Szorgalmas vagyok,úgyhogy máris érkezik a 25. Samír-cikk
:
A vámpírokról szóló népmesék sokféle módszert kínálnak, amelyekkel le lehet győzni a vámpírt. Már egy maréknyi temetőföld is megteszi, a fokhagyma még jobb, de a leghatékonyabb a kereszt. Csakhogy ezek a csodaszerek néha csődöt mondanak. Roman Polanski horror-komédiájában, a Vámpírok báljában a főhős egy kereszttel próbál elriasztani egy zsidó vámpírt. A zsidó megértő mosollyal néz vissza rá, és kivillantja az agyarait. A kereszttől ő nem ijed meg. Polanski filmje jut az író eszébe, amikor a holokauszt-viták újabb hullámát figyeli.
A revizionista történészek (ellenfeleik holokauszt-tagadóknak nevezik őket) találkozót akartak szervezni Bejrútban, hogy megvitassák, mire is jutottak a náci népirtással kapcsolatban. Mire az amerikai zsidó elit, az Amerikai Cionista Szervezettől a Rágalmazáselleni Ligáig addig követelte a konferencia betiltását, amíg a libanoni kormány nem teljesítette a kérésüket.
Az Amerikai Cionista Szervezet (ZOA) élen jár a történelemhamisításban. Az amerikai adófizetők pénzén kiadta a „Deir Jasszin: egy hazugság története” című brosúrát. Deir Jasszin az a békés palesztin falu volt, amelyet 1948. április 9-én megtámadott az Ecel és a Lehi zsidó terrorista csoport, s lemészárolta a férfiakat, a nőket és a gyermekeket. Samír nem szeretné most feleleveníteni a gyilkosok diadalmenetének véres történetét. Minden tömegmészárlás egyforma.
A ZOA revizionistái figyelmen kívül hagyták a túlélők, a Vöröskereszt, a brit rendőrség, a Zsidó Cserkészek és a mészárlás helyszínén jelen lévő zsidó megfigyelők szemtanú-beszámolóit. A ZOA csak a gyilkosok beszámolóinak ad hitelt. Akkor, ha ezek a gyilkosok zsidók. Ha viszont zsidók az áldozatok, akkor ugyanezek az amerikai cionista szervezetek össztüzet zúdítanak minden revizionista próbálkozásra.
Anno a temesvári vérengzésről nagy terjedelemben számolt be a New York Times, a BBC és a CNN, azt állítva, hogy Ceausescu cinkosai körülbelül 90 ezer embert gyilkoltak le. Ceausescut aztán rövid úton kivégezték, a Nyugat barátai kerültek hatalomra, ám a független vizsgálat azt derítette ki, hogy csak 96 ember halt meg. A szeptember 11-ei első jelentések 60 ezer áldozatról, s köztük 4 ezer izraeliről szóltak. Ma már tudjuk, hogy 3 ezer ember halt meg, s köztük talán 40 volt a zsidó. Az 1648-as, Hmelnyickij kozákjai által végrehajtott hírhedt zsidómészárlásnak az eredeti becslések szerint 500 ezer zsidó áldozata volt, amiről egy mai zsidó történész, Jonathan Israel kiderítette, hogy ezt a számot tízzel kell osztani. Israel azt is megkérdőjelezi, hogy ott egyáltalán bármiféle zsidómészárlás lett volna.
Ezeken a sikereken felbuzdulva a revizionisták arattak még néhány sikert, és az emberzsírból főzött szappanról szóló mesék háttérbe szorultak, a még ennél is fantasztikusabb sztorikkal együtt. A revizionisták megkérdőjelezik a zsidó áldozatok tényleges számát is. A II. világháborús zsidó áldozatok számának megbecsülésénél a zsidó szervezetek elővették a zsidóság háború előtti létszámának becsült adatait, kivonták belőlük a háború utáni számokat, s kijött nekik ötmillió olyan zsidó (2013-ban hatmillióról tudunk), aki a háborúban pusztult el. Ebben a számban benne vannak azok a zsidó katonák is, akik a harctéren estek el, mint például a szerző nagybátyja is Leningrádnál. Benne vannak a betegségek, a tífusz és az alultápláltság áldozatai.
