Újabb jubileum
, itt a huszadik Izrael Samír-üzenet:
Elie Wiesel megható szavai csodálatos képet festettek a zsidó népről, amely évszázadok óta epekedik a szeretett és imádott Jeruzsálem után. (Elie Wiesel nem más, mint az a Nobel-békedíjas holokauszt-túlélő,aki több könyvet is írt már a szenvedéstörténetéről; rengeteg pénzért előadásokat tart a holokauszt-élményeiről, és nácikra vadászik; ja és persze tele van bizonyított hazugságokkal és ellentmondásokkal az élete.)
Ez a hatásos kép Samírt, a jaffai izraeli írót valami ismerős, de megfoghatatlan dologra emlékeztette. Akkor találta meg a kapcsolatot, amikor belelapozott a gyűröttre olvasott Don Quijote-kötetébe. Wiesel cikke emlékezteti a Búsképű Lovag halhatatlan szerelmére a szépséges Dulcinea del Toboso iránt. Don Quijote egész Spanyolországot bebarangolta, mindenfelé a hölgy nevét kiáltozva. Félelmetes haditetteket hajtott végre, és amikor úgy döntött, hogy már méltóvá vált szíve hölgyének szerelmére, fegyverhordozójával, Sancho Panzával elküldte neki hódoló üdvözletét.
Samír pedig most Sancho Panza kissé zavarba ejtő helyzetében találja magát. Tájékoztatnia kell urát, Don Wiesel Quijotét, hogy Dulcineája jól van. Szerencsésen férjhez ment, van egy csomó gyereke. Amíg ő, a lovag az útonállókkal harcolt és kormányzókat helyezett vissza a hivatalukba, addig másvalaki gondját viselte az ő szerelmének. Úgyhogy ne rohanjon annyira, kedves lovag, ahhoz a Dulcineához, mert még megszakad a szíve.
Elie, az a Jeruzsálem, amelyről ön oly meghatóan ír, most éppen nem lakatlan, és sohasem volt az. Boldogan élt évszázadokon át egy másik nép, a jeruzsálemi palesztinok ölelésében, s ez a nép gondoskodott róla. Ám légy észnél, öreg harcos! Ne lépj ki a történet kereteiből! Don Quijote nem rohant bele dzsipjével Dulcineába, hogy megbecstelenítse régi szerelmét. Szeretted őt, ez rendben van, de ez nem jogosít téged fel arra, hogy meggyilkold gyermekeit, és ledózerold a rózsakertjét. Azt kérdezed, hogy miért ragaszkodnak a palesztinok Jeruzsálemhez. Hát azért, mert ők oda tartoznak, mert ott élnek, és ez az otthonuk.
Sok nép rajongott ezért a városért a századok során. Angolok, németek, svédek, oroszok: egyikük sem akarta megbecsteleníteni Dulcineát. Csupán ott hagyták maguk után, rajongásuk testamentumaként, az építészeti bokrétákat. Csalárd módszer Elie Wiesel részéről a muszlimok és a zsidók közötti huzavonára redukálni az ezért a városért folytatott küzdelmeket. Itt arról van szó, hogy a birtoklás vágya és a birtoklás ténye áll szemben egymással.
Ahogy a víz öntötte el a gremlineket Spielberg filmjében, a cionizmus úgy árasztotta el Kelet-Európa életvidám zsidó népét. És ez vette rá őket arra, hogy etnikai tisztogatást rendezzenek, és elűzzék Nyugat-Jeruzsálem nem zsidó lakóit.
Óhajt még néhány játszmát, kedves Elie? Mert van itt még néhány. A zsidókat még csak meg sem említi a zsidó Biblia. Vegye csak le azt a vastag könyvet a polcáról, és ellenőrizze. Az ön által megemlített nagy és legendás alakok közül Dávid királytól a prófétákig egyetlen egyet sem nevez ez a könyv zsidónak. Ez a népnév a nagyon késői Eszter könyvének perzsiai történetében bukkan fel először és utoljára. A zsidók önazonosítása Izráel törzseivel és a bibliai hősökkel körülbelül annyira hiteles, mint az a történet, mely szerint Rómát a trójai királyfi, Aeneas alapította.
Samír egyszer keresztény zarándokokkal ballagott a hatalmas Szent Sír-templom felé, amikor megállította őket egy haszid zsidó. Azt kérdezte, hogy társaim zsidók-e, s amikor nemleges választ kapott, meglepetten kiáltott fel: „Mit keresnek ezek a gójok a Szent Városban?” Ez az ember még sohasem hallott a szenvedéstörténetről, s Jézus neve az ő számára csupán szitokszó. Jeruzsálem valójában hívők millióinak szent városa: katolikusoknak, protestánsoknak, keleti keresztényeknek,szunnita és siíta mohamedánoknak, valamint sok ezer haszid és szefárd zsidónak.
Ha ez az ősi város még húsz évig cionista uralom alatt marad, örökre elvész eredeti bája. Jeruzsálemet vissza kell adni a lakóinak. Wiesel professzor, legyen szíves ugyanannyira tisztelni a nem zsidók tulajdonjogait, ahogy a nem zsidóktól is elvárja, hogy tartsák tiszteletben az ön jogát a saját, szeretett házára.
( 20. Dulcinea megbecstelenítése, Rape of Dulcinea)