Szerző: Petya-forzaroma Dátum: 2024.01.12. 20:46
Sziasztok,
mostanában sok mindent felvetettetek, ami bennem is megfogalmazódott, de nem akartam csak azért írni, hogy ezeket elismételhessem. Néhány gondolatot azért én is „papírra vetek”, ha nem bánjátok.
A nagyjából negyed évszázad alatt mióta szurkolója vagyok a klubnak természetesen rengeteg változásnak lehettem tanúja. A kevés állandók egyike – mely gyakran maga volt az átalakulás mozgatórugója - a híres-hírhedt „római közeg”. A megfoghatatlan energia, amely épít és rombol, nem ritkán egyszerre. Néhány jó meccs és az égig emeli a csapatot, ha pedig gödör van, akkor a pokolba taszítja a vélt, vagy valós felelősöket. Mint máshol, csak még sokkal jobban. Végletekben létezik. Eksztázist hoz és káoszt.
A mámoros kupagyőzelmek és BL-menetelések. Az ikonok. És emlékeztek még az 1-7-es állásnál a római tábortól zengő Old Traffordra? Libabőr a mai napig.
Ugyanakkor hányszor, de hányszor olvastuk, hallottuk, hogy ide erős kezű edző kell, mert különben kicsinálja a közeg? Hogy mindenki kutyaütő, lelketlen, nem ért hozzá. A szenátorok ténykedését, a hízelgő, hadakozó sajtó machinációit, a klub körüli embereket, akik mindig megmondják a tutit. Hogy itt nem lehet nagy klubot építeni, mint északon, mert a körülmények, a maga nemében páratlan, szenvedéllyel fűtött „római közeg” előbb-utóbb elgáncsol minden ilyen próbálkozást. Unalomig ismerjük ezeket, hiszen olykor mi is visszhangoztuk.
Nos, megdöbbenésemre ez az eddig zabolázhatatlannak tűnő fúria egy az egyben lefeküdt a mourinhói mágiának. Bármilyen szemmel látható ellenállás nélkül kezesbáránnyá változott. Holott az eredményesség finoman szólva vitatható (na jó, gyászos), a mutatott játékunk pedig minden jóérzésű futballkedvelőt elijeszt. A kinevezésekor megfogalmazott célokhoz képest a BL-t azóta is csak a tévéből követheti a giallorossi sereg. Márpedig a nagyfiúk ott játszanak. Nekik a „csütörtöki meccsnap” kifejezés értelmezhetetlen szóvirág. Nem kell sokáig visszamennünk az ASR történelmében ahhoz, hogy találjunk olyanokat, akiket ennél jóval kevesebbért „keresztre feszített” az ítélkező közeg. Mégis, a csapat, a sajtó, volt játékosok, a stadionba kilátogató szurkolók elsöprő része mind a portugál dicsőségét zengik. Világos, hogy a klub viharvert évtizedeinek, az északi klubok, mondjuk úgy, nem mindig tisztességes versenyelőnyének köszönhetően a misternek ez a sértett, harcias, egyedül a világ ellen, mindig más a hibás attitűdje termékeny talajra hullott. Ez az egymásra találás, azonban nem a klub, hanem csak az ő pátoszának megerősödését hozta magával. A római nép pedig boldog és bálványoz. (Nincsenek egyedül. A bűvkörön kívül rekedt rivális csapatok szurkolói szintén elégedettek a fejleményekkel. Micsoda egység!)
Hogy a mester mindent úgy csomagol, hogy neki a legkedvezőbb legyen, az nem nagy meglepetés, de az már érthetetlen számomra, hogy a történésekkel kapcsolatban – legyen az pozitív, vagy negatív - semmilyen más narratíva nem jelenik meg, csak az, amit és ahogy Mourinho keretez. Nem ezt szoktam, szoktuk meg. Hanyatlunk (a pályán legalábbis), de nulla kifogás, nulla ellenvetés. Sehol egy éles nyelvű újságíró, egy stábot számonkérő transzparens, egy kritikát megfogalmazó ex-alkalmazott (épelméjű, nem Cassano). Mintha nem is Róma lenne. Egyszerűen nonszensz, hogy semmilyen más nézőpont nem kerül képbe, pedig lenne miből válogatni. Julius Caesarnak nem jutott ilyen szervilis közvélemény, pedig ő a bevonulása előtt legyalulta Galliát bassza meg.
Mario és a varázsló Special One edition. A végkifejlet még kérdéses. Nincs megoldásom, csak bízom benne, hogy a lehető legkisebb károkkal ússzuk meg ezt a mutatványt.
Terveztem matekozni kicsit, hogy behozzak másik aspektust, de már így is túl hosszú hozzászólás lett.