Serie A

FIGYELEM! MODERÁLT FÓRUM!
Szigorúan az AS Romaval kapcsolatos hozzászólások fóruma.

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: fogkefe1 Dátum: 2021.04.20. 20:58


Mármint ha randiznánk? Vagy egy 6-8 fos társaságban mondok egy ilyet és te inkább hazamész? :D

Amúgy kisorszag lakói sem kíváncsiak a másik kisország csapataira. Egy azerbajdzsáni, örmény, fehérorosz, finn, lett, litván lakost pont nem érdekli, hogy az aktuális izlandi, szlovén, szlovák, osztrák, dán, svéd bajnok éppen mit csinál. Unalmas. Persze ha jók legyenek ott, a kapu maradjon nyitva. Már nem is tudom pár éve az egyik fura nevű csapat ( F.Totti biztos tudja) EL legjobb 16 közé vagy 8 közé jutott asszem, majd kövi évben 7 pontot szerzett a BL csoportkörben és kiesett. Na ők akkor jók voltak, megérte őket nézni, de alapból szívesebben néznem a Romát a BL-ben mint a Malmöt mondjuk.

Szerk: A csapatot nem találom, talán Ludogorec, de nem vagyok benne biztos.
A másik megnéztem az EL döntőket, 2019-es döntőn Pedro rúgott gólt majd nyertek, a 2018-as döntőben Mikhi rúgott gólt majd nyertek. Nem is tudtam, hogy ilyen nagy EL rutin van a csapatban.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára fogkefe1 2021.04.20. 21:08-kor.
"Az eredmény véletlenszerű, a mutatott játék nem." - Zdenek Zeman
Avatar
fogkefe1
 
Hozzászólások: 4196
Csatlakozott: 2013.01.11. 17:39

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2021.04.20. 20:36


2x30 perc és ha kimegy a labda áll a játék
ne álmodj :)
Másik, hogy BL reform is jó lett volna, mert simán néznék 5 angolt, spanyolt, olaszt, németet, franciát a BL-ben a Fradi és a Kiev helyett.
ezt a kisországok összes lakója likeolná. Ja, pont nem.
Tőlem annyira távol áll az ilyen gondolat, hogy pl egy közös piálásnál felállnék és otthagynálak
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27994
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: fogkefe1 Dátum: 2021.04.20. 20:20


Ennyi volt? Egy blöff? Akkor nem lesz BL reform? Nem lesz több pénz?
2 napig teljesen azt hittem, hogy más lesz a foci, de akkor nem. Örülök, hogy Friedkin okos volt.

Remélem azért lesz változás, például a játékidő módosítás is jó lenne. 2x30 perc és ha kimegy a labda áll a játék. Másik, hogy BL reform is jó lett volna, mert simán néznék 5 angolt, spanyolt, olaszt, németet, franciát a BL-ben a Fradi és a Kiev helyett.
"Az eredmény véletlenszerű, a mutatott játék nem." - Zdenek Zeman
Avatar
fogkefe1
 
Hozzászólások: 4196
Csatlakozott: 2013.01.11. 17:39

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2021.04.20. 20:18


megmondtam

hogy mennyire egy háttéralku az UEFA-val
az, tuti, hogy az szvsz
hogy egy "hazai" példát mondjak. Pallotta és a Roma-címer. Megkérdezték a szurkolókat előtte? Érdekelte őket utána a szurkolói reakció? Mégis azóta is az a címer van.
Ha az UEFA-t le tudnák nyomni, tök nem érdekelné őket a szurkolók véleménye, majd megszoknák.
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27994
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: F.Totti Dátum: 2021.04.20. 20:14


Agnelli lemondott állítólag a Juve CEO posztjáról is na ez a pofáraesés :)

És azt kell mondjam, ez a legelegánsabb. Az összes elnöknek illene követni ekkora bukta után. Hiába helyes a szándék financiálisan, ha ezen kívül minden mást szétcseszel.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani." (Johan Cruyff)
Avatar
F.Totti
 
Hozzászólások: 9928
Csatlakozott: 2014.08.06. 08:54

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: Wolfie Dátum: 2021.04.20. 20:11


Azt amúgy személy szerint nem tudom felfogni, hogy ezt így hogyan is sikerült levezényelni a “piszkos 12” részéről.

