Aktuális meccs

FIGYELEM! MODERÁLT FÓRUM!
Szigorúan az AS Romaval kapcsolatos hozzászólások fóruma.

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: feree80 Dátum: 2020.02.08. 07:20


Mecső írta:A fórum minősége, lassan a mutatott játékkal vetekszik.

pedig én még egy szót sem írtam a tegnapiról :) :wink: na majd most :twisted:
1-2-ig láttam a meccset, addig kifejezetten edző buktatás szaga volt az egésznek.
ugyé múlt hétvégén lett vége a mercatonak, megfogadtam, amíg azt látom hogy a 3 noname kiguglizandó leigazolt arccal(akiket petracsi erősítésnek szánt, nesze fonseca, ebből főz amit tudsz) azt látom, hogy a petracsi&pallotta tandem (fonsecát direkt nem írom ide, mert állítólag ő 2 tapasztalt arcot kért, és kapott 3 zöldfülűt) a 4dik hely irányába húz nem kritizálok, viszont amikor a 7dik hely felé veszi az irányt a roma hajó, akkor kinyitom a számat, hát akkor kinyitom a számat. :)
az ahogy flo távozott, annak a miértje puszta feltételezés, az igazságot a büdös életben nem tudjuk meg, ezzel így nem kívánok foglalkozni, ami viszont tény, ilyen játékosokat igazoltunk és dédelgetünk, kalinics, jézus, peres, peres, cristante, villar, ibanez, santon, ergo ezek vannak itt, és ugye a cél a 4dik hely. leírni is borzasztó. :twisted:

más friedkin, ugye 3-4 hónapja tudjuk, hogy meg akarja venni a romát, az jó kérdés, hogy a téli mercatoban mennyire van benne a keze(szintén nem tudjuk meg), de ha a hatalom átvétel megtörténik, a nyári mercaton mindenképp választ kapunk arra, hogy mi is az irány? középszerűség? vagy egy ambiciózus, fajsúlyos roma?
nyilván nem a roma 2 szép szeméért akarja megvenni a klubot, de ha látja a 2020as évet, biztos hogy felmerült már benne hogy " tényleg akarom én ezt?" a gondolat.

szintén más tészta, maga a 2020as év, kívülről is fájdalmas ezt nézni, látni, de ha belegondolok a játékosok helyzetébe, az még pokolibb, elindul a szezon, úgy tűnik, vezető, edző, játékosok 1 irányba, 1 célért küzdenek, a bl helyért, letolsz egy pofásnak mondható fél szezont(értsd sérülésekkel tele hozol meccseket, közben tolsz jó pár homály meccset is, erre írtuk hogy fonsecának tanítják a calciot) és jön a 2020-as év, 3-4 rossz meccs, mikor a játékosok talpa alól kicsúszik a talaj, az edző kezéből kicsúszik az irányítás, és tudod, hogy bármennyire is szeretnél változtatni, tenni ellene, nem tudsz, mert nincs meg a keretben a kellő minőség, nincs mihez nyúlni(ha megkérdeznék, hogy mondja 1 sztárt a romából, akkor csak dzekot tudnám mondani, senki mást, hiába van kiöregedőben), ami megváltoztassa a szezon és a meccsek menetét, mert ez van most.
hiányzók zaniolo és diawara, hát nekem per pill jobban hiányzik diawara, látva 2 uccsó meccs kpályás kiállításait, és látva azt, hogy mennyire hiányoznak a szűrői kvalitásai.

de hogy vmi pozitívat is mondjak, 7.helynél rosszabbak nem leszünk. :wink:
szezon hátralevő részét meg vhogy majd ellébecoljuk.
A meg nem értett zseni, aki úgy látja a Roma dolgait, ahogy senki más, és büszkén vállalom. ;) :) Idézet vége, na ki mondta?!
Király vagyok baxátok meg, király!
dögölj meg moncsi, pallotta vattane!
Avatar
feree80
 
Hozzászólások: 8271
Csatlakozott: 2008.01.05. 21:26
Tartózkodási hely: Bp. IX.kerület or Bács-Kiskun megye

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Csebi977 Dátum: 2020.02.08. 06:08


Mindig a fejétől bűzlik a hal! A következő tulaj se lesz különb. Pár év alatt ő is kiszed majd 100-150 millát és koccol.
Csebi977
 
Hozzászólások: 168
Csatlakozott: 2019.03.20. 20:12

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Mecső Dátum: 2020.02.08. 05:26


A fórum minősége, lassan a mutatott játékkal vetekszik.
Avatar
Mecső
 
Hozzászólások: 171
Csatlakozott: 2007.01.27. 14:40
Tartózkodási hely: Csorna

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: tomm Dátum: 2020.02.08. 00:43


Mcsabi, abszolut egyetertek veled, csak szep lassan, tenyleg nagyon lassan elegem lett es flo elpasszolasa (santon meg peres? Ez komoly?) Volt az utolso csepp es borult ki nalam a bili...

