ASR történelem...

FIGYELEM! MODERÁLT FÓRUM!
Szigorúan az AS Romaval kapcsolatos hozzászólások fóruma.

Re: ASR történelem...

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2011.01.26. 08:31


tomm írta:én sosem értettem, miért zavar valakit a másik csapat szurkolója.

hasonlóan vagyok ezzel én is. Ez mindenkinek kb a magánügye. Az egy dolog, hogy sosem értettem miért szurkolnak annyian egy juvénak, egy milannak vagy internek, talán mert bennem alapból ellenszenv volt minden nagy és ismert, sikeres csapattal szemben :), de pl fradistaként sem zavart az, ha valaki újpestista volt, nem érdekelt. Én nem azért jártam meccsekre, hogy törjek-zúzzak és verekedést szítsak, vagy vegyek benne részt, hanem a meccs, a csapat miatt. Engem az érdekelt, hogy a fradi éppen milyen összeállításban lép pályára, ki hogyan játszik, mi lesz az eredmény és buzdítottam a csapatot még úgy is, hogy a B-középben 1 alkalommal (Ajax bl meccs) voltam csak. És én is a csapat szurkolója voltam világ életemben még így is. De ehhez nem kellett az, hogy fikázzam más csapatok szurkolóit, még ha rühelltem is az összes többi pesti csapatot pl. De én középsuliban is órákon azzal voltam elfoglalva, hogy ezerszer felírogattam a füzeteimbe, hogy Ferencvárosi Torna Club, meg a játékosok neveit :D
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8047
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: ASR történelem...

HozzászólásSzerző: Levy ASR Dátum: 2011.01.26. 08:23


ss lazio adminja csak beidézte a cikket, ami egy másik forumon;
Re: Derby della Capitale (maga a Derby és Mi)

Szerző: Ekker Róbert » 2011.01.22. 09:57
as roma VS. SS Lazio - KunyeUngur postja a népsportól, mely nem sokáig maradt fent, nem véletlen


ez egyszerűen egy sötét ember szegénységi bizonyítványa önmagáról, betüt sem érdemel többet :twisted:
*** TREMA, DAVANTI A TE C'E ROMA !!!***
"Every player has some genius, but there's only one Van Gogh, and there is nobody like Totti."- Trapattoni.
Avatar
Levy ASR
Admin
 
Hozzászólások: 2037
Csatlakozott: 2005.03.14. 20:48
Tartózkodási hely: Zeg

Re: ASR történelem...

HozzászólásSzerző: tomm Dátum: 2011.01.26. 08:23


én sosem értettem, miért zavar valakit a másik csapat szurkolója. ilyen-olyan okok miatt lehet szeretni vagy utálni csapatot, de mi a baj azzal, hogy a sarki fűszeres nem a sárgáknak hanem a kékeknek drukkol?
engem abszolúte nem érdekel mi volt a reakciója az illetőnek, mert egy olyan ember véleménye, aki szerint jellemtelen vagyok csakazért mert ennek a csapatnak drukkolok, annyit sem számít mint tyúknak az abc.

de persze fordítva is igaz, miért kell hülyének gondolni valakit, aki akár a lazionak akár a juvenak akár bármelyik csapatnak drukkol.
ezt a fajta gondolkodásmódot max azoknál értem meg, akik kvázi nyomornegyedben élnek, semmijük nincs, kilátásuk a legkevésbé és egyetlen örömük a csapatuk.(bár akarattal a nyomornegyedből is ki lehet szabadulni)
:)
Avatar
tomm
 
Hozzászólások: 10258
Csatlakozott: 2004.10.13. 00:29
Tartózkodási hely: Bp

Re: ASR történelem...

HozzászólásSzerző: bigg Dátum: 2011.01.26. 04:27


Scrym írta:Amúgy a szerző is olvasta a reakciódat F72Quadraro?
Kíváncsi lettem volna, erre mit tudott lépni! :)

Szintén!
Nella città eterna Spalletti, eterna e torneranno una volta, crede che tutte le strade Roma unità.
Avatar
bigg
 
Hozzászólások: 1530
Csatlakozott: 2006.08.02. 16:33
Tartózkodási hely: Hidas City

Re: ASR történelem...