Egy ilyen súlyú, ennyi pénzt érintő bejelentés előtt nem volt senki aki azt mondta volna, hogy gyerekek egy kicsit gondoljuk már végig milyen végkifejletek lehetnek.

Konkrétan az összes érintett csapat szurkolói a vezetőségek ellen fordultak, a játékosok és edzők nyilatkoztak a tulajok döntése ellen...

Erre mondjak hogy innen szép visszajönni.
Wolfie
 
Hozzászólások: 74
Csatlakozott: 2016.01.17. 15:34

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: F.Totti Dátum: 2021.04.20. 20:02


Na, mint Roma jól jártunk. Beégett a Juve nagyon, a két milánói meg picit. Remélem a súlyuk is csökken a szövetségben.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani." (Johan Cruyff)
Avatar
F.Totti
 
Hozzászólások: 9928
Csatlakozott: 2014.08.06. 08:54

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: Wolfie Dátum: 2021.04.20. 19:59


Na most meg úgy néz ki, hogy szépen a többség visszakozik és már nem tartják olyan szuper ötletnek.
Atletico, man City, Chelsea

Akkor ez egy viszonylag gyors puccs kísérlet volt.
Ha így van azért kiváncsi vagyok egyrészt, hogy mennyire egy háttéralku az UEFA-val és mennyire a szurkolói közhangulat/játékosok, edzők nyomása húzta keresztbe.

Illetve ennél meg fontosabb, hogy azért az ilyen puccskísérleteket elég szépen “illik” megtorolni. Ha már f@sz meregetes, mennyire lesz tökös az UEFA egy esetleges kupa kizárással. (Nyilván ez is tárgyalás része a visszakozasok előtt)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Wolfie 2021.04.20. 20:04-kor.
Wolfie
 
Hozzászólások: 74
Csatlakozott: 2016.01.17. 15:34

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2021.04.20. 19:54


tök érdekes, nekem nincsenek MU-s, Arsenalos, juvés, milános, interesreálosbarcás haverjaim....mondjuk haverjaim sincsenek :mrgreen: :lol:
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8119
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: F.Totti Dátum: 2021.04.20. 19:51


Trigoria írta:és tessék F.Totti:
https://www.nemzetisport.hu/angol_labda ... ik-2821889
most már hivatalosan is ellene van a FIFA is :wink:


Azért az komoly, hogy Infantino vádol valakit kapzsisággal :D
Egyébként ha ő ebbe így beleállt, akkor az jelzi, hogy eldőlt a dolog. Rutinos, csak biztosra megy.

Most már leginkább az a kérdés, hogy Perezék mit tudnak kihozni ebből. Az új BL verzió is egy rakat szar. Csak érdektelen meccsekkel bővül a naptár. Izgi. Ja nem.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani." (Johan Cruyff)
Avatar
F.Totti
 
Hozzászólások: 9928
Csatlakozott: 2014.08.06. 08:54

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: ericcartmen Dátum: 2021.04.20. 19:39


Nekem sem teszik a dolog, több okból, ebből sokat már leírtatok itt előttem, de itt van még egy:
Milyen alapon jelenti ki ez a 12 klub, hogy ő a top 12? Eleve ne hivjunk top12-nek egy olyan felállást, amiben benne van a jelenlegi Milan meg Arsenal (de mondhatnám akár az Intert vagy a Spurst is), viszont nincs benne se Bayern se PSG.
Nyilván egyre nagyobb a szakadék a kicsik meg a nagyok között, a végső győzelemre csak pár klubnak van esélye, de azért a 16 meg a 8 is elég vegyes tud lenni, a super ligában kb esélytelen lenne outsider csapatoknak legjobb 8ba kerülni, mint mondjkuk tavaly az Atalanta, Lyon, LIpcse 3asnak (amiből 2 még a 4 közé is bekerült, az Atalanta meg épphogycsak nem). Meg nemrég ugye mi is ott voltunk a 4 között.
Nekem sokkal izgalmasabb a kis csapatoknak drukkolni a nagy ellen (feltéve hogy nem tükörsima a meccs) mint az ezredik City-Barca mondjuk. Szóval én sajnálnám ha ez a vonal elveszve.
Értem, hogy a jelenlegi rendszer nem jó, de nem ez a jó irány, ez leginkább egy átgondolatlan szarkupac, remélem nem lesz belőle semmi.
Avatar
ericcartmen
 
