F.Totti írta:Hogyne lett volna. Zemant, Spallettit és Bianchit ugyan más küldte el és hívta vissza, de Liedholm négyszer volt edzőnk és ha jól emlékszem őt ebből kétszer is küldte majd hívta Viola
Herrera is esélyes, mert ő egy évet hagyott ki és visszatért azonnal még valamikor a hetvenes években. De biztos lehetsz benne, hogy ha F72 erre jár, majd felsorol még 5 ilyet rajtuk kívül a 30-as és 40-es évekből
F.Totti írta:Azon vajon elgondolkodott a két lobbista szenátorunk, hogy kik alkalmasak Ranieri 442-jéhez? És persze igazolások nélkül, mert igazolni reméljük már nem neki fogunk.
Schick atomkezdő. Az a Schick akit imádok, de így sem látom Roma (mostani Roma) szintnek. Florenzin kívül ki tud szélső középpályást játszani? Mi lesz a szélsőinkkel? Ha Flo egy sorral feljebb jön, ki játszik jobb bekket? Ki fog irányítani?
Egyre okosabb döntésnek tűnik ez az edzőcsere.
snatch írta:Már nincs moderátor, csak admin.
ez elég kerekperec szöveg. Ha nem lesz meg az első négy, akkor egészen biztosan távozik CR (érted.... CR :d)Most biztonságot nyújtó kézre volt szükségünk, amelyik képes visszavezetni bennünket az első négy hely valamelyikére. 12 meccs van még, ebből a lehető legtöbbet meg kell nyernünk." - mondta Totti a szakember kinevezését követően.
fradista romanista írta:Fun fact.
Claudio bianco szerződött, gyakorlastilasg egy üres papírt írt alá szerződés gyanánt. olyan gyorsan folyt le minden, hogy szóba se kerültek a munkaszerződés lényegi pontjai. Amikor az ügyvédje figyelmeztette, hogy ez így nem oké, annyit mondott a hírek szerint: " Hagyjuk, én a Romának mindenképpen aláírok és kész"
Trigoria írta:Más: F.Totti, úgy érzem, hogy annyira le vagy lombozva, csalódott és dühös vagy, hogy mindenkinek nekimész itt, aki mégis inkább örül a hírnek. Én értem, hogy nem esik neked ez jól, de fogadd el, hogy nem mindenki gondolkozik úgy ahogy te/látja úgy ahogy te (vagy mi ). Igazad is lehet, de nagyon zavaró lett a cinikus, agresszív stílus. Bár ez csak egy fórumtársi megjegyzés
SPQR írta:Nem fogjuk meggyőzni egymást valóban, hagyjuk is. Bocs, ha erősen fogalmaztam - remélem, nincs harag.
Ezt az "új seprű, jól seper" frázist többen készpénznek veszik, veszitek. Hol van az megírva, hogy egy kiöregedett, a leicesteri egy év kivételével mindenhol elvárás alatt teljesítő edző majd hirtelen nagyot alkot?
SPQR írta: Leépülés volt ez, nem építkezés, az elmúlt 20 év egyik legsötétebb időszaka, melyen a tavalyi BL menetelés a szépségtapasz. Nincs olyan terület, ahol fejlődést tudna a Monchi/EDF páros felmutatni.
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 10 vendég