Aktuális meccs

FIGYELEM! MODERÁLT FÓRUM!
Szigorúan az AS Romaval kapcsolatos hozzászólások fóruma.

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2024.05.10. 07:42


Tudtam, hogy te fogsz megszólni, JOSBOMO. :)
Véletlenül se vedd észre azt a sok jót, amit írok, főleg DDR-ről és a csapat mentalitásáról.
Remélem az is ku.vára idegesít, amikor DDR ugyanazokat lenyilatkozza hétről hétre, amiket én leírok.
Nem mindig csak a jót kell látni mindenben, mert akkor nem fogsz fejlődni.
Vagy nektek bejött a játék képe a Lecce, a Bologna és a Napoli ellen?
Miért baj az, ha valaki leírja, ha nem működik valami? A stúdióban ülők is ugyanazt mondják. Elismernek minket, dicsérik DDR-t, de felhívják a figyelmet a hibákra.
A cseréket meg hagyjuk, ne is említsük. Nekünk ilyen bő és rendelkezésre álló keretünk régen volt. Sérült sincs.
13 játékos, ugyan már... 22. Ez Mourinho szövege, DDR nem mondana ilyet.
Ja, hogy nem azonos képességűek a kezdővel. Hát nem. Mint ahogy semelyik csapatnál. Be kell építeni a hadra fogható játékosokat, és kész.
Én is alázatos játékosokat és stábot láttam, és én is büszke Roma-drukker voltam. És igen, a csapatvédekezésünk nem működik a meccseken, nem pedig a VÉDEKEZÉSÜNK.
Kérlek a "beteges" szót ne használd még egyszer, mert sok pozitívumot írok, főleg a szenvedély terén.
Tudod, hogy vállalom a kritikát több éve a saját szövegeimért, de a beteges erős.
Akkor DDR is beteges, hogy ugyanazok idegesítik, mint engem.
Zsolti
 
Hozzászólások: 11569
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: JOSBOMO Dátum: 2024.05.10. 07:19


Trigoria írta:hagyd már abba Zsolti
még egyszer mondom, a jelenlegi legjobb csapat a világon kb, ami épp visszajött x-re ellenünk

fura hogy neked folyamatosan valamivel bajod van
keresed a pofont :)


Köszi Trigo!
Hihetetlen hogy mindenben a rosszat látod Zsolti....beteges szerintem...
Jelenleg top 3 csapat a világon a Bayer, B sorral kezdett és igen sokkal jobbak, DE ÉN EGY ALÁZATOS, KÜZDENI TUDÓ AS ROMÁT LÁTTÁM, AKI A KB 13 RENDES JÁTÉKOSÁVAL 2-0- RÓL VISSZAJÖTT!!!
Le a kalappal a csapat előtt büszke Roma drukker vagyok.
Védekezés? Ilyen szinten csapatvédekezés van, nem védelem, ahhoz hogy nyerni tudjunk feljebb kellett jönnünk a szokott mélységtől 20-25 métert.
Mégis mit vártál??? Persze, hogy rengeteg kontra, és átmenet volt, hiszen 65-70 méret volt mögöttünk.
Teljesen rendben volt a meccs, ők tudtak 3 extra, friss embert cserélni, mi sajnos nem...

Forza Roma! Forza DDR!
JOSBOMO
 
Hozzászólások: 273
Csatlakozott: 2010.10.22. 05:58

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2024.05.10. 05:47


Ja és Xaba, jó, hogy kiemelted: ez a fickó emberileg utánozhatatlan. Mindig lenyilatkozza a hibáit, ezért merem én is ilyen bátran kritizálni a negatív dolgokat. Nálam mindig el fog különülni az ő emberi és edzői mivolta.
Nekem ő Róma. A legjobb dolog, ami történhetett velünk, az ő.
És ha szeptembertől sem javul a védekezésünk, vagy úgy ítélem meg, hogy nem jó a játékunk, majd hétről hétre beírom, de az ő személye nálam szent.
Imádom, hogy őt látom az oldalvonal mellett ordítani, tanácsot adni, gesztikulálni.
És mikor lehiggadok egy-egy meccs után: igazatok van! Beugró edzőként, tűzoltóként jó munkát végez. Pontokban feltétlenül. Előbb-utóbb persze edzőként kell néznünk őt, és nem ikonként, de az nehezen fog menni.
Az ő személye szimpatikussá és szerethetővé tette az egész csapatot számomra. Újra. Ennyit számít az edző személyisége.
Gyerünk.
Zsolti
 