Hozzászólások: 957
Csatlakozott: 2014.10.31. 22:08

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2021.04.20. 17:51


bizonyám:
https://www.asroma.com/en/news/2021/4/s ... TbkSIF_obc
ha van valami, ami megdobogtatja a szívem, akkor az ez a bejelentés
persze nem vagyunk a fazéknál az első sorokban, ezért ez még érthető is , de akkor is, grazie Roma :!:

nem nagyon olvaslka itt most titeket, de F.Totti, pont láttam a haveri kimutatásod. Nálam 0-2 eddig, MU-s, és MIlanos havernak se tetszik

és tessék F.Totti:
https://www.nemzetisport.hu/angol_labda ... ik-2821889
most már hivatalosan is ellene van a FIFA is :wink:
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27994
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2021.04.20. 16:30


a mostani hivatalos kommunikáció szerint mi nem szeretnénk ennek a top12-nek a részese lenni. Halleluja
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8119
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: F.Totti Dátum: 2021.04.20. 15:50


Reális felvetések és majd mindegyikre olvastam már ilyen vagy olyan megoldást. De ez mind pletyka. Valóban olyan kidolgozatlan még az egész, hogy nincs érteleme a részleteivel foglalkozni. Ők tizenketten, egy drabális elefántként berongyoltak a focivilág közepébe. Az biztos hogy a jelenlegi rendszer + a szuperliga együtt nem működhet. Azért az is biztos, hogy egyik sem fogja nullára taposni a másikat.

Azért az valami egészen döbbenetes, hogy milyen profi és befolyásos szervezetek is képesek ilyen amatőr módon kommunikálni.

A focit és a szórakozásunkat (szorakozásomat?) kicsit sem féltem. A rendszerek átalakulnak, de a játék ettől még nem. Presztizse úgyis annak lesz, ami minőségi. Azt meg szeretni fogom nézni. Én még azt sem nagyon látom, hogy a Roma ebből hogy jöhet ki nagyon szarul. Ott vagyunk a világ 30 legértékesebb klubja között. Ennél csak többre lehet kontinens méretű rendszert szervezni. Úgyhogy valamilyen részben szereplői leszünk mi is.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani." (Johan Cruyff)
Avatar
F.Totti
 
Hozzászólások: 9928
Csatlakozott: 2014.08.06. 08:54

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: Wolfie Dátum: 2021.04.20. 14:10


Engem az is érdekelne mi az elgondolás a Szuperliga nem állandó tagjaival:
- tegyük fel marad Serie A-ban a Juve, Inter, Milan, ők az első három helyezett a bajnoki tabellán, de ők nem mennek Bl-be, mert éljen a szuperliga.
- modjuk a Napoli a 4. helyezett, ők mennek alanyi jogon Bl-be
- mi 5. helyen mondjuk mennénk a BL-be, de bocs idén inkább passzoljuk, mert meghívnak (nyilván nem teljesítmény miatt, hanem marketing érték miatt) a superligába? majd ha ott nem hozzuk a megfelelő nézettségi adatokat elkaszálnak mint egy jo amcsi sorozatot és akkor jövőre megint kopogunk hogy játszanánk a BL-ben
- és emellett akkor ezek után a bajnoki 6-7-8 menne a bl-be?

És egyáltalán a BL mint olyan fenntartható-e a kisebb érdeklődést kiváltó csapatokkal, az überliga árnyékában. Gyanítom érdeklődés hiányában szépen visszasüllyed majd egy európa liga szintjére. Mind szakmai, mind pénzügyi téren.

Agyrém, minden szinten.

Egyrészről az irány, értem hogy a jelenlegi helyzet nem maradhat és valamit kell csinálni, de szerintem nagyon nem jó irányba megy a dolog.
Nyilván rengeteg részlet nincs kidolgozva vagy csak nincs a nyilvánosság elé tárva de ez nekem borzasztóan nem tetszik!!!