HozzászólásSzerző: Scrym Dátum: 2011.01.25. 14:24


Hmm...
És mennyire igazad van!
Amúgy a szerző is olvasta a reakciódat F72Quadraro?
Kíváncsi lettem volna, erre mit tudott lépni! :)
AS Roma per Sempre!
Avatar
Scrym
 
Hozzászólások: 465
Csatlakozott: 2007.03.12. 09:19
Tartózkodási hely: Pécs

Re: ASR történelem...

HozzászólásSzerző: fradista romanista Dátum: 2011.01.25. 14:24


Hát az ősszel azért igencsak felszívódtak a romanisták is. és még most se jöttek vissza
tavalyuis csak az idény vége felé törtötték meg úgy-ahogy az Olimpico-t....
Avatar
fradista romanista
 
Hozzászólások: 9244
Csatlakozott: 2006.02.06. 17:52
Tartózkodási hely: BP XIV

Re: ASR történelem...

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2011.01.25. 13:42


szép
hogy miket nem olvasol? :D
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: ASR történelem...

HozzászólásSzerző: F72Quadraro Dátum: 2011.01.25. 11:35


Jajj és persze nézőszám. Egy Lazio szurkoló szájából (vagy billentyűzetéről) nézőszámot emlegetni az AS Romával kapcsolatban igen furcsa. Meg lehet nézni az elmúlt 20, 30 de akár 80 év statisztikáit nézőszámról.

Mit is írtak a történelem első derbyjéről a korabeli római lapok. Bár a Lazio játszott hazai pályán, a stadio 90 %-a a Rómának szurkolt...
De lehet idézni a nagy elnök, Sergio Cragnottitól, aki többször nyilatkozta, hogy nincs szurkolótáboruk, nincs néző, a Lazio szurkoló nem lelkes és nem szereti a csapatát, ellenben a Roma szurkolói...
Vagy mit is ír a könyvének 60. oldalán Beppe Signori, akinek eligazolása ellen tüntettek a Lazio hívei?
A Lazio szurkoló csak akkor ment az Olimpicóba, amikor a csapata nyert, a Roma szurkoló mindig, amikor csapatuk egymás után sorozatban kikapott. A Lazio szurkolók a nehézségek idején felszívódtak, a Roma szurkolók méginkább kiálltak csapatuk mellett. Na hát a Lazio szimbólumának csak elhisszük...

"C'era una certa differenza tra il tifoso della Lazio e quello della Roma. Il tifoso della Lazio andava all'Olimpico SOLO quando la squadra vinceva, quello della Roma andava all'Olimpico SEMPRE, anche quando la Roma perdeva 3 partite di fila. Nei momenti di difficoltà la gente biancoceleste tendeva a smarrirsi, quella giallorossa si univa, si legava ancora di più alla propria squadra".
F72Quadraro
asroma.hu szerkesztő
 
Hozzászólások: 943
Csatlakozott: 2004.10.01. 12:29

Re: ASR történelem...

HozzászólásSzerző: F72Quadraro Dátum: 2011.01.25. 11:13


Egy kedves, különösen intelligens, "magas értelmiségű" hozzászólás az sslazio.hu honlapról, amit megmosolyogtam, és ami egy önvallomás: kiderül mennyi köze is van a Laziónak Rómához, az Örök Városhoz.

Előre szólok: különböző szívproblémákkal rendelkező, vagy szimplán csak alacsony értelmiségű roma drukkerek már ennél a mondatnál hagyják abba a poszt olvasását, pláne kommentelését. Bármilyen egyezés a véletlen műve, hibás asszociációkért mindenki magát hibáztassa:) Még a Derby előtt akartam megírni de most így még aktuálisabb: as roma MERDA!

Először is néhány "hazai" kritikára reagálnék, melyek kicsit elharapódzottak az elmúlt években a büszke de csira romanista (p.d.m.) ""ultrák"" szájából: kedvencem, a "elvertük a strandkorlát-kékeket" de a "bugyi kékek" is elég gyakori. Mielőtt valaki ilyesmit mond, nézzen először magába: VÖRÖS és NARANCSSÁRGA ember! Komcsiszín és zsidesz szín! Létezik ennél szánalmasabb, undorítóbb színkombináció egy MAGYAR ember számára??? Kötve hiszem. 1-0 ide.

