Aktuális meccs

FIGYELEM! MODERÁLT FÓRUM!
Szigorúan az AS Romaval kapcsolatos hozzászólások fóruma.

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: ericcartmen Dátum: 2020.01.27. 16:02


FR34, ahhoz nagyon elvakult Dzeko utálónak kell lenni, hogy ezt a meccset rajta verd le, semmi mást ne tudj kiemelni.
Ha már valaki kiemelkedett negativan, akkor az Pau Lopez, ezért a hibáért az ifiben is leorditják a fejét.
Dzeko mostani formájához képest egészen jól játszott, voltak helyzetei amiket nem rúgott be, de egyik sem volt olyan orditó amit ne lehetne kihagyni.
Mások is hagytak ki tegnap hasonlókat, Dzeko ráadásul egyet belőtt.
Persze egy klasszis csatár ennél több gólt lőtt volna, de nem mostanában lesz megint klasszis csatárunk.
Dzeko egy jó csatár, kiöregedőben, és nem jó formában. Ez van, őt kell szeretni, illetve inkább elfogadni.
És nem, Immobile sem lőne itt 30 gólt, ahogy Zapata sem, meg a legtöbb aktuálisan nekünk gólt lövő csatár sem.

Amúgy én a tegnapi meccs után bizakodóan tekintek a jövőbe (bármilyen furcsán is hangzik ez itt ezen a fórumon), ebből a meccsből, ezekből a teljesitményekből szerintem lehet épitkezni.

Még F.Totti értekélésére vagyok kiváncsi, hogy Fonseca hogyan nullázta le taktikailag Inzaghit.
Avatar
ericcartmen
 
Hozzászólások: 931
Csatlakozott: 2014.10.31. 22:08

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2020.01.27. 08:39


tomm írta:Egyebkent ha a vedot smallingnak hivjak, a tamadot meg cronaldonak, megnyugodhattsz, ez sima tizi. Meg a piros is szoba johetett volna...

mondjuk ez hót ziher, ebben biztos vagyok, de itt én is aszontam, hogy jó döntés volt, mehet tovább. még ha örültem is volna egy sikeres Pellegrini büntetőnek.
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8047
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: tomm Dátum: 2020.01.27. 06:23


Persze,a vedo nem akarta fellokni kluivertet. Semmi szandekossag nem volt benne. Es? Akkor soha tobbet tizi egy elkesett becsuszasert, merthizy szandeka szerint a labdat akarta es csak veletlenul lett belole baba?
Egyebkent ha a vedot smallingnak hivjak, a tamadot meg cronaldonak, megnyugodhattsz, ez sima tizi. Meg a piros is szoba johetett volna...
:)
Avatar
tomm
 
Hozzászólások: 10258
Csatlakozott: 2004.10.13. 00:29
Tartózkodási hely: Bp

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: feree80 Dátum: 2020.01.27. 02:32


romát ezért hívják romának, és nem juventusnak, ennyi mennyiségű passzal, ilyen passz pontossággal, ilyen mezőnyfölénnyel(ami nem volt meddő) ennyi megnyert párharccal, gyak 80 percnyi letámadással, ennyi helyzetből a juve itt egy laza hármast hintett volna, de hát mi csak a roma vagyunk.
lehet fényezni a csapatot, játékosokat(gyak lopezt leszámítva, minden poszton jobb volt a roma), tényleg lehet, kiemelném santont, aki emberemlékezet óta játékosra emlékeztetett, vagy az angol falra, aki eszméletlen mennyiségű párharcot nyert, vagy cunder, aki első évben mutatott jó formáját hozta, de a tényen nem változtat, ezért roma a roma, egy agyonnyert meccset nem tudott eredménnyel lezárni, ez a 2 pont nagyon fog hiányozni a végelszámolásnál.
A meg nem értett zseni, aki úgy látja a Roma dolgait, ahogy senki más, és büszkén vállalom. ;) :) Idézet vége, na ki mondta?!
Király vagyok baxátok meg, király!
dögölj meg moncsi, pallotta vattane!
Avatar
feree80
 
Hozzászólások: 8241
Csatlakozott: 2008.01.05. 21:26
Tartózkodási hely: Bp. IX.kerület or Bács-Kiskun megye

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2020.01.27. 00:38


ne vicceljünk mr
mondtam hogy kiszállok a tizi-nemtizi témából, de ezt nehogy már komolyan gondoljátok hogy ez tizi bammeg :evil: :shock:
a védő hátrált féloldalt, Kluivert futott neki a lábának. Egyik sem hibázott, sima baleset, mehet tovább, ennyi.