Arról nem is beszélve, hogy persze egy korrupt, saját zsebét tömő banda az UEFA; de élek a gyanúval, hogy a Perez, Agnelli, Glazer fémjelezte ligafejek egy hangyafa*nyival sem lesznek jobbak. Sőt, mivel nincs még egy rossz, de létező felső kontroll gyakorlatilag saját csapatuk (értsd. profitjuk) előnybejuttatása érdekében fognak meghozni minden szabályt. Akinek meg nem tetszik azt kiszavazzák és köszönjük a részvételt...


Ja, és nem mellékesen én azért azt is megjegyezném, hogy ezeknek a kluboknak a brandértékét és gazdasági erejét ha nem is teljesen, de szerintem igen nagy mértékben megalapozta az UEFA által megszervezett és felépített Bajnokok ligája. Értem én, hogy a keveslik a visszaosztott pénzt, na de azért mégis...

Illetve az sem túl szimpatikus, hogy jelen pillanatban úgy néz ki összeállt egy tröszt, aki a médiában, nyiltan csak az UEFA-t zsarolja, de valójában minden egyes potenciális résztvevő is kényszerpályára tettek. Azt gondolom, hogy ha tényleg létrjenön ez a szuperliga, akkor anyagilag nem nagyon lesz aki nélküle bármilyen módon versenyképe lenne, hiszen az összes szponzor a nagy pénzekkel oda fog sorakozni. És nem csak arra gondolok, hogy a szuperligás csapatokkal nem lehet majd felvenni a versenyt, szerintem ennél sok esetben a mezei klubok létfentartása is veszélybe kerül
Wolfie
 
Hozzászólások: 74
Csatlakozott: 2016.01.17. 15:34

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: F.Totti Dátum: 2021.04.20. 13:35


fogkefe1 írta: Vicces is lenne, az 5 bejutó egyszer játszana a nemzeti ligában másik évben pedig nem mert indulna a szulerligában? Aztán az 5. osztálytól indulna legközelebb?


Igen, pont ezen röhögtem egy poolos haverommal. Mi lesz a ligából kieső meghívottakkal, akik nem indulhattak a ESL miatt a saját bajnokságukban? Hova esnek ki a nem állandó tagok?
Perez gyógyszere kicsit elgurult. Ha ad még pár ilyen interjút, kb bohócot csinál az egész ligából.

Amúgy a saját közvéleménykutatásom szerint 2-2 a támogatók és ellenők aránya a top12 szurkerek közül. Egy milanista és egy Liverpool fan szeretné, egy milanista utálná, eg ypedig csak akkor szeretné, ha maradnának a Serie Aban is. Több aberrált ismerősöm nincs :)
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani." (Johan Cruyff)
Avatar
F.Totti
 
Hozzászólások: 9928
Csatlakozott: 2014.08.06. 08:54

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: fogkefe1 Dátum: 2021.04.20. 13:20


Sajnálom, hogy mi nem veszünk részt. A 112. Roma-Arsenal barátságos meccset is meg tudom nézni, ha Roma meccs van érdekel. Viszont ez így gyenge, mert a Barcelona-Arsenal már nem fog érdekelni ha nincs tétje, nincs rendszere.

Egy fizetési sapkás rendszer mondjuk 30 csapattal rájátszással érdekelne.

De sok ötlet lenne, biztos sok megoldás van. Egy ne legyen. Ne szakadjon szét a liga. Tehát ne legyen az, hogy most a 20 szuperligás csapat nem játszik a bajnokságban. Vicces is lenne, az 5 bejutó egyszer játszana a nemzeti ligában másik évben pedig nem mert indulna a szulerligában? Aztán az 5. osztálytól indulna legközelebb?

Kicsit átgondolatlan, szerintem ez blöff egyelőre.
"Az eredmény véletlenszerű, a mutatott játék nem." - Zdenek Zeman
Avatar
fogkefe1
 
Hozzászólások: 4196
Csatlakozott: 2013.01.11. 17:39

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: F.Totti Dátum: 2021.04.20. 09:08


Ezt mondjuk pont nem olvastam, de mindenhonnan ömlik a ESL utálat.
Az egyetlen érv az, hogy a hazai bajnokságokat tönkreteszi. Fura, hogy a ligákkal nem volt alaposabb egyeztetés. Ha a cél az UEFA megkerülése volt, akkor azt lehetett volna körültekintőbben is csinálni.