Hozzászólások: 11569
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2024.05.10. 04:45


Trigo, nem csak a mai meccsre értettem.
A Bologna és a Napoli ellen is ez volt. Szóval ebben igazad van: a védekezésünkkel (esetleg a meccsek képével) folyamatosan bajom van. :)
Aki jobb, mint mi, vagy jó formában van, az a csapat ezt csinálja ellenünk. A Milan kivétel volt.
Kíváncsi vagyok, az Atalanta mit fog nekik engedélyezni.
Nálunk Svilar volt az isten, a potya ellenére is.
Idézek egy klasszikust: "nélküle SEHOL nem lettünk volna." :)
Hogy fordulhat elő az, hogy a saját szögletünkből rohannak ránk létszámfölényben? Nem az utolsó percekre gondolok, az oké. Megcsinálták vagy ötször. Már Rómában is az első félidő végén. Tegnap mindhárom belső védőnk felment az utolsó 5 percre, ilyet se láttam még. :) De az tetszett.
Szóval ez a tavasz visszaadta a lelkesedésemet és a hitemet, de vannak bennem kételyek, melyeket a meccsek folyamatosan visszaigazolnak.
De ez részemről ilyen építő jellegű kritika, mert azt akarom, hogy az edző oldja meg, és ezért szurkolok neki. Mou-nál meg azt kívántam, hogy húzzon a bánatba. :)
Zsolti
 
Hozzászólások: 11569
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Xaba Dátum: 2024.05.09. 22:46


Abszolut igy van. A vegen a tvben volt egy vagokep hogy Rui atolelte es magyarazot neki valamit, erdekes volt :D
Nagy kerdes vele kapcsolatban h ezt a format jovore is tudninfogja?? (Nem hiszem)

A meccs szerintem is varakozason feluli volt! Rosszabbra szamitottam, ahogy valoszinuleg a legtobbunk
Fenomenalis volt, leragtam az osszes kormom!

Es kulon kiemelnem DDR-t, mert ismerjuk ot hogy milyen forrofeju, megis brutalisan higgadtan kezelte az indulatait! Nagyott not mint ember es edzo!

Forza Roma, Forza DDR!
No Totti
No party
Avatar
Xaba
 
Hozzászólások: 3929
Csatlakozott: 2009.02.23. 17:27

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: danikov Dátum: 2024.05.09. 22:37


Zsolti írta:Védekezünk, de mégis helyzetek tömkelegét dolgozzák ki ellenünk.


Itt viszont hadd ragadjam meg az alkalmat, és dicsérjem halálra Svilart, mert a hibája ellenére nélküle SEHOL nem lettünk volna.
Avatar
danikov
 
Hozzászólások: 271
Csatlakozott: 2014.02.01. 14:13
Tartózkodási hely: Pápa

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2024.05.09. 22:25


hagyd már abba Zsolti
még egyszer mondom, a jelenlegi legjobb csapat a világon kb, ami épp visszajött x-re ellenünk

fura hogy neked folyamatosan valamivel bajod van
keresed a pofont :)
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 28001
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2024.05.09. 22:20


Az egy ki-ki meccsen meghalós lenne.
De ez nem olyan vót. :)
Persze forza Daniele, óriási a fickó!
Csak valahogy nyáron szedje rendbe ezt a védekezést.
Zsolti
 
Hozzászólások: 11569
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2024.05.09. 22:19


nem bánom, hogy nem mous, hanem DDR-es Romát láttam. sokkal jobban élveztem.
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8123
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2024.05.09. 22:17


