Bajnokok Ligája, Európa Liga, Konferencia Liga

FIGYELEM! MODERÁLT FÓRUM!
Szigorúan az AS Romaval kapcsolatos hozzászólások fóruma.

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2018.04.12. 16:14


bence: lásd tomm válaszát
Jól szoktam olvasni az emberi reakciókból. Hidd el, hogy kegyetlenül zavarja az egész. Pontosabban örül, hogyne örülne, de nem tudja feldolgozni, nem tudja hova tenni, elhelyezni magában. Minden mozdulatán látszik a pici zavarodottság. Ahogy az öltözőben kötelezően de mocskosul visszafogva jópofizott. Azt se érzi még, mikor tombolhat vezetőként, mikor kell hűvösnek lennie.
Természetesen ő lesz mindig a császár, a király, a legenda. Nem is mondtam mást. De mindig is mondta, csak a BL-győzelem maradt neki ki. Eleve ezért igazolt volna el, ha eligazolt volna. KELLETT neki, akarta a Bl-győzelmet - ahogy minden focistának kb ez az álma. Főleg ha aranylabdát is szeretne valaki.
Ha most a klub megnyerné a BL-t (de már ezzel a meneteléssel is) túlszárnyalná(-ta) azt, amit vele ért el a klub ilyen szinten. De nem is az bántja szvsz, hanem hogy PONT EGY ÉVVEL a visszavonulása után jön ez össze. Évtizedig ígérték neki a nagycsapatot, a klasszisokat, a nagy célokat. Semmi. Visszavonul, nem történt semmi nagy változás, és MOST jön össze egy ilyen sorozat. Mi ez, ha nem k.rva bosszantó???

És mindegy mit ír és hova az insta,twitter.fb oldala. Nem is ő írja sokszor, de ha igen is, akkor is ezt kell írnia.

És persze ott van benne, hogy tévedünk, és rosszul látom és tomm is. És ő, az örök jókedvű csupaszív játékos most kőkemény póker- és faarcú vezető lett.
De én ezt nem hiszem.

És Spal hogy az istenbe ne gratulálna? Az olasz focinak tesz jót a Roma. :wink: A klubot imádja, történt ami történt.
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27933
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: tomm Dátum: 2018.04.12. 14:06


Pedig meccsrol meccsre latszik, hogy keptelen megbirkozni a dologgal, hogy nincs a palyan. Most eloszor lattam mosolyogni. Eddig soha egyetlen golnal vagy gyozelemnel nem latszott rajta semmi orom, pedig majd'mindig mutatjak. Megertem ot, en magam nem neheztelek ra emiatt, nyilvan 1-2 ev mulva mas lesz a helyzet, de most ez van.
:)
Avatar
tomm
 
Hozzászólások: 10289
Csatlakozott: 2004.10.13. 00:29
Tartózkodási hely: Bp

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: bence Dátum: 2018.04.12. 13:47


Trigo most nem értelek. Totti a Roma történetének legnagyobb legendája lesz örökre, akkor is, ha megnyerjük a BL-t. 100%, és ezt ő is tudja. Ráadásul elsősorban Roma szurkoló ő is.
"È per momenti come questo che è bellissimo vivere per questi colori! Daje Roma "- írta Ferenc a győzelem estélyén.
Érdekes, hogy Spalletti gratulációját, aki tavaly tüskékkel távozott, és aki mostanában bukdácsol a rivális Internek meg hitelesnek találod.
"A meccsek ideje alatt nem vagyok több tizenegy évesnél. Nem mondom, hogy a futball öl, butít és nyomorba dönt, de hogy miatta maradtam vissza a fejlődésben, az biztos."- Nick Hornby
Avatar
bence
 
Hozzászólások: 1751
Csatlakozott: 2009.11.08. 14:28

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: tomm Dátum: 2018.04.12. 13:20


Az is eleg szurrealis, hogy 3-0ra vertuk a cselzit meg a barcat is...
:)
Avatar
tomm
 
Hozzászólások: 10289
Csatlakozott: 2004.10.13. 00:29
Tartózkodási hely: Bp

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2018.04.12. 12:41


fradista romanista írta:Az élet furcs fintora: rögötn az első évben, hgy már nem játszik a capitano, a csapat olyan magasra ért, mint vele sose..... :shock:

igen ez nekem is eszembe jutott párszor
egészen biztos vagyok benne, hogy Ferencben van egy kis irigység most
ha meg BL-t nyernénk (1%) akkor álmatlan éjszakái jönnének, és elmenekülne valami lakatlan szigetre :)

szerk:
ha meg BL-t nyernénk
szürreális mondatok hagyják el az ujjaimat a napokban :D :D :D
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27933
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: F.Totti Dátum: 2018.04.12. 12:23