Kíváncsi vagyok hogy meghátrálnak-e a népharag elől. Amúgy zseniális meme alapanyag lett :)
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani." (Johan Cruyff)
Avatar
F.Totti
 
Hozzászólások: 9928
Csatlakozott: 2014.08.06. 08:54

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2021.04.20. 08:56


off: ha igaz lenne a pletyka, hogy Mout azért rúgták ki, mert nem volt hajnlandó edzést tartani tiltakozásul a szuperliga ellen, akkor maxi respect
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27994
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: F.Totti Dátum: 2021.04.20. 08:01


OK, akkor visszavontam. ki is törlöm :)

Én a Szuperliga célját értem. A kényszerűséget is sejteni vélem mögötte. De inkább azt mondom, hogy valószínűleg jól elleszek vele, mintsem azt hogy húdefasza lesz.
Draft, salery cap és egy normális kollektív szerződés nélkül ez így is egy nagyon torz rendszer lesz. Azt sem látom elsőre, hogy mondjuk a bajnokság felétől hogy lesz legalább minden második meccsnek tétje. Azért így hogy a kiesést törlik a rendszerből, elég komolys izgalom és motivációs faktor vész el. Egy barátságos Barca-Arsenalt pedig (majdnem) annyira lef.sok, mint snatch.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani." (Johan Cruyff)
Avatar
F.Totti
 
Hozzászólások: 9928
Csatlakozott: 2014.08.06. 08:54

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: tomm Dátum: 2021.04.20. 07:40


Ok a korrupt csapatokat utaljak, te a korrupt szervezetet. Nincs ezzel semmi problema. Sot! A korrupcio utalata egy pozitiv dolog, ugyhogy ez dicseret volt a reszemrol!
Vagy a rosszabbik fajta volt a gond? Akkor a jobbik fajta vagy!
:)
Avatar
tomm
 
Hozzászólások: 10330
Csatlakozott: 2004.10.13. 00:29
Tartózkodási hely: Bp

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: F.Totti Dátum: 2021.04.20. 06:56


Trigo, a szurkolókat kifejezetten azért kérdeztem, mert nem tudom hogy van-e erről bármilyen kimutatás, közvéleménykutatás globálisan. Az első kommentek 90%-ban (de lehet hogy még magasabban) negatívak. A "véleményvezérek" pedig 99%-ban elítélik az új ligát. De elképzelhető, hogy a top12 úgy ment neki egy ilyen helyzetnek, hogy meg sem próbáltak piackutatni? Hatalmas hiba lenne. Én nem nézem ki belőlük. De az is lehet, hogy volt felmérés, ki is jött, hogy ez a közhangulat. Akkor viszont rohadt nagy lehet a baj, hogy mégis meglépték.
De azt is el tudom képzelni, hogy van egy csendesebb szurkolói réteg, aki az új ligának örül. Csak ők nem visznek ki drapikat. Nem tudom, de rohadtul érdekel. Ezért kérdeztem.
Fura, hogy valaki szurkol egy csapatnak és konzerválni akar egy olyan helyzetet, ami hosszútávon (gazdaságilag) tönkreteszi a klubot. A megoldás esélyét kínáló alternatívát pedig kapásból gyűlöli. De Roma szurkoló vagyok, úgyhogy lövésem sincs milyen lehet most a top12 szurker lelkiállapota. Én azt hiszem helyükben örülnék egy sikeres új ligának. Eddig is imádták a gazdasági fölényt, miért ne szeretnék a négyszer-ötször akkorát? Eddig is imádták, hogy csak nekik lehet Messijük, Neymarjuk, Ronaldojuk. Ezután még inkább csak nekik lehetne. De nem vagyok a helyükben így vastagon tévedhetek.
Trigoria írta:te kérdezted a szurkolókat, én elmondtam szerintem hogy vélekednek, majd azt mondod, hogy nem számít :)

Ilyet nem mondtam. A "többi" nem számítot úgy értettem, hogy ha Agnelli lennék, aligha érdekelnének a Roma szurkolók, vagy a napolitanok. A sajátjaim legyenek mellettem, akik utálnak azok pedig úgyis nézni fogják a meccseimet (ahogy eddig is), azaz a nézetségi adatok jók lesznek. Ezért nem számítanak. Ettől a véleményed (és másoké is) még nagyon is érdekel, mert annyira nem értem a nagy ellenszenvet a top12 szurkolók részéről. Tudom, hogy te sem vagy az, de lehet sokkal jobban érzed mi az ő problémájuk. Lehet hog ysokkal többet jelent pl egy juventinonak az ezredik scudetto, mint a BL serleg?

