„Már az elején rengeteg problémám volt Torinóban, nem tudom ezt máshogy fogalmazni, nem értettek meg sem a pályán, sem azon kívül…” – mondta a L’Équipe-nek Alves, aki részletesen kitért arra, mi zavarta a „zebráknál”.
„Időbe telt, hogy összerázódjon a csapat, de én pont ezért kerültem oda, ez volt a feladatom, hogy összehangoljam a csapatot az öltözőben is. Az eredmények jöttek, de nem javult a helyzet. Nem vagyok őrült, nem akarok minden szabályt megváltoztatni, de azt nem tudtam feldolgozni, hogy a Juvénál megtiltották, hogy zenét hallgassunk az öltözőben. Nekem ez így nem megy, én nem tudok zene és tánc nélkül élni” – indokolta távozását a brazil.
már a jelszavamat se tudom (de te berakhatod tőlem )helyedben betenném a dk serie topikba, vajh hányan ugranának rád?!
Trigoria írta:
nem is értem, kiürültek a kukák a szupermarket mellett, és véletlenül nyitva maradt annak ajtaja?
...
snatch írta:azt lehet tudni, hogy mikor lesz a Serie A sorsolása?
meg is gyártotta az okot az újságíróA két csatár a hátán vitte a genovai együttest, amely a 2009–2010-es szezonban negyedik lett a Serie A-ban. A Samp 2011 januárjában Cassanót a Milanba, Pazzinit az Interbe adta el, s az idény végén kiesett az első osztályból.
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 8 vendég