Kolarov szabijánál viszont egyértelműen kéz volt a sorfalban, fent a Himalája teteje magasságokban, szóval ott le kellett volna fúja, bár asszem az még kint volt a 16-oson, de akkor is.
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Hunszi Dátum: 2020.01.26. 23:42


snatch írta:abban az egyben bízom, hogy a Lazio mákszériája a hétközi zakóval és ezzel a döntetlennel megszakadt, és elindulnak a lejtőn.


Ha beleszámoljuk az elmaradt meccsüket is, akkor 10 ponttal vannak előttünk...sajnos ennyire nem tudnak lejtőzni, hogy megelőzzük őket, főleg, hogy mi se vagyunk azért annyira stabilak.

Attól a Napolitól kaptak ki, akik most a Juvét is megfogták. Mondjuk tény, hogy nagyon mellettük van fortuna, egy rakás meccsüket az utolsó percekben húzták be, de idén ők tényleg a bajnoki címért mennek.
Avatar
Hunszi
 
Hozzászólások: 3990
Csatlakozott: 2008.03.31. 20:14

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Csebi Dátum: 2020.01.26. 22:43


ForzaRoma34 írta:Bocs, de én erre a bosnyákra már nem tudok szépet mondani, h az istenbe lehetséges az h hétről-hétre a legnagyobb ziccereit is kihagyja, és még mindig nem keresünk alternatívát a helyére??? hát vki vegye már észre, h az az istenverte qrvakibaxott csatár azért van a pályán h gólt rúgjon!!! nem bammeg a legnagyobb ziccereit is képtelen értékesíteni.... egy Immobile bordó-sárgában már 30 gólnál járna köbö ebben a szezonban. nyomorult xar, fos... de ha nem passzolnak neki, akkor mutogat, két kézzel bő nyállal.... fojj de gyűlölöm!!!

A tizenegyes az végül mér nem volt tizenegyes??? nekem már nincs digim, úgyh orosz adón néztem, nem vágom! nálam tíz visszanézés után is egyértelmű h a hátráló védő akasztotta Kluivertet...



Mintha én írtam volna....
Csebi
 
Hozzászólások: 54
Csatlakozott: 2019.09.22. 11:41

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2020.01.26. 22:25


Dzeko szeptemberben is kezdő lesz.
Pau kispad.
Európa-bajnok a vízilabda-válogatott.
Zsolti
 
Hozzászólások: 11341
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: tomm Dátum: 2020.01.26. 22:11


Merthogy o nem latta kluivertet, es nem volt szandekossag,hovatovabb talan kluivert futott neki.
Sztem viszont tizi. Ahogy az a kez it tizi volt.

En pau lopezt inkabb hibaztatnam. Hat hogy lehet ilyet csinalni???
:)
Avatar
tomm
 
Hozzászólások: 10258
Csatlakozott: 2004.10.13. 00:29
Tartózkodási hely: Bp

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: ForzaRoma34 Dátum: 2020.01.26. 21:45


Bocs, de én erre a bosnyákra már nem tudok szépet mondani, h az istenbe lehetséges az h hétről-hétre a legnagyobb ziccereit is kihagyja, és még mindig nem keresünk alternatívát a helyére??? hát vki vegye már észre, h az az istenverte qrvakibaxott csatár azért van a pályán h gólt rúgjon!!! nem bammeg a legnagyobb ziccereit is képtelen értékesíteni.... egy Immobile bordó-sárgában már 30 gólnál járna köbö ebben a szezonban. nyomorult xar, fos... de ha nem passzolnak neki, akkor mutogat, két kézzel bő nyállal.... fojj de gyűlölöm!!!

