Offtopic - politika, közélet (AS Romától független, 18+)

ide jöhet minden

Re: Offtopic - politika, közélet (AS Romától független, 18+)

HozzászólásSzerző: F.Totti Dátum: 2017.10.19. 14:07


Trigo, én simán elhiszem neki. Leginkább azért, mert itthon az első volt, aki ezt így felvállalta. Azért ez nem lehet kellemes. Oké, aki színész, az valamennyire exhibicionista, de akkor is elég gáz ilyesmivel kiállni a nyilvánosság elé. Az pedig kb nyílt titok, hogy régebben a színházakban ez tök általános volt. ennek persze okozói a színésznők is, akik többnyire nem Teréz Anyát tekintik példaképüknek. Marton László még bőven annak a kornak az embere, amikor ezt mindennapos történet volt. Ebben éltek, ezt tekintették természetesnek. Szerintem mindannyian zaklattunk már nőt, ha a mostani túllihegett normákkal kategorizáljuk az udvarlást :) Ajelen értékrendje szerint megítélni a múltat általában hiba. Persze parasztság volt régen is a farkad verni egy nő mellett és parasztság most is, de egész más normák szerint éltünk/éltek szüleink a 70-es, 80-as, 90-es években.

Abban persze igazad van, hogy bizonyíthatatlan. Ebben a konkrét esetben én 80-20 arányban hiszek a nőnek.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani." (Johan Cruyff)
Avatar
F.Totti
 
Hozzászólások: 4126
Csatlakozott: 2014.08.06. 08:54

Re: Offtopic - politika, közélet (AS Romától független, 18+)

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2017.10.19. 13:02


haver írta, de én is tehettem volna:

imádom a nőket érvelés közben
most jött az újabb coming out, ahol egy magyar színésznő beszél arról, hogy MArton XY, a aki 25 évig vezette a vígszínházat, szexuálisan zaklatta őt, orális szexre akarta kényszeríteni
na erre valaki (férfi persze, de volt 1 nő is) felvetette, hogy ez egyelőre csak rágalom, bizonyítani is kéne.
Mire a tipikus női kommentelő azzal jött, hogy neki elég bizonyíték a statisztika, miszerint a hamis vádak csak 1-2%ot tesznek ki, szóval hinni kell a nőnek. És mit szólna, az akadékoskodó férfi, illetve akkor is hitetlenkedne-e, ha az ő lányával történt volna
na erre visszakérdeztem, hogy és te mit szólnál ahhoz, ha valaki a férjedet vádolná be? Neki is elhinnéd egyből?
Válasza:
"hülye vagy"
:D
:)))
szeretek trollkodni, főleg, ha igazam van:D
ráadásul idén hallottam csak az első olyan esetet, hogy a hamisan vádlót elítélik
99.99%uk kitalálhat bármit, besétál a rendőrségre, feljelent valakit, és még ha ki is derül, h hazudott, akkor is hazamegy simán
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
Moderátor
 
Hozzászólások: 19609
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Offtopic - politika, közélet (AS Romától független, 18+)

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2017.10.19. 11:21


F.Totti írta:Tomm pl tegnap maszturbált a meccs alatt. És virtuálisan velünk volt, mert közben itt írogatott. Szerintem kezd vele :)

:mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 5670
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: Offtopic - politika, közélet (AS Romától független, 18+)

HozzászólásSzerző: F.Totti Dátum: 2017.10.19. 11:18


Tomm pl tegnap maszturbált a meccs alatt. És virtuálisan velünk volt, mert közben itt írogatott. Szerintem kezd vele :)
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani." (Johan Cruyff)
Avatar
F.Totti
 
Hozzászólások: 4126
Csatlakozott: 2014.08.06. 08:54

Re: Offtopic - politika, közélet (AS Romától független, 18+)

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2017.10.19. 11:04


http://index.hu/kultur/2017/10/19/saros ... szeriteni/
akkora divat lett ez, hogy még nem is beszéltünk róla
mindjárt én is bemószerolok valakit :D
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
Moderátor
 
Hozzászólások: 19609
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Offtopic - politika, közélet (AS Romától független, 18+)

