jnzsblzs írta:Én amúgy pártolom az Euorópai szuperliga létrehozását és ezt akár azon az áron is hogy felszámoljuk a f@szba a nemzeti bajnokságokat, de amíg ez nem történik meg addig hülyeség ez az ötlet.
F.Totti írta:Az lett volna az igazságos, ha mindketten kiesnek.
Mintha olyan elvet vinne az ítélkezésbe, hogy ha a játékos „nem tett meg mindent” a kezezés elkerüléséért, akkor már szabálytalan volt, vagyis Kimpembe is egyfajta „gondatlanságból elkövetett” kezezést valósított meg a felugrás közben
na igen, de azért ezzel kalkulálni kellett ZsótiMost azt érzem, minden romba dőlt, amit eddig felépítettünk. Akik ezt megélték, azokat nagyon nehéz lesz motiválni. Álljunk azzal a játékosok elé, hogy hajtsatok a bajnoki címért? Tizenhét ponttal vezetjük a bajnokságot.
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég