Aktuális meccs

FIGYELEM! MODERÁLT FÓRUM!
Szigorúan az AS Romaval kapcsolatos hozzászólások fóruma.

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: fantasista76 Dátum: 2012.11.01. 23:54


Trigoria írta:Sensiék BL indulásait és sok 2. helyét idevenni azért nem kjó példa, mert az annak a túlköltekezésnek az eredménye még leginkább, amivel bajnokok lettünk. Mivel nem lehet egyik pillanatról a másoikra leépülnie egy csapatnak, ezért a lassú satnyulásban bejöttek még ezek a szép eredmények. De a folyamat már akkor is látszott. Pénz nélkül előbb utóbb visszacsúszunk az élmezőny (a három nagy) mögé. Most értük el ezt. Az új tulajjal kb azt tudtuk/tudjuk tartani, hogy ennél lejjebb ne menjünk.


Azért ez erős túlzás volt és nem célszerű egy kézlegyintéssel elintézni a sorozatos 2. helyeket. Hiszen emlékezzünk csak, a bajnoki címet követően is volt olyan év, amikor az utolsó előtti fordulóban biztosítottuk be a bennmaradásunkat (Völler, Del Neri, Conte edzősködésekor). A Spalletti korszakot kár öszekeverni az aranykorszakkal, szerintem az egy külön fejezet a Roma történetében, ami összeköti őket, az Totti. A Sensi lány időszakára nem volt jellemző a túlköltekezés, sőt általában nullszaldóval próbáltuk az átigazolási szezonokat kihozni. Emlékezzünk csak arra, hogy Spalletti mit könyörgött egy csatárért, de nem kapott. Ehhez képest az amcsik tavaly, ha az emlékezetem nem csal, elköltöttek 70 millát igazolásokra ( a Juve után a legtöbbet).

Szóval ezek után önámítás, ha elhitetjük magunkkal, hogy ez a csapat, a keret, csak a középmezőnyre van predesztinálva, egy olyan olasz bajnokságban, ahol a sztárcsapat Juventus a BL-ben még nem szerzett győzelmet egy gyilkosnak egyáltalán nem nevezhető csoportban. Én igenis elvárom ettől a kerettől - figyelembe véve a Seria A állományát -, hogy az 1-4-ben végezzen, szóval, ha ez nem lesz meg, akkor Zeman csődöt mondott. Ha pedig a keret ennek a védelem miatt nem felel meg, akkor vagy Sabot kell lecserélni, mert a dél-amerikai tiniket ő hozta, vagy Zemant, mert az állítólagos tehetségekkel nem tud egy olyan védekezést megtanítani, ami eredményes lehet.

Mindettől függetlenül voltak olyan időszakai a találkozóknak (Inter meccs egészében, Genoa 0-2 után, Udine első fél óra), amikor ámultam, hogy milyen focit játszunk, csak hát ezt kellene általánossá tenni, ha erre rámegy a fél idény, akkor megette a fene.
Grande Capitano
Avatar
fantasista76
 
Hozzászólások: 674
Csatlakozott: 2006.12.19. 17:01
Tartózkodási hely: Szekszárd, Zomba

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Corso22 Dátum: 2012.11.01. 23:43


Szórakoztató, vagy eredményes? origo címlapon vagyunk:

http://www.origo.hu/sport/focivilag/201 ... -roma.html
Corso22
 
Hozzászólások: 1299
Csatlakozott: 2011.06.10. 01:09

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: ForzaRoma24 Dátum: 2012.11.01. 23:33


A tavalyi védelemmel és az idei játékkal semmi bajunk nem lenne...
Zeman óriási hibákat követ el, nem igaz h nem látjátok: lemondott Heinzeről, valami különös indok miatt jegeli Burdissot (nem tudom hány gólt kell még kapni Marcos-ról, meg Pirisről), olyan védelmet játszat Olaszországban akik fiatalok, rutintalanok, dél amerikaiak és van aki még mindehhez fogalmatlan is... Miért csodálkozunk h ennyi gólt kap a csapat? Én nem csodálkozok....
Lehet h a Serie B-ben belefér, de a Serie A-ban ennyire nem szabad lesz*rni a védő 4est, pláne nem egy ilyen taktikánál, amikor az az alap h támadsz mint a hülye, hátul legyél stabil... oly sokszor bukik bele mostanság ebbe a Barcelona is ha figyelitek (mondjuk ők nyeregetik a meccseiket, mert korszakos ikonok játszanak ott, de sok gólt kapnak ők is). Mert ott is egy nagy rakás a védelem, csakh náluk kényszer a dolog, mert a 4 alap védőből 3 sérült! Nálunk meg még azt se játszatja aki van... ne mentegessétek Zemant léccives, mert számomra ezek súlyos hibák! ;)
Miénk a Scudetto!
Miénk a Champions League!
Miénk az Olasz Kupa!
Miénk minden: mert miénk Totti!
Avatar
ForzaRoma24
 
Hozzászólások: 1013
Csatlakozott: 2006.10.13. 15:57
Tartózkodási hely: Karancsalja

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: tomm Dátum: 2012.11.01. 18:40


dierkt nem nagy, hanem nagyobbat irtam. nagy klubnál nem is dolgozott. lazio, roma, fener, napoli. meg ha nagyon akarom akkor a zvezda.
megbukásnak én azt tekintem, hogy 1-2 év múlva elküldik - és nem nyert semmit (mielőtt capello-madriddal jönnél :) )

hogy a viharba ne lenne nagyon nagy különbség a serie-a és -b között? hát az "ottani" nagycsapatok az "itteni" kiscsapatok (kivétel mindig van). ezt a felvetést egészen egyszerűen nem hiszem el, hogy komolyan tetted. egyébiránt zeman csak ráerősit erre.

mindegy én itt be is fejeztem ezt a zemanozást, a remény hal meg utoljára, senkit nem akarok húzni, és kivánom mindannyiunknak, hogy ne győzzem szégyellni magam x hónap múlva a mostani sápitozásomért!
:)
Avatar
tomm
 
Hozzászólások: 10258
Csatlakozott: 2004.10.13. 00:29
Tartózkodási hely: Bp

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2012.11.01. 18:28


persze hogy jövök, nem szeretem az általánosítást :)
Nagyon relatív mit nevezünk bukásnak. Pl az első regnálás a Roma padján az-e, és egyáltalán ott nagy klubnak számítottunk-e.
Szerintem egy Serie B megnyerése a Serie B-n belül ugyanolyan nehéz mint egyel feljebb nyerni. De akármilyen szintet nézünk, adott szinten belül nehéz nyerni. Persze abban igazad van, hogy a Serie A az azért egy más szint, de akkora különbség nem lehet ezek között, hogy aki pl előbbibe zseni, utóbbiban kutyaütő.
(Zeman amúgy 3x lett bajnok lejjebb)
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: tomm Dátum: 2012.11.01. 18:10


ja igen, legutóbb épp tavaly. Szép dolog az általánosítás igaz?


tudtam, hogy valaki jönni fog ezzel...
a serie-b megnyerése nagyon nagy dolog pescarában, de úgy általában véve semmit sem jelent. teljesen más tészta egy kiscsapatnál brillirozni, mint egy nagyobb klubnál. számtalan példa van rá, hogy valaki csodát tett egy kiscsapattal, aztán feljebb lépve már semmit sem tudott mutatni. (igy elsőre delneri ugrott be)

zeman tökéletes edző egy kis csapatnak, de nagyobb csapatnál eddig mindig bebukott (szóljatok ha nem, már megy is a mea culpa), és nem úgy néz ki, hogy bármi is változna ezen a téren...
:)
Avatar
tomm
 
Hozzászólások: 10258
Csatlakozott: 2004.10.13. 00:29
Tartózkodási hely: Bp

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2012.11.01. 17:56


Én csak annyit kérek, hogy tartsuk tiszteletben a másik véleményét, ha kultúráltan mondja el és feltételezzük, hogy mindenki azt szeretné itt, hogy a Romának jobb legyen.
így van
(snatch is ezt kére :wink: )

Sensiék BL indulásait és sok 2. helyét idevenni azért nem kjó példa, mert az annak a túlköltekezésnek az eredménye még leginkább, amivel bajnokok lettünk. Mivel nem lehet egyik pillanatról a másoikra leépülnie egy csapatnak, ezért a lassú satnyulásban bejöttek még ezek a szép eredmények. De a folyamat már akkor is látszott. Pénz nélkül előbb utóbb visszacsúszunk az élmezőny (a három nagy) mögé. Most értük el ezt. Az új tulajjal kb azt tudtuk/tudjuk tartani, hogy ennél lejjebb ne menjünk.
Innentől pedig meg kell értenünk hogy a Romának két útja van. (De ezt már kifejtettem párszor.)
Vagy fiatal tehetségeket vásárol, vagy kiöregedő sztárokat. Mindkettőben benne van a kiugró eredmény lehetősége de a nagy bukás is.
Jelen pillanatban épp az első verzió zajlik (a fiatal tehetségek vásárlása), és ehhez papíron a legalkalmasabb edzőt tudták idehozni. Jómagam hittem, reméltem (most is ezt teszem), hogy a kiugró eredmény meglesz, de hogy 10 meccs után a középmezőny ezzel a tényleg vicc védelemmel nem hoz ki a sodromból az egészen biztos.

