2023-ban ezt még így lenyilatkozza? Hogy felszabadították? ők? a lengyeleket? Molotov-Ribbentrop paktum? Katyn? hahóóóAz Állami Duma, a parlament alsóházának elnöke nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy Lengyelországot meg kell büntetni azért, mert Moszkvával szembeni, ellenséges cselekedeteinek sorozatával „elárulta a történelmi emlékezetet”, hogy a Szovjetunió felszabadította az országot a náci Németország alól.
JA PERSZE DDD "civilekre"Szombaton aztán jobboldali szélsőségesek támadtak civilekre, egy kérdésre válaszolva a nyomozó azt mondta, még nem derült ki, hogy bosszúról volt-e szó a korábbi támadásokért, és az ügyet külön vizsgálják.
ezt írtad, erre reagáltam. Most meg magyarázod, hogy nem úgy értetted.mindenfele ertelemben
na így kell eztToroczkai kitért Dnyipro polgármesterének üzenetére is, aki szerint az “Ural mögül előmászott nép ne pofázzon”. Mi magyarok a legszebb lovakon bemasírozva szereztük ezt a hazát. Nem füstös szobákban, alkukkal – üzente.
. é egy hsz, amivel maradéktalanul egyetértek:
Putyin célja az, hogy irányíthatatlan roncsot csináljon az országból, éspedig azért, hogy azt a Nyugat ne tudja trófeaként felmutatni. Mi több, ez már sikerült is, Ukrajna olyan, mint Afganisztán: a senki földje
Az ukrán nagykövetet kirúgni, a magyart hazahívni, az összes jewkrajnával kapcsolatos dolgot -segély, fegyverek stb. - megvétózni , beszüntetni, aztán az ügy egyelőre letudva.
Majd ha végeztek a ruszkik, akkor jelentkezünk.
Ez így elég diplomatikus lenne?
Azt azonban - a brit ballib lappal szemben - elfelejtik megemlíteni, hogy az öt letartóztatott rendőr is mind néger.
Zsolti írta:Attól még a többi gyalázatos, de ez az elfutás...
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 5 vendég