F.Totti írta:Úgy-úgy. Nála azért meglepőbb, mert rutinból ő nem lesz jó. Az első félidőben még labdaközelben volt, de a másodikra teljesen elfogyott. Ucan már szégyellem állandóan emlegetni. Ugyanakkor ha ő bent lett volna, akkor sem vagyunk sokkal előrébb. Ma Totti, Ljajic és amikor bejött Pjanic is értékelhetetlen volt. Astori simán gyenge. Radja, Keita, Maicon szimpla közepes. Így az egyetlen esélyünk ha vezetést szerzünk és ráülünk.
Ucan sem lesz megoldás erre formára. Ha elfogadjuk, hogy Capitano ennyi volt, akkor kizárólag Pjanicban, Ljajicban és a fürge négereinkben bízhatunk. Illetve Garciában. HA ők nem élednek fel, akkor reménytelen szenvedés jön.
Azért legalább egyszer kipróbálhatta volna Rudi. Lehet mondani, hogy biztos szar lenne, de nyáron egyszerűen odáig voltam hogy milyen jó fiatal középpályást szereztünk, mert rendre villogott a felkészülésiken. Erre itt vagyunk február elején és szánalmas 3 percet kapott a felnőtteknél és 1 mérkőzést a primavera-ban. Akkor miért nem adtuk kölcsön?