Bajnokok Ligája, Európa Liga, Konferencia Liga

FIGYELEM! MODERÁLT FÓRUM!
Szigorúan az AS Romaval kapcsolatos hozzászólások fóruma.

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: F.Totti Dátum: 2017.04.12. 07:21


Nem kell túlértékelni ezt a Juve győzelmet. Totál papírforma volt, de nem a Juve nagysága, hanem a Barca szarsága miatt. Döbbenet, hogy még a józan fogadóirodákat is elvakította a 6-1es PSG meccs. 2,4-es szorzó volt a Juve továbbjutásra. Az összes fogadással foglalkozó haverom megjátszotta.
A Juve komplex, erős csapat. Zseniális védekezéssel. A Barcának meg nincs edzője. Bohócok, súlytalanok. Simán ki is jött. Az is meglepett, hogy 2 ziccerig eljutottak. Messit a szokott helyen és módon játszatta LE. Jobbról indult befelé. Így Kehdira és Mandzukic védekezett rajta, mögöttük Chiellinivel és Bonuccival. Karvaly kivételével rohadt gyorsak és fizikailag ugye bárki erősebb a törpénél. Megették. Folyamatosan 3 ember ellen játszott. Talán egy darab egy-egy elleni szitu volt, amit meg is csinált a Suarez helyzet előtt, de ennyi. 50 alatt volt a labdaérintéseinek száma és a passzpontossága 85%. Az első rohadt kevés tőle, a második pedig maximum átlagos mutató. Neymart meg szimplán levette Alves. Segítség nélkül. Iniesta öreg és az egész szezonban nem volt jó meccse. De a legdurvább, hogy Higuain a fele annyi Juve labdabirtoklás ellenére is pont annyiszor ért labdába, mint Suarez. Egyszerűen nem tudott helyzetet kialakítani a Barca. Nem is tudom mi volt a terv. Allegri a papírformát játszatta. Ugyan az a séma volt, mint a Napoli ellen a második félidőben. Nyílván sokkal jobban ért a focihoz Enrique, mint valaha is fogok, de BL 8 szintjén ő nagyon kevés.

Ja, és a Juve azért annyira van jó és mély csapat, hogy a hátralévő 1,5 komoly meccsére tudjon koncentrálni a BL mellett. Akkor meg sok sansz nincs.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani." (Johan Cruyff)
Avatar
F.Totti
 
Hozzászólások: 9919
Csatlakozott: 2014.08.06. 08:54

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: tomm Dátum: 2017.04.12. 07:07


En csak annak az egynek tudok igazan drukkolni, hogy a juve menjen el a bl-dontoig, ebbe a menetelesbe bukja el a bajnoksagot, majd kapjon ki a dontoben.

Amugy forduljanak fol ott, ahol vannak nedveddel vagy nelkule....
Oda a rozsdas bokot, hogy benne van a kezuk abban, hogy nincs meg sajat stadionunk.
:)
Avatar
tomm
 
Hozzászólások: 10290
Csatlakozott: 2004.10.13. 00:29
Tartózkodási hely: Bp

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: JOSBOMO Dátum: 2017.04.12. 06:54


Le a kalappal Allegri és a Juve előtt. Tökéletes taktika volt Matthieu ellen erőltettek a 2-1 eket ebből lett a gól is. Ezért drukkolok az olasz csapatoknak, mert taktikába mindenki felett állnak. Bátor kezdő volt, de végig gondolva, hogy Allergi mit akart, szinte minden úgy történt ahogy a Juve szerette volna.
Megérdemlik a BL döntőt.
JOSBOMO
 
Hozzászólások: 272
Csatlakozott: 2010.10.22. 05:58

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: csebi77 Dátum: 2017.04.12. 05:27


[quote="aszi"]Azért sztem. nem lenne rossz nekünk, ha úgy alakulna, hogy a Juve továbbjutna. Simán feladnák a bajnokságot a BL-ért, ha választaniuk kell.

Az a baj,hogy mi akkor is képtelenek lennénk a scudetto-ra! Valahogy akkor is elb@sznánk.....
Avatar
csebi77
 
Hozzászólások: 481
Csatlakozott: 2007.11.05. 22:41
Tartózkodási hely: Siófok

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2017.04.11. 23:43


ha a juve olasz védősora egyszer nyugdíjba megy, akkor az olasz válogatott is bajban lesz
amúgy ahogy ma az egész csapatuk védekezett az félelmetes volt. Lábbal mindenhova odaértek, lekettőzték a szélsőket, lesokazták a belsőket :) Élesek voltak, haraptak. és mindezt tisztán! Igazi olaszos védekezés volt. Mint 2006-ban.
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27933
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: bence Dátum: 2017.04.11. 21:51