:) :)
Jaja, szurkolói élménynek telibek.rt jó volt!
A lányaim már megint majdnem pityeregtek, egyem meg őket.
Engem csak ez a full alárendelt szerep bánt egy kicsit.
Nem vagyunk túl olaszos csapat. :)
Védekezünk, de mégis helyzetek tömkelegét dolgozzák ki ellenünk. Nem megy valami.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zsolti 2024.05.09. 22:19-kor.
Zsolti
 
Hozzászólások: 11569
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: danikov Dátum: 2024.05.09. 22:16


nem is értem, hogy érdemeltem ki ekkora reputációt, mint a fórum alkoholistája :D
pedig konkrétan egy csepp szesz nincs itthon

tudom, mert már megittam... :D

váratlanul izgalmas volt azért ez a meccs, ennek örülök vmennyire
Avatar
danikov
 
Hozzászólások: 271
Csatlakozott: 2014.02.01. 14:13
Tartózkodási hely: Pápa

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: danikov Dátum: 2024.05.09. 22:13


Zsolti írta:Hát ez egy laza vereség volt. :)


nem tudom, egy laza vereségnél már valszeg egy fél órája csicsikálnék, most meg még mindig 300 a pulzusom :)

Zsolti írta:Guríts le valamit. :)

max egy követ a dombról... csak itt nincs domb se :D
Avatar
danikov
 
Hozzászólások: 271
Csatlakozott: 2014.02.01. 14:13
Tartózkodási hely: Pápa

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2024.05.09. 22:11


Hát ez egy laza vereség volt. :)
Guríts le valamit. :)
Zsolti
 
Hozzászólások: 11569
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: danikov Dátum: 2024.05.09. 22:10


Aquilani írta:Én úgy unblock a szezonjukról beszélek, a veretlenségről, mint mázli.


rendesen örültem, hogy megnyerték a bundást
de most már kicsit sok ez a hype, a stúdióban is még két szót nem ejtettek a meccsről, csak a varázslatos veretlenség... apátok f.szát

egyszer szerettem volna egy nyugodt estét egy laza vereséggel, erre megint kihullik a fele hajam :D szép volt azért :)
Avatar
danikov
 
Hozzászólások: 271
Csatlakozott: 2014.02.01. 14:13
Tartózkodási hely: Pápa

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2024.05.09. 22:09


Tiszta sor, fiúk.
De felállt fal ellen és kontrákból is olyan különbség volt a javukra, hogy nincs mit szomorkodni.
Ha egy egál meccsen történik mindez, a fejemet verném a falba.
Zsolti
 
Hozzászólások: 11569
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Aquilani Dátum: 2024.05.09. 22:06


Zsolti írta:Tegyük a szívünkre a kezünket.
A párharc helyzetei alapján mi lett volna az igazságos?
8-2. Kábé.
Ez nem mázli. Idegesítő, de semmi köze a mázlihoz.

Én úgy unblock a szezonjukról beszélek, a veretlenségről, mint mázli.
De amúgy a foci nem mindig igazságos, lásd a tavalyi El döntőt. ;)
"Amikor nagyon szeretnél segíteni a csapatnak, de nem jönnek az eredmények, olyankor még jobban szenvedsz. Viszont a szenvedélyt és szeretetet, amit ez a mez jelent, sosem szabad megkérdőjelezni." - Il Capitano
Avatar
Aquilani
 
Hozzászólások: 342
Csatlakozott: 2010.01.24. 13:14
Tartózkodási hely: Zalaegerszeg

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: danikov Dátum: 2024.05.09. 22:05


Zsolti írta:Tegyük a szívünkre a kezünket.
A párharc helyzetei alapján mi lett volna az igazságos?


