Zsolti írta:No de sebaj, egyszer elkaplak egy félmaratonon, )
F.Totti írta:Szörnyű dolgok ezek. Könyvet írnak róla. Ráadásul a Mandiner naponta talál hangfelvételeket jobbikos zsidózásról, sőt most már cigányoznak is. És ezek még mind szabadlábon vannak???!
Toroczkai László
6 órája ·
Én egészen biztosan nem leszek egy Jobbik-LMP-Momentum által alkotott kormány tagja. Egyébként a Jobbik keddi elnökségi ülésén nem is született olyan döntés, hogy az LMP-vel vagy a Momentummal bármilyen szövetséget kötnénk. A Jobbik a testületei döntésének értelmében egyedül indul a választásokon. Azzal egyet tudok érteni, hogy a hídon akkor megyünk át, amikor odaértünk.
Az egyik a néppárti irány, ami racionális ötletnek tűnt arra, hogy nagyobb választói kört szólítsanak meg. Igaz, én már ezt a ritmust sem tudtam felvenni, de képes voltam belátni, hogy szükséges.
Jelenlévő fórumozók: danikov valamint 2 vendég