Hát ez nem gyengén volt férfimunka. Kövezzetek meg, de én szívből tudtam szurkolni a juvénak, legalább van egy ütőkártyám a LA Liga sz*pók ellen, ami sose jön rosszul egy sör melletti beszélgetésnél.
Ráadásul ha nem az utolsó Pescara ellen játszana a Juve akkor szinte biztos lennék abban, hogy egy ilyen után nem nyernek, így kételkedem. Bízzunk azért Zeman bácsiban.
"A meccsek ideje alatt nem vagyok több tizenegy évesnél. Nem mondom, hogy a futball öl, butít és nyomorba dönt, de hogy miatta maradtam vissza a fejlődésben, az biztos."- Nick Hornby
Avatar
bence
 
Hozzászólások: 1751
Csatlakozott: 2009.11.08. 14:28

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2017.04.11. 21:46


oké, akkor már olvastam közben, ha azt mondjátok nem volt les, én elhiszem
Chiellini kezezése nem volt szándékos, saját testéről is pattant, de semmi keresnivalója a földre vetődni a labda előtt

tényleg durva volt már ez a meccs. Nyugodtan olvashattam cikkeket közben 60. perc után kb, mert láttuk már párszor milyen a juve védekezése bárki ellen is. :D
Egyedüli veszély a frissen beállt, friss juvésok miatt volt. Senki nem rúgja fel Messit ma az látszott, de beállt Rincón, és vezsélytelen szituban felrúgta.

Barca kapott 7 gól két idegenbeli meccsen :)))

Örülhettek, én meg Nedved feje láttám megyek hányni egyet.
na ezzel maradéktalanul egyetértek. Jelenlegi juveutálatom 50%-ban az ő fejének állandó látványa kb.
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27933
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2017.04.11. 21:44


És az a bátor kezdő Allegritől... Egy Barca ellen. Fuldokolva mondom ki, hogy le a kalappal.
Zsolti
 
Hozzászólások: 11440
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2017.04.11. 21:39


Juve, storia di un grande amore
Bianco che abbraccia il nero
Coro che si alza davvero
Juve per sempre sara'
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27933
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: mcsabi Dátum: 2017.04.11. 21:38


Örülhettek, én meg Nedved feje láttám megyek hányni egyet.

jnzs: a világtörténelem legjobb 10-ese is anélkül fejezi be. Részemről álomra tudnám hajtani a fejem, ha a bundások nem nyernék meg a Bl-t.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára mcsabi 2017.04.11. 21:40-kor.
Avatar
mcsabi
 
Hozzászólások: 6576
Csatlakozott: 2012.02.13. 20:38

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: aszi Dátum: 2017.04.11. 21:34


Az nem volt szándékos sztem. De ha az 11-es is, elvettek les miatt egy olasz gólt, és Khedira elleni szabad jó helyről. Annyira azért nem látványos részrehajlás, de nem is hazai pálya.
Hát, óriásit harcolt a Juventus, jobban akarták, és sokkal taktikusabban játszották. A katalánok megint tanácstalanok voltak, érthetetlen, hogy ennyire nem tudnak mást játszani. Kik vannak ott a szakmai stábban? :)
De azért a Bayern ellen, Ancelottival a padon, esélytelen lenne a Juve.
A hozzászólást 3 alkalommal szerkesztették, utoljára aszi 2017.04.11. 21:42-kor.
aszi
 
Hozzászólások: 15
Csatlakozott: 2017.02.20. 08:51
Tartózkodási hely: Budapest XI. ker. Őrmező

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: jnzsblzs Dátum: 2017.04.11. 21:34


Trigoria írta:Barca javára? Nem kárára? Chiellini kezezése tiszta tizi volt

Aztán viszont a juve golja nem volt les. Mindegy jómagam azért szurkolók Torinói barátainknak mert nem szeretném ha a világtörténelem legjobb kapusa (szvsz) bl cím nélkül fejezné be a pályafutását.
Mindegy, hogy kit utálsz, kit szeretsz, kivel értesz egyet, avagy kivel nem ha a lényeg nekik is:
:scarf:
jnzsblzs
 
Hozzászólások: 1239
Csatlakozott: 2008.08.10. 21:06

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2017.04.11. 21:27


Barca javára? Nem kárára? Chiellini kezezése tiszta tizi volt
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27933
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: aszi Dátum: 2017.04.11. 21:26


Nyilván 95%, hogy már eldőlt a bajnokság, de történtek már csodák a fociban, és kicsivel azért több az esély egy fáradt, vagy sikertől megrészegült Juventus ellen, mintha már csak a SerieA-ra koncentrálnának.
Azért ez a bíró picit többet tévedett a Barca javára...
aszi
 