Zsolti, jobbak voltak
a két tizi is vicc, ha ellenünk fújják be, felrobbanok
de ez a 97. perc megint... jobban idegesít, mintha 3:0ra kikaptunk volna
Avatar
danikov
 
Hozzászólások: 271
Csatlakozott: 2014.02.01. 14:13
Tartózkodási hely: Pápa

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2024.05.09. 22:05


Az Ata jobban fog védekezni, mint mi.
Kicsit idegesít a gól a végén, de az még jobban, hogy agyonfociztak minket.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zsolti 2024.05.09. 22:06-kor.
Zsolti
 
Hozzászólások: 11569
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: feree80 Dátum: 2024.05.09. 22:04


Aquilani írta:Én nem tudom csodálni őket, remélem jövőre kipukkadnak a francba... Ennyi mázlija nincs egy csapatnak, mint ezeknek ebben a szezonban. Legalább nyerhettünk volna, kár érte, mert mentek a srácok becsülettel.

az ata megbaxa őket a döntőbe...minket meg a hétvégén :)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára feree80 2024.05.09. 22:06-kor.
A meg nem értett zseni, aki úgy látja a Roma dolgait, ahogy senki más, és büszkén vállalom. ;) :) Idézet vége, na ki mondta?!
Király vagyok baxátok meg, király!
dögölj meg moncsi, pallotta vattane!
Avatar
feree80
 
Hozzászólások: 8276
Csatlakozott: 2008.01.05. 21:26
Tartózkodási hely: Bp. IX.kerület or Bács-Kiskun megye

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2024.05.09. 22:03


Tegyük a szívünkre a kezünket.
A párharc helyzetei alapján mi lett volna az igazságos?
8-2. Kábé.
Ez nem mázli. Idegesítő, de semmi köze a mázlihoz.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zsolti 2024.05.09. 22:04-kor.
Zsolti
 
Hozzászólások: 11569
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: danikov Dátum: 2024.05.09. 22:02


engem is ez basz fel
legalább lett volna 1:2, de nem, a harmadik kibaszott meccsett hozzák vissza 90+ percben zsinórban
ilyen mázli nincs
nincs

esküszöm, keresek vmi kék-feketét itthon 22re

összességében jobbak voltak, de ilyet még nem 'sztam, hogy ekkora mákja legyen sorozatban egy csapatnak
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára danikov 2024.05.09. 22:04-kor.
Avatar
danikov
 
Hozzászólások: 271
Csatlakozott: 2014.02.01. 14:13
Tartózkodási hely: Pápa

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Aquilani Dátum: 2024.05.09. 22:01


Én nem tudom csodálni őket, remélem jövőre kipukkadnak a francba... Ennyi mázlija nincs egy csapatnak, mint ezeknek ebben a szezonban. Legalább nyerhettünk volna, kár érte, mert mentek a srácok becsülettel.
"Amikor nagyon szeretnél segíteni a csapatnak, de nem jönnek az eredmények, olyankor még jobban szenvedsz. Viszont a szenvedélyt és szeretetet, amit ez a mez jelent, sosem szabad megkérdőjelezni." - Il Capitano
Avatar
Aquilani
 
Hozzászólások: 342
Csatlakozott: 2010.01.24. 13:14
Tartózkodási hely: Zalaegerszeg

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: tomm Dátum: 2024.05.09. 22:00


Azert szep volt, akarhogy is!
Atvett csapatot!
:)
Avatar
tomm
 
Hozzászólások: 10338
Csatlakozott: 2004.10.13. 00:29
Tartózkodási hely: Bp

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2024.05.09. 21:58


Izgi volt ez, remek élmény.
Csoda ez a Leverkusen.
Osztálykülönbség volt, de le a kalappal a csapat előtt.
Zsolti
 
Hozzászólások: 11569
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: danikov Dátum: 2024.05.09. 21:52


Phoenix100 írta:Ezt a Frimpongot h nem verte még meg senki!?
Úgy rendesen


ugyanezt a kérdést teszem fel Vini Jr esetében minden játékpercben
Avatar
danikov
 
Hozzászólások: 271
Csatlakozott: 2014.02.01. 14:13
Tartózkodási hely: Pápa

Következő

Vissza: AS Roma

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: danikov, Totti8 valamint 10 vendég