Szerző: Zsolti Dátum: 2018.02.27. 21:17
Elvakultabb, dühösebb pillanataimban azt érzem, hogy simán elviselnék egy baloldali kormányt is. Egy Jobbik nélküli, baloldali szalámikormányt. Én a választások után mindig fennmaradok éjfélig azon a bizonyos vasárnapon, és megnézem a pártvezetők nyilatkozatait. Most biztosan nem fogok ilyesmit tenni. Semmilyen esetben sem. Nem vagyok kíváncsi sem az Orbán-, sem a szalámi-beszédre. Csak kapjon már egy maflást ez a banda. Mondjuk azóta uralkodott el rajtam ez a düh, mióta nézem az M1-et. Nekem nem kurucinfó, alfahír, 444, index, RTL Klub kell a dühömhöz, hanem M1. Ahol ezt meg lehet tenni a közszolgálatisággal csak azért, hogy a tábor egyben maradjon, ott előbb-utóbb mennie kell a hatalomnak.
Mindig úgy voltam vele az elmúlt hónapokig, hogy inkább nézem és hallgatom az önelégült Orbánt és csapatát, mint mondjuk Kunhalmit, Harangozóékat, Hillert, Gyurcsányt, Mesterházyt, Botkát vagy Molnár Gyulát, de nálam betelt a pohár. A cél már nem szentesítheti az eszközt. Mert nincs cél. Orbán még a vásárhelyi vereség után is a "nem leszünk bevándorlóország" szlogent nyomja. Teljesen kiesett a valóságból. Vagy szedi kifelé a szart a palacsintából, nem tudom. De már unom. Kész, vége. Nem védem többet a kormányt ellenzéki beszélgetéseimben. Eddig MINDIG megtettem.
Elnézem majd Fekete-Győr Bandit, Soproni Tomit, Karácsony Gerit, Hadházy Ákit, Szél Bernit, Fletót is simán, Vadai Ágit, Molnár Csabit. Egy csapatban, ahogy önelégülten mondják a kamerába, hogy a rezsim lehanyatlott, a diktatúrának vége. Magamban mosolyogni fogok. Nem kell oda Jobbik, a baloldal megoldja maga.
Végül is a Fidesz is ugyanazokat szajkózta, amiért ki nem állhattam a balliberálisokat: cigányintegráció, beleszarás a külhoni magyarok sérelmeibe, zsidóimádat, stb. Minimálisan voltak nemzetibbek, mint Gyurcsányék.
Szóval felkészültem a baloldalra, a Jobbikra fogok szavazni, de nincs szükségem a Jobbikra a kormányban. Csak menjenek már ezek. Vagy cserélődjenek le, de az Orbán miatt úgysem fog menni. A vén cigány jól kitalált mindent, de most már elég. Engem ne nézzenek hülyének ezek a propagandisták, de a tájékozatlan nagymamámat sem. Soha nem lobbiztam a Jobbik mellett, most sem fogok, tőlem nyugodtam megcsinálhatják a csendes visszalépéseket az esélyesebb jelöltek számára, de a brutálisan koordinált jelöltállítást is. Komoly erő a százalékokat tekintve úgysem lesznek, akkor csak vegyenek részt a váltásban.
És még hányingerem sincs magamtól. Mert nincs miért hánynom. Köpönyegforgatásban a Fidesz verhetetlen, minden más párt átalakulása csak szellentés.
Szeretném, ha lassan bukna a Fidesz.
Ezt már talán leírtam valamikor.
Mindegy, ki váltja.
Ezt még soha.