Hozzászólások: 15
Csatlakozott: 2017.02.20. 08:51
Tartózkodási hely: Budapest XI. ker. Őrmező

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2017.04.11. 21:25


de nem fognak, mert a juve nem a psg

mindig inkább játsszon a Roma az aktuális BL-címvédő ligájában, mint ne
de nem baj, ezt a legtöbben sose fogjátok így látni. De ti dolgotok.
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27933
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: mcsabi Dátum: 2017.04.11. 21:11


Nincs olyan csapat, aki ellen szorítani tudnék ha a bundásokkal játszanak. A bajnoki címről álmodozni meg kár is. Olyan könnyű a sorsolásuk, hogy az ifikkel behúzzák még akkor is ha tőlünk kikapnának (de nem fognak). Ebben a körben szépen essenek ki, az lenne számunkra a legjobb.
Avatar
mcsabi
 
Hozzászólások: 6576
Csatlakozott: 2012.02.13. 20:38

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2017.04.11. 21:10


aszi, te vagy az én emberem! :D
de megsúgom: már feladták a bajnokságot idén a BL-ért. Ezért vezetnek csak 6 ponttal :D
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27933
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: aszi Dátum: 2017.04.11. 21:07


Azért sztem. nem lenne rossz nekünk, ha úgy alakulna, hogy a Juve továbbjutna. Simán feladnák a bajnokságot a BL-ért, ha választaniuk kell.
Egyébként a Barca az utóbbi pár évben már nem szimpatikus nekem (Rivaldo, majd Ronaldinho korában nagyon szerettem őket), nagyképűek, fetrengenek, egyfolytában reklamálnak Suarezzel az élen.
Úgyhogy, most hajrá olasz csapat!
aszi
 
Hozzászólások: 15
Csatlakozott: 2017.02.20. 08:51
Tartózkodási hely: Budapest XI. ker. Őrmező

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2017.04.11. 21:04


amúgy elkezdtem közben cikkeket olvasni, ez pedig egyet jelent: ez a meccs lefutott:)
kopkopkop
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27933
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2017.04.11. 20:37


TÖKÉLETES eddig. Csak így tovább!

(Zsolti, nem baj. Tudom hogy nem mindenki érzi át, hogy ez miért jó az olasz bajnokságnak. :wink: )
(fr: te nem az olasz futball barátja vagy így, hanem az olasz bajnokság esélyegyenlőségének :), és ezt elfogadom)

amúgy akkor is a juvénak drukkolnék ha bárki mással játszana (kivéve Leicester :D), de így hogy a gyűlölt Barca az ellenfél... ÉVEK ÓTA NEM DRUKKOLTAM ILYEN TELJES INTENZITÁSSAL egy meccsen egy csapatnak (- Roma)
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27933
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2017.04.11. 20:27


Azon ritka pillanatok egyike, amikor Trigóval még nyomokban sem értek egyet. :wink:
Ha a Lazio lenne, szurkolnék nekik a BL-ben, de egy Juvének...
SOHA!!! :)
Zsolti
 
Hozzászólások: 11440
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: fradista romanista Dátum: 2017.04.11. 20:21


Akkor komolyan:én az olsz futball barátjaként mély meggyőződéssel az olasz futball érdekébwn drukkolok a juve ellen. Minden nemzetközi giuve- siker meg az ezzel járó milliók csak tovább erősítik az olasz focira nézve egészségtelen erőfölényét.
Avatar
fradista romanista
 
Hozzászólások: 9244
Csatlakozott: 2006.02.06. 17:52
Tartózkodási hely: BP XIV

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2017.04.11. 20:12


Dybala jó ezt tudjuk. De ennyire nem volt halálos eddig. Soha jobbkor :)
Gyerünk tovább

máris érzem ahogy emelkedik a serie a ázsiója és ezáltal a Romáé is:)
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27933
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: fradista romanista Dátum: 2017.04.11. 20:07


Pláne :(
Avatar
fradista romanista
 
Hozzászólások: 9244
Csatlakozott: 2006.02.06. 17:52
Tartózkodási hely: BP XIV

Re: Bajnokok Ligája és Európa Liga

HozzászólásSzerző: fradista romanista Dátum: 2017.04.11. 20:07


Az ma nem játszik. :D

Ez igy nagyon jó a merdának. A Barca gyakran impotens, ha előnyben lévő betömörülő kiscsapatot kell felőrölni
Avatar
fradista romanista
 
Hozzászólások: 9244
Csatlakozott: 2006.02.06. 17:52
Tartózkodási hely: BP XIV

ElőzőKövetkező

Vissza: AS Roma

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: tomm valamint 69 vendég