Káosz várható a stadionok előtt, botrányok a lelátón
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a mérkőzéseken üresek lesznek majd a lelátók, a szurkolói kártya ugyanis csak a bérlethez kell, a jegyvásárláshoz nem. A hírek szerint az ultrák nem akarják bojkottálni a meccseket, hanem egyszerűen a mérkőzés előtt beállnak a pénztárakhoz, és megveszik a belépőt. Ez már önmagában nem kis zűrzavart okozhat, hiszen eddig a találkozókra a nézőknek csak mintegy tíz-húsz százaléka ment jeggyel.
Ugyanakkor a szurkolói kártya nem csak a szezonbérlethez szükséges, hanem ahhoz is, hogy az idegenbeli mérkőzésen valaki bemenjen a vendégszektorba. Hiányában a vendégdrukkerek csak a hazai szurkolók közé vehetnek jegyet, ami gyakorlatilag minden mérkőzésen magában hordozza a botrány lehetőségét. Pedig a szurkolói kártya bevezetésének egyik célja éppen ezek elkerülése volt.
ezért.