Szerző: F.Totti Dátum: 2019.06.04. 08:39
Kérdés kit tekintünk szakértőnek. Számomra a bíróság által elfogadott hivatásos/igazságügyi szakértők azok. A hajóskapitány, a hajós cég tulajdonosa, a hétvégi kajakos, stb. nem az. És mivel eddig ilyen forrásmegjelöléseket láttam, így számomra ők mind álszakértők. Persze így is sokkal jártasabbak a témában, mint én, de ettől még nem lesznek szakértők, csak hozzáértő laikusok.
Igazi szakértőt meg azért nem tudnak megszólaltani, mert adatok hiányában, néhány webkamera képe alapján ők nem fognak hülyét csinálni magukból. Így kénytelenek a médiumok "álszakértőkhöz" fordulni. Értem én, de ebben az a veszélyes hogy a közvélemény egyből főbe is lövetné az ukránt, aztán ha a bíróság majd neadj' isten másképp dönt, akkor jön az igazságszolgáltatás kritikája. Kib@szott nagy hatalom a tömegtájékoztatás. És kivételesen nem is hibáztatom őket, mert olyan forrásokat keresnek, amilyeneket tudnak. Csak a szakértő megjelölés félrevezető.
Azt hogy nem kommunikált a Viking, például egy északról délre tartó hajó kapitányától tudjuk. Egyetlen ember. Ő a TV2-nek nyilatkozott (becsületére legyen mondva, hogy a nevét felvállalva), az összes többi orgánum onnan emelte át a hírt. Van ahol az jelent meg, hogy ezért helyezték előzetesbe az Viking kapitányát, ami baromság, mert már előbb lefogták. Vagy szintén egy másik ember elmondta, hogy a hídon elhangzottak rögzítésre kerülnek. Ezt a két hírt volt aki úgy mosta össze, hogy a híd felvételei alapján nyilatkozta egy szakértő, hogy nem is próbált üzenni a Viking. Persze ezt így nem állították, csak épp egymást követő két mondatban hozták le a két félhírt. Pedig a másik hajóskapitány nem hallhatta a felvételeket. Ő csak a saját rádióforgalmára hivatkozott.
Innentől a közvélemény 99%-a biztos benne, hogy ki a felelős 28 ember életéért. Könnyen ítélünk. Akkor is, ha itt nem egy pénzbírságról, hanem akár egy 10+ éves böriről van szó. A faszi pedig egyrészt érzelmileg biztos érintett, mert valószínűleg ismerte a két magyar áldozatot. Feltehetőleg alig 3-4 percig volt csak a periférikus látómezejében, szürkületben a Viking és a Hableány. A balesetet nem is látta. Biztos, hogy láthatott minden fény és hangjelzést? Hány frekvencián hallgatta a rádióját? Semmit nem tudunk róla, csak azt hogy vízjártas ember és a baleset idején arra hajózott. A közvetlen információkhoz viszont egész biztos nem fér hozzá.
Alapesetben azt mondanám, hogy az ügyészség lépése 99%-os biztonsággal jelzi, az ukrán felelősségét. Jogállamban előzetesbe csak alapos gyanú esetén varrnak be. Főleg ilyen súlyú ügyben, ilyen publicitás mellett. Csak itt jön az, hogy a magyar ügyészség politikai megrendelésre (is) dolgozik. Itt pedig kell a politikának egy azonnali céltábla, ami eltereli a figyelmet a szabályozás hiánysságairól.
(... és mégegyszer. Valószínű az ukrán a fő felelős és ha ez így is van, akkor varrják be akár életogytig, de nem erről szólt a kommentem.)
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára
F.Totti 2019.06.04. 08:58-kor.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani." (Johan Cruyff)