Dehogynem, a jó csajok csak ott vannak.Az NT nem jár könyvtárba ezek szerint
ezt valóban nem tudhatom, nem én ülök az órákon. Én csak a könyvekből, a szerzőkből, a szakdolgozatok címeiből, a tanárok hátteréből vonom le azt a következtetést, hogy maguk a tantárgyak, vagy azok felépítése, vagy a kötelező irodalma nyomja őket egy irányba.Én nem tapasztaltam, hogy bármerre is nyomnák a tanulókat. A mi tanáraink kifejezetten törekedtek arra, hogy ne éreztessék látásmódjukat.
na jah, elszórakoztatjuk magunkat. De nincs megtiltva, hogy bárki más témát hozzon fel itt. zsolti tuti fenekét csapdosná tőle a földhöz örömébenmeg, hogy 7/24 a holokauszt meg a zsicik a téma
Vona szerint az április 6-ai választások után csak a győztes tudja majd megvalósítani programját, és a médiából sugárzott hamis képpel szemben a Jobbik nem rasszista párt.
„Ha néhány ufó is itt ülne és hallgatná az előadást, engem az sem zavarna, a lényeg, hogy tartsa be a szabályokat, legyen tisztességes tagja a társadalomnak” – fogalmazott a politikus. Jelezte: egyedül pártja áll ki amellett, hogy Magyarországon mindenkire ugyanolyan normák vonatkozzanak.
Ha a Jobbik kormányra kerül, a tisztességes cigány és magyar embereknek egyaránt jobb lesz. Aki nem tisztességes, annak viszont etnikai hovatartozástól függetlenül rosszabb lesz – ígérte Vona Gábor.
(MTI)
Virga írta:calderoni nagyon degradáló, amit a huszonévesekről írsz. Mi az, hogy nem abban a korban van, hogy gondolkodjon? huszonévesen? Szerintem ez nem igaz. Én például a 2002-es választások óta foglalkozom politikával, már akkor figyelemmel követtem, pedig 12 éves voltam. Biztosan vannak olyanok is, akikre igaz, amit írtál, de ez így nagyon általánosítás.
A szülők pénzén eltézik sem feltétlen igaz, nekem sokkal több olyan ismerősöm van az egyetemről, akiket nem igazán tudják támogatni otthonról ezért maguknak kell megoldania.
Mondjuk úgy, hogy ilyen is és olyan is van.A szülők pénzén eltézik sem feltétlen igaz, nekem sokkal több olyan ismerősöm van az egyetemről, akiket nem igazán tudják támogatni otthonról ezért maguknak kell megoldania.
tomm, mindig így kezdődik minden. Valami hatására.Hoyg az egy személyes élmény, egy cikk, egy könyv, egy szóbeszéd az mindegy. A lényeg hogy utána tájékozódik az ember.ha jól emlékszem, semmi baja nem volt a zsidókkal, míg vki mutatott egy cikket,
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 4 vendég