Szeretem még a "elvertük a traktorosokat" című taktust - igen kreatív darab ez is, de én nem lennék büszke arra, hogy a Colosseumnál minden bangladesi bevándorló ezt a szánalmas mezt viseli. Inkább egy olasz farmer drukkoljon az én csapatomnak, mint az "ősrómai" fél-cingaro brigád.

És most jöjjön a legrosszabb, amit eddig olvastam: "elvertük a madarakat..." - utalván a címerünkben lévő sasra. "Másban a szálkát is, magadban a gerendát sem" tartja a mondás: akárhonnan nézem, a roma címerében csecsemők vannak, akik épp leszopnak egy farkast. Ez - csűrhető, csavarható - de a világ legundorítóbb dolga: animal sex. Animal sex van a címeretekben kutyák!!! 3-0.

Sokan a libsik közül (mert ebből igen sok van a város komcsi oldalán) örömmel "szélsőjobboldalizza" a csapatunkat, mi ugye mind fasiszták vagyunk, a magyar média persze szokás szerint konvertálja ezt a szót nácira. Na most: A Juve a nacionalizmust jelképezi, a livorno a szélsőbaloldali nézeteket, a Chelsea a kozmopolita Londont, a Schalke a "por nép csapata", a Rangers a protestáns réteget képviseli a Bilbao a baszk nemzet identitását őrzi. De a merda mit a faszomat képvisel? Mi az identitása a csapatnak??? Mit jelképez, hová tartozik?! Ezzel a klubbal kik azonosulnak? Amilyen a klub olyan a drukkerhad is: ha egy klub jellemtelen (mint a merda) olyanok a drukkerei is. Jajj, már 4-0.

A Derbyvel nem nagyon akarok foglalkozni, összesen 24 ezer merda drukker tolta ki a pofáját a meccsre, pedig este volt a jegyek a bajnokihoz képest féláron. Gratulálok igen kemény egy kollektíva!!
A szerencsepercek és a csalás persze nem ért véget szerdán sem, immáron a 4. Derby sorozatban amelyiken nem sok köze van a meccshez a merdának, de legalább kb. 500 perc után ismét szerzett akciógólt Radu révén, mert ugye azóta csak 11-esből megy.

Nem értem, nem bírom felfogni, hogy lehet egy ilyen semmilyen kutyaütő vörös sz.ar csapatnak drukkolni, amelynek élete az UniDebit-en múlik csak. Számomra annyira egyértelmű:

as riomma MERDA

GRANDE SS LAZIO!!!

ui.: mielőtt nagyon felháborodna a posztot elolvasó merda drukker, azt javaslom neki, hogy feszültséglevezetés képen menjen ki az utcára és szúrjon le egy Lazio drukkert. Vagy döfjön hátba Canatnia drukkert. Vagy egy MU drukkert. Vagy szúrjon combon egy Arsenal drukkert. Mert ez az, amik nektek nagyon ment az elmúlt 2 évben...

Na akkor... Szánalmasabb, undorítóbb színkombináció... Minek is a színe a vörös-sárga?
Ja… Rómának, az Örök Városnak? Mit undorítóz le egy Lazio szurkoló?
Kép

Animalsex van a címerünkben… Róma város szimbóluma egy Lazio szurkolónak animalsex. 2800 év kultúrájának és történelmének a szimbóluma egy Lazio szurkolónak animalsex. A Lazio akkor most tényleg nem római csapat, hogy ennyi közük van hozzá?
Kép