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2017.10.18. 23:00


https://kuruc.info/r/2/178433/
ezt mindig öröm olvasni
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
Moderátor
 
Hozzászólások: 19609
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Offtopic - politika, közélet (AS Romától független, 18+)

HozzászólásSzerző: Corso22 Dátum: 2017.10.17. 22:59


F.Totti írta:Én simán el tudom képzelni, hogy él valami luxus negyedben,
De nem védem őket, csak próbálom megérteni mi viszi rá őket erre a baromságra.
FT, szerintem nagyon tiszteljünk minden és bárhol megjelenését a mások elfogadásának és megismerésének. Olyan egyértelmű sokaknak az utálat. Alapból gyűlölni buta, tapasztalatból? hmm. Lehet ott is jót tenni. - kib@szott nehéz.
Corso22
 
Hozzászólások: 1117
Csatlakozott: 2011.06.10. 01:09

Re: Offtopic - politika, közélet (AS Romától független, 18+)

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2017.10.17. 22:51


nem új keletű de szép kis videó

https://kuruc.info/r/6/178405/
Anglia halott
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
Moderátor
 
Hozzászólások: 19609
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Offtopic - politika, közélet (AS Romától független, 18+)

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2017.10.17. 11:49


én meg azt mondom, attól hogy mind térdeltek, még nem jelenti hogy mind egyet is értett vele
Paliban egészen biztos vagyok, hogy nem hülyült el enynire
csak hogy nézett volna már az ki, többiek térdelnek, ő meg szotyizva álldogál mellettük
van az a pénz
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
Moderátor
 
Hozzászólások: 19609
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Offtopic - politika, közélet (AS Romától független, 18+)

HozzászólásSzerző: F.Totti Dátum: 2017.10.17. 09:12


Én simán el tudom képzelni, hogy él valami luxus negyedben, a mélygarázsban beül a luxusverdába, elmegy a luxus edzőközpontba, ahol találkozik a jófej csapattársakkal, majd haza. Esetleg tévézik, ahonnan szintén a "szeretjük a migriket" ömlik. Nyilván Pali látott itthon cigánytelepeket, de 20 éve nem él itt. Elfelejtette milyen az, amikor este sétálsz és jön szembe 5-6 kaffer.
A média felelőssége is rohadt nagy. Ugyanúgy mossák az agyukat, mint itthon, csak épp mással. A focista pedig (kevés kivétellel) nem egy okos fajta. Elhiszi.

De nem védem őket, csak próbálom megérteni mi viszi rá őket erre a baromságra.

Az NFL meg azért nagyon más, mert ott Kaepernick az egyenlőtlen rendőri bánásmódra akarta felhívni a figyelmet. A segghülye Trump csinált belőle össznépi mókát. A közös csapattérdeplések kizárólag Trump elleni protestálásról szóltak. Leginkább arról, hogy a politika ne szóljon bele a csapatok és a játékosok dolgaiba. Ezért volt az, hogy még a Trumpot sok milkával támogató, republikánus őskövület McNair, Kraft vagy Khan is térdelt.
Paliék részéről volt baromság ezt összemosni a migrisimogatással, nem a kuruc részéről.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani." (Johan Cruyff)
Avatar
F.Totti
 
Hozzászólások: 4126
Csatlakozott: 2014.08.06. 08:54

Re: Offtopic - politika, közélet (AS Romától független, 18+)

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2017.10.17. 07:43


nem hiszem el, hogy Dárdai és brigádja nem látja, nem tapasztalja a körülötte történő dolgokat. De azért térdel...térdeljen csak, majd a nagy kannigger előtt is...
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 5670
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: Offtopic - politika, közélet (AS Romától független, 18+)

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2017.10.16. 21:10


Nehéz az ilyen akciókat csúnya szavak nélkül kommentálni.
Úgyhogy csak annyit: dobják be a feleségeiket a fekete közösbe a berlini focisták meg a stáb.
Az is egy nemes gesztus lenne.
Zsolti
 
Hozzászólások: 7057
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Offtopic - politika, közélet (AS Romától független, 18+)

