snatch írta:de engem mit érdekel a világ más pontjait érintő probléma, mikor éppen elég az itteni?
ugye ugye, nekik ezt is szabadDe a jelenlétükkel, akár állandó utcai jelenléttel azokon a területeken, ahol a tapasztalatok szerint nagyobb számban fordulnak elő ilyen atrocitások, demonstrálhatjuk a zsidó közösség összefogását és tenni akarását. Már önmagában ezzel – ha szabad ilyen kifejezést használni – egyfajta elrettentéssel élhetünk.
most kimondta vagy nem mondta ki, hogy ez nekik JÓ?A jelenlegi szomorú viszonyok között az egyetlen konszenzust teremtő dolog a holokauszt emlékezete mellett, ami aktivitást generál a zsidó közösségen belül, az az antiszemitizmus ügye.
ezzel minden egyes párt, minden egyes hírforrás többé-kevésbé így vanaz amúgyis nyugtalanító híreket direkt hangulat- és indulatkeltő m,ódon tálalják, a "perverzióiknak" megfelelően.
Metropol újság.Mennyivel szebb is az,amikor a liberális média mesterkélt,intelligens,humoros írásai sunyi módon terjesztik az igazságot,a féligazságot vagy a hazugságot.Fű alatt,észrevétlenül.Agymosva.De illedelmesen,demokratikusan és tudományosan.Ez a lényeg.
tomm írta:én a kurucinfon a napi viccet szoktam elolvasni, meg ha történk vmi szurkálás akkor mindig megnézem, hogy tényleg cigányok voltak-e, ezt pedig csak ott találom meg., ill. jókat lehet röhögni a lent emlitett primitiv stiluson.
amúgy csak óvatosan bánok az oldallal, mert amikor rendszeresen olvastam, ideges, frusztrált, stb lettem. nem egészséges az állandó zsidózás, cigányozás, megállás nélküli gyűlölködés. és sajnálattal nézem az utcán szembejövő talpig feketébe öltözött, bakancsos árpádsávos (ezzel term. semmi baj önmagában) mukikat, akiken látszik, hogy állandó dühben, frusztráltásgban élnek..
Jelenlévő fórumozók: snatch valamint 2 vendég