Fura ez amit többen is írtok, hogy 5 év múlva úgysem emlékeztek rá milyen volt a játék.
Bennem sokkal inkább az marad meg, hogy egy időszakban hogyan játszunk. Spalletti felforgatott 4231-e, Tottival trequartistában, ami a modern éra valószínűleg első hamis 9-es szerepköre volt, vagy amikor Garcia ugyanezt vette elő a már vénségesen vén Tottival és ahogy támadásban váltottunk 433-ra. A mai napig előttem van, ahogy Totti visszamozogva teret nyit Gervinhonak és mindig tökéletes ütemben indítja, vagy az ahogy a DDR-Strootman-Pjanic középpálya forgott védekezésből támadásra váltva, 4231-ből 433-ra majd vissza 532-re, uh... merevedésem van
De ugyanígy megvan, mikor Ranieri erőltette a 4231-et, kicsinálva ezzel az akkori nagy igazolásunkat Schicket, majd próbálta a 442-t (Schick-kel és Dzekoval), ami totál idegen volt a középpályásainknak és folyamatosan hátul tartottuk a labdát, mert lövésünk sem volt, hogy kellene létszámfölényt kialakítani. Ugye az első időszakában is ezt játszottuk, de akkor Perotti és Taddei volt a két szélső kp, az EDFtől átvett csapatban pedig Ünder, Kluivert, Zaniolo és talán SES. Fogalmuk nem volt mit kellene csinálni és a 442-ből gyakorlatilag 424-et alakítottak. Középen pedig két posztra volt vagy 4 játékosunk (DDR, Pelle, NZonzi, Cristante) aki mind a kezdőbe vágyott. Vayg Luis Enrique próbálkozása a 433-mal, ami támadásban 343 lett úgy, hogy DDR lépet vissza harmadik védőnek ls a két fullback ment fel, de hátul olyan lassú volt a 3 védő, hogy folyamatosan megkontráztak, mert Burdisso még egy U14-es női csapat ellen sem nyert volna futóversenyt.
Szóval nekem inkább ezek maradnak meg. Pár hónap után látni lehetett mit akarunk, mi nem működik, hogy próbáljuk kijavítani, milyen posztra, milyen karatereket keresünk, stb.
Mourinhoról az marad meg, hogy a meccsek végén nagyon koncentráltak vagyunk és a pontrúgásaink rohadt veszélyesek. Meg az, hogy szaruk a labdára, mert Dybala egyszer úgyis megoldja.
Fasza emlék lesz persze az EL döntő, de ha nem Bp-en szívunk, akkor rohadt gyorsan tompulna. De ha ezt nem veszem, akkor a leverkuseni 0-0 a legszebb emlékem, ahol röhögtem mindenkin, aki azt hitte gólt kaphatunk. Azért más ez, mint egy elbaszott Fonseca-féle 3241 vagy mi, amikor meccs után minden portál eltérő szerkezetet adott meg, annyit változattunk meccs közben. Izaglomfaktor nulla közelében, a pragmatizmus pedig az egekben. Nem mondom, hogy rosszabb, csak azt, hogy bennem ez marad inkább meg.