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2017.10.16. 20:17


muszáj idekeverni, hizs azért csinálták Dárdaiék is

amúgy a focisták rózsaszín buborékban élnek, nem is kérdés
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
Moderátor
 
Hozzászólások: 19609
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Offtopic - politika, közélet (AS Romától független, 18+)

HozzászólásSzerző: F.Totti Dátum: 2017.10.16. 19:48


:D
Dárdai és a csapata olyan niggereket ismer, akik normálisak, szocializáltak. Olyan helyen és körülmények között élnek, hogy nem kell a hordáktól tartaniuk. Az ő igazságuk így lehet a térdeplés. Lehetnek elfogadók. De ők szerencsés kevesek. Soha nem éltek néger/cigány/muszlim többség között kisebbségként. Én nem haragszom rájuk, mert naívan őszinték. Amit tesznek az ő világunkban helyes. De az ő világuk nem a számunkra (és a tömegek számára) létező világ.

Az nfl-t nem keverném ide. Más közeg, más célok, más üzenetek.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani." (Johan Cruyff)
Avatar
F.Totti
 
Hozzászólások: 4126
Csatlakozott: 2014.08.06. 08:54

Re: Offtopic - politika, közélet (AS Romától független, 18+)

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2017.10.16. 10:04


bárcsak ezt jelentené tomm...:D
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 5670
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: Offtopic - politika, közélet (AS Romától független, 18+)

HozzászólásSzerző: tomm Dátum: 2017.10.14. 23:25


Es ezzel mit akarnak mondani? "Terdelj nigger, hogy tarkonlohessunk!"? Ez a vegletekig rasszista megnyilvanulas, borton.
Avatar
tomm
 
Hozzászólások: 6104
Csatlakozott: 2004.10.13. 00:29
Tartózkodási hely: Bp

Re: Offtopic - politika, közélet (AS Romától független, 18+)

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2017.10.14. 21:43


Térdeljetek, bass.átok meg,
Csússzatok hason...
Már az NFL-es térdelők is eltiltást érdemelnének.
Zsolti
 
Hozzászólások: 7057
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Offtopic - politika, közélet (AS Romától független, 18+)

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2017.10.14. 21:00


https://kuruc.info/r/6/178317/
egy hülye százat csinál
borzasztó ezt látni
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
Moderátor
 
Hozzászólások: 19609
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Offtopic - politika, közélet (AS Romától független, 18+)

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2017.10.11. 22:32


Corso22 írta:
Trigoria írta: Szóval Corso ne haragudj, de nem érdekel migránskérdésben ellenvélemény. :oops:


Trigo! Kérlek azt fogadd el, hogy ugyan arról, ugyan akkor, lehet két igaz vélemény.

Ha elfogadod, akkor lehet beszélgetni.

akar beszélgetni erről a büdös franc - direkt írtam is
két igaz vélemény? két őszinte vélemény lehet, de csak egy igazság
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
Moderátor
 
Hozzászólások: 19609
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Offtopic - politika, közélet (AS Romától független, 18+)

HozzászólásSzerző: tomm Dátum: 2017.10.11. 07:04


Corso22 írta:
Corso22 írta:
Trigoria írta: Szóval Corso ne haragudj, de nem érdekel migránskérdésben ellenvélemény. :oops:


Trigo! Kérlek azt fogadd el, hogy ugyan arról, ugyan akkor, lehet két igaz vélemény.

Ha elfogadod, akkor lehet beszélgetni.[/quote



Ezen nincs mit elfogadni. Ha te nem latod be, hogy a sajat csaladod vedelmeben mit kell tenni az a te dolgod. De miert kene neki, nekem vagy barki masnak lemondania a sajat csaladjanak a vedelmerol, csak mert neked mas a velemenyed meg demokracia? A demokracia meg egymas kulturalt meghallgatasa ott er veget, amikor az embernek megtiltjak maga es/vagy a csaladja vedelmet a demokraciara meg a kulturaltsagra hivatkozva.
Avatar
tomm
 
Hozzászólások: 6104
Csatlakozott: 2004.10.13. 00:29
Tartózkodási hely: Bp

Re: Offtopic - politika, közélet (AS Romától független, 18+)