El kell utasítanunk a zsidó holokausztnak már a fogalmát is, mert az mesterségesen elválasztja a meghalt zsidókat a hasonló sorsra jutott, szintén sokat szenvedett honfitársaik tömegeitől. El kell vetni, mert megmérgezi a zsidók tudatát, így a nem zsidók gyűlöletére és saját kivételességük tévhitére csábítja őket. A revizionisták azonban más irányvonalat követnek: karrierjüket és vagyonukat kockáztatva igyekeznek megingatni a holokauszt mítoszát. Meg lehet érteni a kihívást. Ugyanakkor a holokauszt kultuszát a bíróságok által kikényszerített tilalom védi mindenféle olyan kutatástól, amely a kétség árnyékát vetíthetné e szent dogmára.
Bátor lépést tett Norman Finkelstein a maga nagy sikerű The Holocaust Industry (A holokauszt-ipar) című művével. Van azonban egy lényeges különbség Dr. Finkelstein és a Bejrútban összegyülekezett revizionista történészek között: Finkelstein a holokauszt-kultusz ideológiai konstrukciójára koncentrált.
Meg is kapta a magáét. Az „Ügyvédek Határok Nélkül” elnevezésű zsidó szervezet már be is perelte őt Franciaországban. Ezeket az ügyvédeket egyáltalán nem zavarta, amikor az izraeli igazságszolgáltatási gépezet hat hónapos felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte egy nem zsidó gyermek zsidó gyilkosát.
Finkelstein nekilátott kifürkészni a mi diszkrét zsidó bájunk titkát, amely képes megnyitni az amerikaiak szívét és a svájci bankárok pénzesládáit. És arra a következtetésre jutott, hogy mindezt az európaiak és az amerikaiak bűntudatára apellálva tudjuk elérni. A holokauszt-kultusz nélkülözhetetlen ideológiai fegyverré vált. Bevetésével a világ egyik legfélelmetesebb katonai hatalma az áldozat-állam szerepében tetszeleghet, az Egyesült Államok legsikeresebb etnikai csoportja pedig elnyerhette az áldozat státuszát. A holokauszt-kultusz nem más, mint néhány kliséből Elie Wiesel bánatos hangja által összefércelt ingatag konstrukció.
Pozitív azonban, hogy Finkelstein véleményével sok izraeli ért egyet. Ari Savit, a Haarec jól ismert írója ezt 1966-ban fogalmazta meg a legjobban, amikor az izraeli hadsereg több mint száz civil menekültet gyilkolt meg a libanoni Kanában: „Büntetlenül gyilkolhatunk, mert a holokauszt-múzeum a mi oldalunkon áll.”
Finkelstein szerint az együttérzésre és a bűntudatra hivatkozással szerezték a zsidó szervezetek az óriási kárpótlásokat. Samír szerint ezekért maximum egy tányér ingyenlevest lehetne kapni, nem dollármilliárdokat. Szerinte itt többről van szó, mint együttérzésről és bűntudatról. Finkelstein felfigyelt arra is, hogy a nácik másik áldozatcsoportja, a cigányok szinte semmit sem kaptak az együttérző Németországtól. S hogy az amerikaiakban mennyi a kollektív bűntudat az ő vietnami áldozataikkal szemben (ötmillió halott, egymillió özvegy), azt nemrég érzékletesen fejezte ki William Cohen védelmi miniszter: „Nincs itt helye semmiféle bocsánatkérésnek. A háború az háború.”
Mi az az erőforrás, ami a holokausztipart működteti? Gőzerővel folyik egy újabb palesztin tragédia előkészítése a városok lassú megfojtásával. Mindennap kitépnek a földből egy fát, lerombolnak egy házat, és meggyilkolnak egy gyereket. Samír nagyapja, nagynénjei és nagybátyjái a II. világháborúban pusztultak el. De az író esküszik az ő emlékükre, hogy ha ő azt gondolná, hogy a holokauszt miatti bűntudat okozza akár csak egyetlen palesztin gyerek halálát is, akkor nyilvános vizeldévé változtatná a holokauszt-emlékművet.
A holokauszt-kultusz ingatagsága, és az a könnyedség, amivel dollármilliárdokat képes kiszipolyozni, elég meggyőzően bizonyítja, hogy erős hatalom áll e mögött a kultusz mögött.
Az Egyesült Államok új vallásosságában olykor „judeo-kereszténységnek” nevezett holokauszt elhomályosította Krisztus szenvedését, miközben Izrael állam létrehozása kiszorította a Feltámadást.
A revizionisták minden erőfeszítése hiábavaló. Azok az emberek, akik támogatják ezt a kultuszt, bármit képesek támogatni, hiszen ők uralják a közbeszédet. Ez a hatalom lekicsinylő mosollyal tekint Finkelstein felismeréseire. Akárcsak a zsidó vámpír a főhősre.
( 25. A vámpírölők, Vampire killers)