F.Totti írta:Mindig mindenért a tulajdonos a felelős. Vagy Isten. Egyszerű ez.


Nem ennyire fekete-feher a dolog, nem minden egyes mozzanatert, de lenyegeben igen. Az a felelos, akinek van rahatasa. A takaritot vagy engem is meg lehet nevezni a helyzetert felelosnek, a problema ezzel az, hogy semmifele rahatasom nincs arra, kik a jatekosok, ki a sportigazgato es ki az edzo. Es emiatt semmifele megoldast nem tudok adni. A takarito se. Pallotta vette fol es rugta ki a sportigazgatokat es az edzoket.
Ahogy orban vagy gyurcsany sem felelos a maga idejeben minden piszlicsare ugyert, meg minden elsibolt forintert, azert megiscsak oket tartjuk felelosnek a nekunk nem tetszo aktualis ugyekert.

De kivancsi vagyok, hogy szerinted kia felelos vegso soron alisson, nainggolan, strootman, pellegrini, florenzi eladasaert, petrarchi es fonseca kinevezeseert stb
:)
Avatar
tomm
 
Hozzászólások: 10331
Csatlakozott: 2004.10.13. 00:29
Tartózkodási hely: Bp

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: mcsabi Dátum: 2020.02.08. 00:22


Lehet nyertünk Sensiékkel kupát, de a végére már annyira gázos volt a szitu, hogy szerintem ott kb. Totti és DDR is ment volna, ha nem jön egy mentőövként az amcsi ajánlat. De persze ez csak feltételezés, sosem tudjuk meg mi lett volna ha...
Avatar
mcsabi
 
Hozzászólások: 6576
Csatlakozott: 2012.02.13. 20:38

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: F.Totti Dátum: 2020.02.08. 00:21


Mindig mindenért a tulajdonos a felelős. Vagy Isten. Egyszerű ez.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani." (Johan Cruyff)
Avatar
F.Totti
 
Hozzászólások: 9928
Csatlakozott: 2014.08.06. 08:54

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: tomm Dátum: 2020.02.08. 00:03


mcsabi írta:Nem vagyok egy Pallotta fan, de az elvitathatatlan, hogy a Roma a bajnoki cím óta az ő regnálása alatt lett újra tényező. Ha az amcsik nem emelik ki a csapatot a sz***ból, akkor ki tudja hol lennénk. Egy óriási hibája volt, Monchi kinevezése.


Monchi mikir idejott, mindenki, de tenyleg mindenki azt gindolta, megfogtuk az Isten labat. Nem biztos, higy csak kacsa volt, hogy top klubok is palyaztak ra.
A bajnoki cim ota nyertunk azert kupakat sensiekkel, pallottaval semmit.
De azert van igazsag abban amit mondasz, csak akkor is az van, hogy nincs szeretheto jatekosunk, mert mire megszeretnenk vkit, eladjuk. Akkor is, ha nem kene es nem is akar menni. A romai szuletesu sajat neveles eladasa meg az apa- vagy inkabb csecsemogyilkos megfeleloje a fociban.
:)
Avatar
tomm
 
Hozzászólások: 10331
Csatlakozott: 2004.10.13. 00:29
Tartózkodási hely: Bp

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2020.02.07. 23:50


Egy óriási hibája volt, Monchi kinevezése.
nem nem, azt senki se gondolta előre, hogy így be fog sülni
A hiba az volt, hogy túl sokáig hagyta az ámokfutását
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27996
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: mcsabi Dátum: 2020.02.07. 23:49


Nem vagyok egy Pallotta fan, de az elvitathatatlan, hogy a Roma a bajnoki cím óta az ő regnálása alatt lett újra tényező. Ha az amcsik nem emelik ki a csapatot a sz***ból, akkor ki tudja hol lennénk. Egy óriási hibája volt, Monchi kinevezése.
Avatar
mcsabi
 
Hozzászólások: 6576
Csatlakozott: 2012.02.13. 20:38

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: tomm Dátum: 2020.02.07. 23:42


De monchit meg petrarchit ki vette fol? Es ki nem allitotta meg az amokfutasuk? Pallotta. Megtehette volna, hogy azt monda: naneeeee hat ot azert megsem adjuk el. Ha ragaszkodsz hozza, akor repulsz. De nem mondta. Illetve egy ido utan monchit kirugta, de mar ido utan volt. Es amiota pallotta itt van, azota folyamatosan megy a tescozas, szoval ugy tunik, ez az o iranyvonala.
Remelhetoleg friedkin mas szellemiseget fog hozni.
:)
Avatar
tomm
 
Hozzászólások: 10331
Csatlakozott: 2004.10.13. 00:29
Tartózkodási hely: Bp

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: mcsabi Dátum: 2020.02.07. 23:37


tomm írta:De sajna igazad van. Es ezert nem geza bacsi vagy mari neni a felelos, hanem pallotta.

