utóbbi februárban van2020-ban, Horthy Miklós kormányzóvá választásának századik évfordulóján fáklyás felvonulást tartott, ekkor a Szent Gellért téren felállítottak egy bronzból készült Horthy-mellszobrot is. Idén, már pártként, Horthy halálának 65. évfordulóján gyülekeztek, szintén a Szent Gellért téren.
így valahogyEgyszerűen csak annyit kellett volna mondani, hogy nem érdekel minket a zsidók fájdalma. A zsidókat sem érdekli Trianon. Nem kellett volna ennyit mellébeszélni. A hangja is elkezdet remegni amikor Horthyról kérdezték.
Meg kell szerinte érteni Szergej Lavrov orosz külügyminisztert, aki azt mondja, hogy olyan messzire kell kitolni a frontot, hogy Ukrajna területéről ne lehessen megtámadni Oroszországot.
ezt jól megírták neki, találó"És itt van Közép-Európa, a nyugat itt van, nyugaton pedig a posztnyugat maradt" - mondta.
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég