
uglykidjoe
 
Hozzászólások: 388
Csatlakozott: 2010.08.29. 03:44
Tartózkodási hely: Gyula

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2011.07.13. 19:36


nézném a vidit, de nincs hol :(
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: Levy ASR Dátum: 2011.07.13. 19:19


12 óra alatt 10 000 km tesz meg egy repcsi...
Hova megy ilyen messze a Fradi?
Az már nem is Európa, vazze :shock:
*** TREMA, DAVANTI A TE C'E ROMA !!!***
"Every player has some genius, but there's only one Van Gogh, and there is nobody like Totti."- Trapattoni.
Avatar
Levy ASR
Admin
 
Hozzászólások: 2037
Csatlakozott: 2005.03.14. 20:48
Tartózkodási hely: Zeg

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: bigg Dátum: 2011.07.13. 18:18


Az FTC elnök véleménye az el nem halasztott meccsről:

Kubatov Gábor írta:"Nincs nagy jelentősége. kell nekünk ezzel foglalkozni? Európa szerte a komoly csapatok heti két tétmeccset játszanak. ideje felnőni a feladathoz!"


Szimpatikus nyilatkozat! :)
Nella città eterna Spalletti, eterna e torneranno una volta, crede che tutte le strade Roma unità.
Avatar
bigg
 
Hozzászólások: 1530
Csatlakozott: 2006.08.02. 16:33
Tartózkodási hely: Hidas City

Re: Magyar Foci

HozzászólásSzerző: Imperatore Romano Dátum: 2011.07.13. 18:01


bigg írta:
Imperatore Romano írta:Nem én írtam a cikket bigg...


Pedig a stílus egy az egyben a tiéd volt, ez téveszthetett meg. :)



hát igen, képes vagyok más egyéb gonoszságokra is :D, de tényleg nem direkt pécéztem ki ezt a cikket, csak úgy jött, azt meg magas sem tudom milyen a stílusom :D
Avatar
Imperatore Romano
 
Hozzászólások: 740
Csatlakozott: 2005.12.06. 18:34
Tartózkodási hely: Budapest

ElőzőKövetkező

Vissza: Társalgó

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 20 vendég