A tizenegyes az végül mér nem volt tizenegyes??? nekem már nincs digim, úgyh orosz adón néztem, nem vágom! nálam tíz visszanézés után is egyértelmű h a hátráló védő akasztotta Kluivertet...
ForzaRoma34
 
Hozzászólások: 511
Csatlakozott: 2016.08.22. 20:53

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2020.01.26. 20:56


abban az egyben bízom, hogy a Lazio mákszériája a hétközi zakóval és ezzel a döntetlennel megszakadt, és elindulnak a lejtőn.
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8047
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2020.01.26. 19:58


tomm írta:
Trigoria írta:Egri Under-mániája kezd zavaró lenni
Nyilván ha mindig ilyen jó lett volna, akkor nem szorul padra


Emlekeim szerint nem padra szorult, hanem igem jo formabol leserult. Zaniolo mellett meg nem tudott visszaepulni

így értettem én is. Hogy amikor már játszhatott volna, akkor Zaniolo jobb volt.

Mindenesetre ez egy jó meccs volt. Kár, hogy nem nyertünk, ráadásul az x-szel senki se járt jól
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: tomm Dátum: 2020.01.26. 19:56


Trigoria írta:Egri Under-mániája kezd zavaró lenni
Nyilván ha mindig ilyen jó lett volna, akkor nem szorul padra


Emlekeim szerint nem padra szorult, hanem igem jo formabol leserult. Zaniolo mellett meg nem tudott visszaepulni
:)
Avatar
tomm
 
Hozzászólások: 10258
Csatlakozott: 2004.10.13. 00:29
Tartózkodási hely: Bp

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2020.01.26. 19:55


Na ez valami borzasztóan frusztráló.
Köszi, Pau...
Mekkorát játszottunk pedig.
Jó volt Dzeko is, de ha Immobile játszik nálunk, ő bemákolt volna még egyet.
No, tovább, emberek.
Zsolti
 
Hozzászólások: 11341
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Levy ASR Dátum: 2020.01.26. 19:55


Gratulalok a csapatnak!
Felzabaltak a farkasok a csirkeket :)
Kiemelnem a ket szelso vedonket!
De mindenki qrva jo volt
Dzekoban maradt a gyozelem :/
*** TREMA, DAVANTI A TE C'E ROMA !!!***
"Every player has some genius, but there's only one Van Gogh, and there is nobody like Totti."- Trapattoni.
Avatar
Levy ASR
Admin
 
Hozzászólások: 2037
Csatlakozott: 2005.03.14. 20:48
Tartózkodási hely: Zeg

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: JOSBOMO Dátum: 2020.01.26. 19:53


Sajnálom a csapatot...
Gratulálok a teljes csapatnak és Fonsecának is, ma az égiek nem akarták hogy győzzünk.
JOSBOMO
 
Hozzászólások: 269
Csatlakozott: 2010.10.22. 05:58

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2020.01.26. 19:47


Dzeko
unom
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2020.01.26. 19:44


ez kéz volt vazze bizony
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2020.01.26. 19:40


A tökömbe, hogy Dzeko ezeket a félhelyzeteket nem tudja belőni. Csak egyet. Hihetetlenül jók vagyunk. Igazad volt, eric.
Bár még nem győztünk.☺
Zsolti
 
Hozzászólások: 11341
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2020.01.26. 19:40


Egri Under-mániája kezd zavaró lenni
Nyilván ha mindig ilyen jó lett volna, akkor nem szorul padra
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2020.01.26. 19:34


Ilyen egyoldalú meccset...
Mi van itt?
Én már most gratulálok Fonsecának és a csapatnak.
Zsolti
 
Hozzászólások: 11341
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Csebi Dátum: 2020.01.26. 19:18


JOSBOMO írta:Ha nem nyerünk nincs igazság...


Igazság már régóta nincs
Csebi
 
Hozzászólások: 54
Csatlakozott: 2019.09.22. 11:41

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2020.01.26. 19:16


Az első meccsen ők voltak ennyivel jobbak, most mi.
Ha ezt a meccset ezek után megnyerjük, le a kalappal a csapat előtt.
Mondjuk így is.
Zsolti
 
Hozzászólások: 11341
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: JOSBOMO Dátum: 2020.01.26. 19:16


Ha nem nyerünk nincs igazság...
JOSBOMO
 
Hozzászólások: 269
Csatlakozott: 2010.10.22. 05:58

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2020.01.26. 19:14


Korrekt döntés volt.
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8047
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

ElőzőKövetkező

Vissza: AS Roma

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 44 vendég