Picsogás csak semmi más. A csalók összeakadtak egy nagyobb csalóval.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani." (Johan Cruyff)
Avatar
F.Totti
 
Hozzászólások: 9917
Csatlakozott: 2014.08.06. 08:54

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: tomm Dátum: 2018.04.12. 12:04


Hehe
Azert en emlekszem egy olyasmi esetre, mikor egy bizonyos maicon nem kezezett es azt is a 16oson kivul, megis kaptak egy tizit. Arra viszont sehogyse emlekszem, hogy akkor szemetesladazott volna buffon. Vagy igen? (Akar meccs utan, visszanezve a dolgot)
:)
Avatar
tomm
 
Hozzászólások: 10289
Csatlakozott: 2004.10.13. 00:29
Tartózkodási hely: Bp

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: fradista romanista Dátum: 2018.04.12. 12:04


Az élet furcs fintora: rögötn az első évben, hgy már nem játszik a capitano, a csapat olyan magasra ért, mint vele sose..... :shock:
Avatar
fradista romanista
 
Hozzászólások: 9244
Csatlakozott: 2006.02.06. 17:52
Tartózkodási hely: BP XIV

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2018.04.12. 11:41


https://index.hu/sport/futball/2018/bl/ ... ve_helyen/
BUffon miket össze nem hord
egész pályafutás minden baja kiszakadt belőle :D
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27933
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: Hunszi Dátum: 2018.04.12. 09:18


Egyetértek...amúgy, hogy állunk a sárgákkal? Gondolom, ha csodát tennénk is a fél védelem hiányozna a döntőn :D Vagy a döntőre nullázódik? vagy az a VB-n van? :D eskű már nem emlékszem.

Szerk* eszembe jutott, minden sárga törlődik az elődöntőre, uh most mindenki tiszta lappal indul (lagalábbis a tavaly így volt).


Egy Ramossal kevesebb:
http://www.nemzetisport.hu/bajnokok_ligaja/bl-sergio-ramost-eltilthatjak-pedig-nem-is-jatszott-2629429?utm_content=buffer16b7a&utm_medium=page&utm_source=nsofb&utm_campaign=nsofb
Avatar
Hunszi
 
Hozzászólások: 3990
Csatlakozott: 2008.03.31. 20:14

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: F.Totti Dátum: 2018.04.12. 09:14


A Barca játékát sokkal, sokkalsokkalsokkal könnyebb megfogni, mint a Madridét. Mármint a BL 8 szintjén. Mindkét meccsen megtettük ezt, mert egydimenziós a támadójátékuk. Nem jobb csapat persze a Madrid sem, de én ellenük sokkal inkább esélytelennek érzem a Romát.

Allegri a legnagyobb ellenfél gyilkos. A Real ellen mégsem volt megoldása. Oké, az első meccsen voltak kulcs hiányzóik, de a másodikon is rengeteg madridi helyzet volt.

egyébként meg tök mindegy. 4 között vagyunk és csak ez számít. Történhet bármi zseniális meccseink voltak és lesznek.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani." (Johan Cruyff)
Avatar
F.Totti
 
Hozzászólások: 9917
Csatlakozott: 2014.08.06. 08:54

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: Hunszi Dátum: 2018.04.12. 09:09


fradista romanista írta:Csak a bajernt kerüljük el. A pool-lal meg jobb lenne ugyebár a döntőben találkozni....
Úgyhogy jöjjön a puta madrid. azért az nem egy barca..... :lol:


Hát azért a Bayern Sevilla elleni teljesítményétől se dobom el az agyam...én még mindig inkább őket szeretném, mint a Realt, bár mekkora szó lenne kiverni a két spanyol rekord bajnokot egymás után :D
Avatar
Hunszi
 
Hozzászólások: 3990
Csatlakozott: 2008.03.31. 20:14

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2018.04.12. 08:56


De ez a csapat nem bebizonyította már, hogy tök mindegy ki az ellenfél?

És nem volt, nincs, és nem is lesz az az ok, amiért én a juventusnak drukkolok.
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8093
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: fradista romanista Dátum: 2018.04.12. 08:35


Csak a bajernt kerüljük el. A pool-lal meg jobb lenne ugyebár a döntőben találkozni....
Úgyhogy jöjjön a puta madrid. azért az nem egy barca..... :lol:
Avatar
fradista romanista
 
Hozzászólások: 9244
Csatlakozott: 2006.02.06. 17:52
Tartózkodási hely: BP XIV

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: tomm Dátum: 2018.04.12. 08:07