Hogy a Roma mit képvisel, mi az identitása, mit képvisel, hova tartozik? Megmosolyogtató, hogy ezt pont a Romáról kérdezi meg valaki… Nem elég a név?
2800 év történelme, Rhea Silvia, egy világbirodalom kialakulása, Julius Caesar, Augustus, Vespasianus, Titus, a költök, Catullus, Vergilius, Cicero… Borromini, Bernini… majd Giuseppe Gioachino Belli, Trilussa… folytathatnám hosszan, 2800 év történelme, a Cittá Eterna, a Birodalom története és történelme igen hosszú és dicső. Mindezeket a szerény apróságokat képviseli az AS Roma, ugyanis ez van ott a mezén… Az AS Roma a közel 2800 éves Róma városához tartozik, ezt képviseli… nevében, színeiben, címerében. Milyen rossz lehet egy Lazio szurkolónak felsétálni a Campidoglióra, ott megpillantani Marcus Aureliust, a 2800 éves város zászlaját, annak gyomorforgató színeit, az animalsex Anyafarkast, körültekinteni, megpillantani a hányingerkeltő Fórum Romanumot, a Collosseumot… Ilyenkor egy nagy kő esik le a szívükről, hogy ehhez nekik semmi közük, kék-fehér a színük, Lazio a nevük.
Kép

A Lazio nevét mindezek ellenére továbbra is nagy kezdőbetűvel írom, elmúltam már 15 éves.

Robi, Robi… egy ilyen gyengécskére sikerült fröcsögéstől nem leszel sem nagyobb Lazio szurkoló, sem hitelesebb.
F72Quadraro
asroma.hu szerkesztő
 
Hozzászólások: 943
Csatlakozott: 2004.10.01. 12:29

Re: ASR történelem...

HozzászólásSzerző: fradista romanista Dátum: 2010.11.18. 19:25


bigg írta:Játszott már a Roma a Fradival?
Vagy egyéb magyar csapattal?


menj vissza 2009 dec-ére. Volt, amikor 8:0-ra vertük magunkat :D
Avatar
fradista romanista
 
Hozzászólások: 9244
Csatlakozott: 2006.02.06. 17:52
Tartózkodási hely: BP XIV

Re: ASR történelem...

HozzászólásSzerző: Aquilani Dátum: 2010.11.18. 18:58


Van egy olasz focis könyvem, és ott van 1 nagyon régi kép, ami a Roma első mérkőzésén készült, és az Újpest volt az edzőpartner. Ennyit tudok :)
"Amikor nagyon szeretnél segíteni a csapatnak, de nem jönnek az eredmények, olyankor még jobban szenvedsz. Viszont a szenvedélyt és szeretetet, amit ez a mez jelent, sosem szabad megkérdőjelezni." - Il Capitano
Avatar
Aquilani
 
Hozzászólások: 317
Csatlakozott: 2010.01.24. 13:14
Tartózkodási hely: Zalaegerszeg

Re: ASR történelem...

HozzászólásSzerző: bigg Dátum: 2010.11.18. 18:55


Játszott már a Roma a Fradival?
Vagy egyéb magyar csapattal?
Nella città eterna Spalletti, eterna e torneranno una volta, crede che tutte le strade Roma unità.
Avatar
bigg
 
Hozzászólások: 1530
Csatlakozott: 2006.08.02. 16:33
Tartózkodási hely: Hidas City

Re: ASR történelem...

HozzászólásSzerző: csikk0 Dátum: 2010.08.18. 21:21


snatch kösz a samp elleni meccset is... a következő meccs amit feltöltesz melyik lesz? :P már kíváncsian várom
Avatar
csikk0
 
Hozzászólások: 313
Csatlakozott: 2009.07.29. 20:35
Tartózkodási hely: Békéscsaba

Re: ASR történelem...

HozzászólásSzerző: Vinicius Dátum: 2010.08.13. 07:15


Köszi, én is
Ieri, Oggi, Domani...Faccia a terra sotto gli occhi dei Romani!
Avatar
Vinicius
 
Hozzászólások: 359
Csatlakozott: 2006.11.20. 11:08
Tartózkodási hely: Balatonalmádi

Re: ASR történelem...

HozzászólásSzerző: Aquilani Dátum: 2010.08.12. 17:21


Mégegyszer köszi a feltöltéseket! Mostantól figyelni fogom őket! :)
"Amikor nagyon szeretnél segíteni a csapatnak, de nem jönnek az eredmények, olyankor még jobban szenvedsz. Viszont a szenvedélyt és szeretetet, amit ez a mez jelent, sosem szabad megkérdőjelezni." - Il Capitano
Avatar
Aquilani
 
Hozzászólások: 317
Csatlakozott: 2010.01.24. 13:14
Tartózkodási hely: Zalaegerszeg

Re: ASR történelem...