Könnyű Pallottára fogni, ez Monchirachi és Balfaseca közös projektje volt, most egyék is meg a főztjüket. Legalább mire Flonak lejár a kölcsöne ez a két majom nagy eséllyel repül, ha a csapat így szárnyal tovább. Részemről ennek a szezonnak ott január utolsó hetében vége is lett, egy ideig nem vagyok hajlandó Roma meccset nézni, szóval addig is amunt. Holnap 16:00kor játszik a kapitány.
Avatar
mcsabi
 
Hozzászólások: 6576
Csatlakozott: 2012.02.13. 20:38

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2020.02.07. 23:34


erre most úgy írnám, hogy merda roma :lol: , de nem írom...
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27996
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: tomm Dátum: 2020.02.07. 23:14


perpill ebben a Romaban sehol semmi szerethető sincsen :(


Hat most erre ugy irnam, hogy dehogynem: croni a juveban :lol: , de nem irom.....

De sajna igazad van. Es ezert nem geza bacsi vagy mari neni a felelos, hanem pallotta.
:)
Avatar
tomm
 
Hozzászólások: 10331
Csatlakozott: 2004.10.13. 00:29
Tartózkodási hely: Bp

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: ForzaRoma34 Dátum: 2020.02.07. 23:03


Nincs edzőnk, nincs motivált játékosunk, zűrzavar a klub körül, mégis mit vártunk???
Fonseca elengedte Flor-t
A csapat elengedte Fonsecat
A szurkolók elengedték a csapatot
Maradt a nagy nihil....
Egy másik topicban írtam h a világ legszerethetőbb csapata! Csak voltunk.... perpill ebben a Romaban sehol semmi szerethető sincsen :(
ForzaRoma34
 
Hozzászólások: 511
Csatlakozott: 2016.08.22. 20:53

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: tomm Dátum: 2020.02.07. 22:46


Es vihetne magaval kedves baratjat, petrarkit.
Megnztem ujra, najo, tenyleg csúnyan ratalpalt, ez igy piroa.
:)
Avatar
tomm
 
Hozzászólások: 10331
Csatlakozott: 2004.10.13. 00:29
Tartózkodási hely: Bp

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: F.Totti Dátum: 2020.02.07. 22:41


Igazából amelyik csapatba Bruno Peres befér,az örüljön ha bent tud maradni. Jó ilyen fogalmatlan balfaszt látni a jobb szélen. Fonseca elhúzhatana a büdös picsába.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani." (Johan Cruyff)
Avatar
F.Totti
 
Hozzászólások: 9928
Csatlakozott: 2014.08.06. 08:54

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2020.02.07. 22:39


snatch írta:szerencsétlen Dzeko ezt azért szépen megcsinálta magának.

ja, ez szép volt
de mi vagyunk a szerencsétlenek, őt megfizetik így is úgy is
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27996
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2020.02.07. 22:37


szerencsétlen Dzeko ezt azért szépen megcsinálta magának.
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8119
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2020.02.07. 22:36


:lol:
Zsolti
 
Hozzászólások: 11540
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2020.02.07. 22:34


ráadásul idegenben lőtt több góllal még a Bologna is jut tovább...:D :lol:
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8119
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2020.02.07. 22:31


mennyire idióták ezek is, vezetnek, lesérül a játékosuk, és húzhatnák az időt vele, de nem, ők támadnak tovább. Igazi csapattársak azok is
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27996
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2020.02.07. 22:30


Hopp. Az ott még egy piros BP-nél. :D :D
Zsolti
 
Hozzászólások: 11540
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: tomm Dátum: 2020.02.07. 22:29


Marmint, hogy a veredben... :D
:)
Avatar
tomm
 
Hozzászólások: 10331
Csatlakozott: 2004.10.13. 00:29
Tartózkodási hely: Bp

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2020.02.07. 22:29


Tényleg, nem maradt középpályásunk.
Majd a Mkhitaryan megszűri.
Zsolti
 
Hozzászólások: 11540
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: F.Totti Dátum: 2020.02.07. 22:29


tomm írta:Erre rogton pirosat? Sima sarga.
Zsolti, szerintem tippmixelj. Anit gondolsz, tedd meg az ellenkezojet, tuti nyero :wink: :D

Maradj a trollkodásnál, azzal mész biztosra. Ennél pirosabb piros nem nagyon létezik.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani." (Johan Cruyff)
Avatar
F.Totti
 
Hozzászólások: 9928
Csatlakozott: 2014.08.06. 08:54

ElőzőKövetkező

Vissza: AS Roma

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 7 vendég