Jah, ez a pihenés nélküli erőltetett menet kicsit összekuszálta a sorokat minden bajnokságban. De tavaszra majd szépen kisimul a kép. Egyedül a LA ligán érzem 50% felettinek a meglepétésgyőzelem esélyt.
Trigo, persze baromi összetett. Számomra sokkal-sokkal megfoghatatlanabb ez, mint bármi a fociban. De lehet hogy csak nekem az, mert a pszichologika nem áll hozzám közel. Azért hoztam példaként az utolsó bajnokainkat, mert még ők is megremegtek (nem törtek meg, hisz rengetegszer fordítottak hátrányból, de minden napjuk, minden percében érezték a nyomást*), mert az aztán egy mentálisan kifejezetten erős csapat volt: Aldair, Cafu, Di Francesco, Tommasi, Nakata (epizodista volt, de fejben az egyik legerősebb), Balbo, Delvecchio, Battigol vagy épp Totti. De Rómában őket is nyomasztotta az egész város rettenetes vágyakozása a sikerre. Róma és Nápoly ilyen. Milánó nem. Ott a klubháznak, a szertárosnak és a takarítónak is sokkal megszokottabb, hogy a csapat címekért harcol. Ez nem kopik el 15 év alatt sem, ahogy például Liverpoolban sem kopott nagyon meg. Ezért gondolom, hogy ha vki megtörheti a Juve-sorozatot, az pont a Milan. Akkor is, ha játékban és kereterősségben sokkal gyengébbek, mint a 2016-os Napoli vagy a 2017-es Roma.
Az utolsó, akinek valóban le kellett volna nyomnia a torinóiakat, az a 2012-es Ibra-féle Milan volt. Az egy győztes csapat volt, csak épp az volt a bundás Conte veretlen Juvéja. Márciustól gólt se nagyon kaptak.
Zsolti, én ezért nem éreztem soha lúzerkedésnek, amikor mi vagy a Napoli rendszeresen lemaradtunk a merda mögött. Akkor sem fogom másképp gondolni, ha most egy gyengébb Milan töri meg a sorozatot. Törjék csak.
Szerk:
*- Mondjuk ezt csak a Totti könyvből gondolom, azaz simán lehet hogy csak Tottira hatott így a közeg. A többiek, főleg a nem olaszok, lazán tették a dolgukat. Passz. Amúgy a könyvnek ez és a győzelmi eufória leírása, az egyetlen értékelhető része. Olvasmánynak még Roma fanként is a legalja. Nem vártam Dosztojevszkij-szerű lélekábrázolást, de szinte fájt olvasni Totti gyermeteg történeteit. Együttérzésem az íróé, aki hatalmasat küzdhetett, hogy fogyasztható formába öntse