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2010.08.11. 18:25


feltettem, de utoljára, ezt követően csak "újat" teszek fel egy ideig :)

http://www.asroma.hu/letoltes/cucc/ASRo ... 080218.avi
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8047
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: ASR történelem...

HozzászólásSzerző: csikk0 Dátum: 2010.08.09. 23:11


köszönöm snatch!
Avatar
csikk0
 
Hozzászólások: 313
Csatlakozott: 2009.07.29. 20:35
Tartózkodási hely: Békéscsaba

Re: ASR történelem...

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2010.08.09. 22:59


srácok, hol voltatok, amikor ezeket feltettem? Hiányoztatok az isiből? :shock:

fel tudom tenni, de ezzel hátráltatom azok feltételét, amik még nem voltak fent...
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8047
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: ASR történelem...

HozzászólásSzerző: csikk0 Dátum: 2010.08.09. 22:37


Nagyon köszönöm a feltöltést! Nagy kérés lenne ha a hazai meccset is feltöltenéd amit a Viasat3-on adtak?
Avatar
csikk0
 
Hozzászólások: 313
Csatlakozott: 2009.07.29. 20:35
Tartózkodási hely: Békéscsaba

Re: ASR történelem...

HozzászólásSzerző: csikk0 Dátum: 2010.08.09. 22:03


Ez a teljes meccs magyar kommentárral?
Avatar
csikk0
 
Hozzászólások: 313
Csatlakozott: 2009.07.29. 20:35
Tartózkodási hely: Békéscsaba

Re: ASR történelem...

HozzászólásSzerző: Aquilani Dátum: 2010.08.09. 17:40


Snatch, nagyon szépen köszönöm a videót!!! Már töltöm is. :) :ultra:
"Amikor nagyon szeretnél segíteni a csapatnak, de nem jönnek az eredmények, olyankor még jobban szenvedsz. Viszont a szenvedélyt és szeretetet, amit ez a mez jelent, sosem szabad megkérdőjelezni." - Il Capitano
Avatar
Aquilani
 
Hozzászólások: 317
Csatlakozott: 2010.01.24. 13:14
Tartózkodási hely: Zalaegerszeg

Re: ASR történelem...

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2010.08.09. 13:39

Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8047
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: ASR történelem...

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2010.08.06. 22:43


bocsi, de a héten nem volt nagyon időm, de hétfőn megpróbálom nem elfelejteni :)

ha dobsz egy privát üzenetet, akkor tuti nem fogom. Mármint hétfőn.
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8047
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: ASR történelem...

HozzászólásSzerző: Aquilani Dátum: 2010.08.06. 10:27


Snatch, érdeklődni szeretnék, hogy kb mikor tudod felrakni a a Real elleni meccset? Előre is kösz! :)
"Amikor nagyon szeretnél segíteni a csapatnak, de nem jönnek az eredmények, olyankor még jobban szenvedsz. Viszont a szenvedélyt és szeretetet, amit ez a mez jelent, sosem szabad megkérdőjelezni." - Il Capitano
Avatar
Aquilani
 
Hozzászólások: 317
Csatlakozott: 2010.01.24. 13:14
Tartózkodási hely: Zalaegerszeg

Re: ASR történelem...

HozzászólásSzerző: Aquilani Dátum: 2010.07.30. 18:21


Rendben, ezer köszönet érte! :)
"Amikor nagyon szeretnél segíteni a csapatnak, de nem jönnek az eredmények, olyankor még jobban szenvedsz. Viszont a szenvedélyt és szeretetet, amit ez a mez jelent, sosem szabad megkérdőjelezni." - Il Capitano
Avatar
Aquilani
 
Hozzászólások: 317
Csatlakozott: 2010.01.24. 13:14
Tartózkodási hely: Zalaegerszeg

ElőzőKövetkező

Vissza: AS Roma

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 39 vendég

cron