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2017.10.11. 05:59


Ki vállalja majd a felelősséget azért, hogy a kulturális szakadék nem okoz majd bűncselekményeket? Ferenc pápa? Valakinek vállalnia kell a társadalom irányába. Nem látom a kontrollt. Így viszont nem megyek bele. Talán ha 3-4 emberenként integrálnánk őket, egymástól távolabbi településen...Tömegesen nem szabad.
Én most megértem a magyar emberek félelmét és gyűlöletét. És nem a Fidesz, origó vagy a kurucinfó gerjesztette ezt bennem, hanem a 444, az index vagy az abcúg, akik folyamatosan bagatellizálják a kisebbségek által elkövetett bűncselekményeket.
Zsolti
 
Hozzászólások: 7057
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Offtopic - politika, közélet (AS Romától független, 18+)

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2017.10.11. 05:27


Corso, én csak megpróbálok Trigo fejével gondolkodni. Tegyük fel, hogy a kvóta értelmében Magyarországra jön 1294 migráns a legnormálisabb fajtából. Tanulgatnák a nyelvünket, közmunkaszerű munkákat végeznének, esténként nem nőket inzultálnának, hanem otthon aludnának. Leírtam a legjobb esetet. Ezek után teszem fel a kérdést: akarom-e őket? Most jön a rasszizmusom: nem. Így sem akarom. A legnormálisabb cigány családok mellett sem akarok élni.
Kicsit belenézek a jövőbe, és nem akarok közösködni velük. Nem akarom más boldogulásáért vállalni a kockázatot a saját hazámban.
Zsolti
 
Hozzászólások: 7057
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Offtopic - politika, közélet (AS Romától független, 18+)

HozzászólásSzerző: Corso22 Dátum: 2017.10.10. 23:38


Corso22 írta:
Trigoria írta: Szóval Corso ne haragudj, de nem érdekel migránskérdésben ellenvélemény. :oops:


Trigo! Kérlek azt fogadd el, hogy ugyan arról, ugyan akkor, lehet két igaz vélemény.

Ha elfogadod, akkor lehet beszélgetni.[/quote
Corso22
 
Hozzászólások: 1117
Csatlakozott: 2011.06.10. 01:09

Re: Offtopic - politika, közélet (AS Romától független, 18+)

HozzászólásSzerző: Corso22 Dátum: 2017.10.10. 23:35


Trigoria írta: Szóval Corso ne haragudj, de nem érdekel migránskérdésben ellenvélemény. :oops:


Trigo! Kérlek azt fogadd el, hogy ugyan arról, ugyan akkor, lehet két igaz vélemény.

Ha elfogadod, akkor lehet beszélgetni.
Corso22
 
Hozzászólások: 1117
Csatlakozott: 2011.06.10. 01:09

Re: Offtopic - politika, közélet (AS Romától független, 18+)

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2017.10.10. 23:22


pl Szlovákiát Franciaországgal egy lapon említeni befogadás kérdésében kissé erős Corso. Előbbiben semmi gond ezzel, utóbbi halott.

de mindegy, nem akarok erről vitázni, de még csak beszélgetni sem. Tudjátok mit gondolok, a többség is itt ugyanazt gondolja. Az ellenvélemények már nem érdekelnek.
Ma az OSZK-ban az egyetlen értelmes jobb fej csaj munkatárs is elsütött egy olyan mondatot arra a kijelentésemre, hogy "London tele van migránssal" (nem rosszindulatból vagy véleményből mondtam, csak mondta hogy nem akar odaköltözni, én meg mondtam neki ezt a tényt), hogy óóó ebbe ő nem is akar belemenni, mert ő nyitott ebben az ügyben. És rohadtul képes vagyok már rá egy jó ideje, hogy nemcsak hogy nem folytatom a témát, hanem egyenesen az agyam is ignorálja az egészet. És itt kapcsolódnék vissza a saját életem kovácsa vagyok, és tojok már a világra hozzáállásomra. Nem szép, de ez van.
Szóval Corso ne haragudj, de nem érdekel migránskérdésben ellenvélemény. :oops:
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
Moderátor
 
Hozzászólások: 19609
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

ElőzőKövetkező

Vissza: Társalgó

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég

cron