Én biztos hogy nézni fogom az új ligát is és még biztosabb, hogy a Serie At is. Akár a három naggyal, akár nélküle. Ezért vagyok tök semleges. Mindegy mi a vége, foci volt, van, lesz. Olaszként valószínűleg zavarna az olasz foci globalizálódása, de magyar vagyok és a magyar focit már rég lesz.rom. A nemzeti fociról nagyon másképp gondolkodunk, tudom.

Az UEFA vs top12 vitában pedig egyértelműen a top12 mellett vagyok. Gondoljatok már bele, hogy a megtermelt bevételed 75-80%át lenyúlja valaki és a fejed felett osztja szét. Ti hogy viselnétek? Amíg nyereséges vagy így is, addig még csak-csak elvagy ezzel a tudattal, de ha a hosszútávú léted múlik rajta, akkor nem tennél ellene? Rohadtul tennék. Lehet hogy hülyeséget és még rosszabb lesz, de megpróbálni muszáj. Hát most megpróbálják.
A hozzászólást 6 alkalommal szerkesztették, utoljára F.Totti 2021.04.20. 08:14-kor.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani." (Johan Cruyff)
Avatar
F.Totti
 
Hozzászólások: 9928
Csatlakozott: 2014.08.06. 08:54

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: fogkefe1 Dátum: 2021.04.20. 06:19


Amúgy nagyon csalódott vagyok most. Sajnálom, hogy az UEFA ezt engedte idáig süllyedni. (Mármint, hogy ennyire pénz éhesek)

Perez nyilatkozatát olvasva szerintem tárgyalni akarnak, hogy jobb legyen a BL és cserébe törlik a szuperligát. Azt is nyilatkozta, hogy az 5 szabad helyre olyan csapatokat várnak majd mint az AS Roma és Napoli, de nekünk kvalifikálnunk kell majd magunkat.
"Az eredmény véletlenszerű, a mutatott játék nem." - Zdenek Zeman
Avatar
fogkefe1
 
Hozzászólások: 4196
Csatlakozott: 2013.01.11. 17:39

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: tomm Dátum: 2021.04.20. 04:20


F.totti, a megn,ilatkozasaid alapjan te is hater vagy. Raadasul a rosszabbik fajta, az altalad hatereknek nevezettek kozul sokan azt mondjak, nem nezik azbuj ligat. Te viszon ugy haterkedsz, hogy nezed a heterelt szervezet meccseit.

De ez jo. Nem szamitanak a helyi nezok. Es akkor mi lesz? Marad az algoritmus altal gemeralt muszurkolas? Mondjuk a mostani generaciot, lehet, hogy nem zavarna.
:)
Avatar
tomm
 
Hozzászólások: 10330
Csatlakozott: 2004.10.13. 00:29
Tartózkodási hely: Bp

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2021.04.19. 22:39


te kérdezted a szurkolókat, én elmondtam szerintem hogy vélekednek, majd azt mondod, hogy nem számít :) így nehéz beszélgetni :D
Előre szólok, hogy én mint hater nem nézném. Egyetlen meccsét sem. Nem is érdekelne, és már csak elvből sem. És én az elvi döntéseimet örökre megtartom. De persze igazad van abban, hogy a nézettsége nyilván nagy lenne ... egy ideig
Amiről meg írod, hogy nem érted.... hát én ebbe tényleg nem megyek bele. Ezt vagy érzi az ember, hogy mit jelent ez az egész a labdarúgásra nézve, vagy nem. Pontosabban vagy érzi és úgy gondolja, ahogy én, vagy nem.

Én a hivatalos döntésekig kiszállok ebből a beszélgetésből, bocs :)
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27994
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

ElőzőKövetkező

Vissza: AS Roma

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 7 vendég

cron