Ranieri adott egy nagyinetrjút egy hetilapnak.
van benne egy két érdekesség. például, h. hiába mondtak bármit, az egyesület jövője körüli bizonytalanság, (késő szerződések, stb) igencsak nyomott hagyott a csapaton. Hogy nem hinné, hogy bárki is koccinottt volna arra, hogy ő távozott (ahogy a sajtóban megjelent) Hogy mennyire egyedül érezte magát az utóbbi időben. Hogy mindennek ellenére csodálatos másfél évet töltött a csapanál. Hogy tavaly milyen összhang volt a csapaton belül, idén ennek vége, még a pályán is veszekedtek a játékosok. Hogy tavaly húzott a csapat, idén meg mindenki az egyéni boldogulását tartja szem előtt.
Hogy a csapatból már csak Taddei, Brighi, Mexes, Riise és Perrotta futott, a többiek nem voltak hajlandók.
Hogy egyáltalán nem a fizikai felkészítés problémája miatt engedett le a csapat. És hogy ha összeszedi a magát , akkor újra nyerhet. Ezért mondott le, hogy ezzel talán sikerül őket felrázni.
Arról is beszélt hogy szerinte a látszat ellenére Totti mennyire magányos az kltözőben. Hogy Borriello még akkor is mindenáron játszani akart, amikor teljesen k i volt merülve és nem volt formában. Hogy amikor Pizzarro-val tisztázni akarta a problémát, de ő csak annyit mondott, nincs semmi probléma, de közben nem nézett a szemébe. Hogy sok emberről öriz szép emlékeket, de egyet emelt ki: Burdisso-t. Aszonta, nagyon meghatotta az őszintesége. Egyszer, amikor nógatta a csapatot, hogy "úgy játszatok majd , ahogy most edzetek", ő mélyen a szemébe nézett és azt válaszolta: "Nem, mester. Úgy játszunk, ahogy élünk".
Különben ahogy várható volt, a szurkolók nem fogják megbocsátani Mexes-nek a sumákolást. Tegnap Lecce-be utazáskor már bekiabáltak neki.
.