Ezmarhasag. Legutoljara 2011ben volt ket igazi sztar sapat a dontoben barca-mu. A kovetkezo evben a cselzi jutott be a barca helyett, pedig akkor a barca volt a legnagyobb sztar. Azota volt atletico, dortmund meg juve. Egyik sem igazi sztargarda.
:)
Avatar
tomm
 
Hozzászólások: 10289
Csatlakozott: 2004.10.13. 00:29
Tartózkodási hely: Bp

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: Hunszi Dátum: 2018.04.12. 07:56


Sajnos én is ettől tartok :S nagyobb haszon egy Real - Bayern döntő.
Avatar
Hunszi
 
Hozzászólások: 3990
Csatlakozott: 2008.03.31. 20:14

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: F.Totti Dátum: 2018.04.12. 07:49


Két igazi prémium csapat maradt bent. Kizárt hogy ők összekerüljenek. ennél rutinosabb csaló banda az UEFA.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani." (Johan Cruyff)
Avatar
F.Totti
 
Hozzászólások: 9917
Csatlakozott: 2014.08.06. 08:54

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: Hunszi Dátum: 2018.04.12. 07:39


Ha nem a Realt kapjuk most, akkor nem érdekel, hogy továbbjutottak...ha igen, akkor az rosszul fog esni :D

Pártatlan szempontból egy Real - Bayern, Roma - Pool lenne a legjobb.
Avatar
Hunszi
 
Hozzászólások: 3990
Csatlakozott: 2008.03.31. 20:14

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: fradista romanista Dátum: 2018.04.12. 06:27

Avatar
fradista romanista
 
Hozzászólások: 9244
Csatlakozott: 2006.02.06. 17:52
Tartózkodási hely: BP XIV

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: tomm Dátum: 2018.04.12. 05:40


Hozzászoktak hogy a serie a-ban ez simán ment volna tovább :)


Dehogy ment volna siman tovabb, ne viccelj mar!!! A csatar sargat kapott volna muesesert..
Ettol fuggetlenul en is nekik drukkoltam. Mar csak verhetosegi szempontbol is...
:)
Avatar
tomm
 
Hozzászólások: 10289
Csatlakozott: 2004.10.13. 00:29
Tartózkodási hely: Bp

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: F.Totti Dátum: 2018.04.12. 05:35


Kevés tisztább 11es van. És ezek meg úgy hisztisztek mint az óvodások. Hozzászoktak hogy a serie a-ban ez simán ment volna tovább :)
De én is sajnáltam őket, ugyanakkor a 2 meccs alapján jogos a Real tovabbjutásá.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani." (Johan Cruyff)
Avatar
F.Totti
 
Hozzászólások: 9917
Csatlakozott: 2014.08.06. 08:54

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: Hunszi Dátum: 2018.04.12. 05:09


Szerintem is behúzta volna a Juve. A Real nagyon megvolt szeppenve s tuti a Barcás meccs után bennük volt a félsz s a stressz, hogy kiesnek. A Juvenak állt a zaszló minden téren.
Avatar
Hunszi
 
Hozzászólások: 3990
Csatlakozott: 2008.03.31. 20:14

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2018.04.11. 23:52


mert nem is volt annyira vészes, hogy sárgát érjen
én sajnálom a juvét, szívem joga :)

főleg elgondolva, hogy ha Ramos csinálja ugyanezt mondjuk Higannyal, vajon befújják? Nehezen hiszem... Ha meg mégis, akkor már másnap bevezetnék a videóbírót! :DD

Allegri:
A hosszabbítás alatt kettőt akartam cserélni, biztos vagyok benne, hogy akkor mi nyertünk volna.
Talán ha nem vártál volna odáig, akkor lehet nem marad üresen a csóka az ötösön...
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27933
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: mcsabi Dátum: 2018.04.11. 23:36


Azért ne sajnáljuk már a juvét, mert befújtak a madridnak egy büntetőt! Hány ellenük vívott párharcban szívtunk már a bírók miatt? Akkor annyira nem kampányoltak a videóbíró mellett. Ráadásul ez meg tiszta tizi volt: https://www.youtube.com/watch?v=lCa09QJGKQo
Arról nem is beszélve, hogy Benatia nem kapott sárgát ezért az esetért, amivel rögtön mehetett volna zuhanyozni.
Avatar
mcsabi
 
Hozzászólások: 6576
Csatlakozott: 2012.02.13. 20:38

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2018.04.11. 22:42


https://index.hu/sport/futball/2018/bl/ ... ert_kialt/
Az UEFA február végi közgyűlésén erősítette meg, hogy a 2018-19-es szezonban sem vezetik be a videóbírót a sorozatban, miközben a világbajnokságon például már ott lesz a technológia a bírók segítésére.
öreg korrupt banda
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27933
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

ElőzőKövetkező

Vissza: AS Roma

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 64 vendég