Zsolti, tessék, bevonzottál engem is...
Én olyan szinten agyfaszt kapok a csávótól, hogy már a neve említésénél is inkább továbbgörgetek, csak most már fizikailag lehetetlen bármilyen híroldalt, youtube-ot, bármit megnyitni, hogy az első oldalon ne lenne ott 10szer legalább.
Nagyrészt egyetértve azzal, amit leírtál, én azt szoktam általában mondani, hogy nekem ez az egész jelenség olyan, mint amikor január elsején megteszed az újévi fogadalmat, hogy le kéne adni 30 kilót.
Van két lehetőséged: életmód-váltás, jobb kaja, több mozgás, jobb alvás, kevesebb alkohol, stb, és ezt csinálod életed végéig.
Vagy itt van ez a kis piros tabletta, ettől varázsütésre kockahasad lesz, és nem kell érte megizzadnod.
MP a kis piros tabletta a szememben, mert a magyar társadalom lusta belerakni a munkát és/vagy azonnal akar változást.
Amit eddig láttam/hallottam belőle, abból nekem az jön le, hogy stílusban semmi változás a mostani garnitúrához képest, semmi olyat nem mondott, amit mástól ne hallottam volna, jövőre vonatkozó vízióját nem ismerem, pedig nagy lelkierővel végighallgattam azt a 3 órás szösszenetet, amikor a Puzsér "faggatta". Na most, ha ez valóban így van, akkor miért is cseréljem le a szart a fosra?
Persze, takarodjon Orbán, takarodjon Gyurcsány, ebben nincs vele vitám, de akkor vmi minőségi javulás kéne a szívemnek, az meg csak akkor megy, ha tudatossá válik a társadalom, és megszületik az igény rá, hogy rajtam is múlik, nekem is tenni kell érte, nem csak majd ők ott fenn megoldják helyettem. Ez meg nem két hónap, hanem két évtized. Minimum.
Százszor többre tartok egyébként egy Toroczkait, még ha nagyrészt nem is értünk egyet, de neki elhiszem, hogy tényleg komolyan gondolja, amit mond, és a semmiből felrakta a pártját a térképre.
Ez a csávó meg két hónapja még állami fizetési listán volt, addig nem volt neki baja semmivel. De nem az ő hibája, kereslet-kínálat van, ha ez kell a népnek, akkor hajrá. Csak nem kell majd sírni, ha pofára esés lesz a vége, mint 2022ben.
Én érdemei elismerése mellett inkább maradnék az életmód-váltásnál.
ez meg valóban zseni, csak ne volna annyira igaz...