bence:
Trigo én azért azt megnézném, hogy hogy menne a mi Ferencünk ha becsúszik még 2 ilyen vereség...szerintem sehogy.

meglátjuk
Nem gondoltam volna, hogy visszasírom a tavalyi védelmet, de megteszem.
hát azt sajnos már én is
a csatársorunkkal nincsen gond, meg is lőjük a gólokat, de ez a védelem MOST tényleg katasztrófa

tomm:
és nem 10 meccs ment le, hanem mindenki tudja, hogy zeman egész életében hajthatatlanul ezt a 4-3-3-at játszatta, és mindenhonnan kirúgták, mert sikert nem tudott elérni.
ja igen, legutóbb épp tavaly. Szép dolog az általánosítás igaz? :)

egyszerűen csak elhitették itt néhányan, hogy zeman igazából egy korszakos zseni és csak a foci-maffiának köszönhető, hogy nem volt sikeres(ezt már akkor is nevetségesnek találtam, most még inkább annak tűnik)
nevetni nem tilos

nos, ennyi idő alatt bőven kiderült, hogy vannak ugyan jó tuladonságai (totti szárnyalása) de igazából bűn rossz edző
:D (látod? én is nevetek)

zsolti: privátban is írhatsz F72-nek (ezt inkább ott kérdezd meg tőle)
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: slider Dátum: 2012.11.01. 14:48


snatch írta:De ha ennyire bögyödben van az egész Roma és ami ott folyik


Szerintem ne mossuk össze az egyesületet azzal, ami jelenleg itt folyik. Ez a tulajdonosi kör és sleppje nem egyenlő az AS Romával, sohasem lesz az. A klubért lehet rajongani és tisztelni az eredményeit, még ha nem is olyanok, mint a Juventusnak, akikről tudjuk hogyan szerezték őket... A jelenlegi helytartókat és haverjaikat ne legyen kötelező magasztalni! Ők nem a Roma, csak egy elhanyagolhatóan kis szelet az egészből.

snatch írta:akkor szerintem szurkolj a Juventusnak


Ezt is barokkos túlzásnak érzem. Tomm cinikusan elmondta a véleményét néhány fórumozó álláspontjáról, talán kicsit túlzásba vitte, de szerintem ez még mindig kultúráltabb formája a véleménynyilvánításnak, mint pl. az Inter elleni győzelem után, amikor valaki indulatosan megpróbálta meghatározni, hogy kik nem érdemlik meg a sikert a fórumon.

Én csak annyit kérek, hogy tartsuk tiszteletben a másik véleményét, ha kultúráltan mondja el és feltételezzük, hogy mindenki azt szeretné itt, hogy a Romának jobb legyen.
slider
 
Hozzászólások: 1167
Csatlakozott: 2006.08.29. 19:59

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: calderoni Dátum: 2012.11.01. 14:36


cejas írta:A + oldalról ne hagyd le Osvaldot, aki 2 a legutóbbi 2 meccsen nem brillírozott, de 5 góllal ő a házi gólkirály.

6 góllal Lamela a házi gólkirály immáron.
Avatar
calderoni
 
Hozzászólások: 1267
Csatlakozott: 2005.07.26. 10:46

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2012.11.01. 11:46


tomm, nem tudtam nem észrevenni, hogy a meccs alatt nem a meccsel, hanem bizonyos fórumozó társakkal foglalkoztál, nekik tettél cinikus megjegyzéseket. Semmi szükség rá, hidd el. Magamat is közéjük sorolom és én sem örültem a tegnapi zakónak, ahogy gondolom ők sem.
De ha ennyire bögyödben van az egész Roma és ami ott folyik, akkor szerintem szurkolj a Juventusnak, ott most megy a szekér, van bajnoki cím, van BL, vannak sikerek. És ha éppen nem megy, hát akkor még a bírók is segítenek. Aztán minden meccs után így sokkal egyszerűbben állsz ki a cimborák előtt, nem kapod a sok zrikát, hiszen nyert a csapatod.
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8047
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2012.11.01. 11:33


gyuri67 írta:Nem arról van szó, hogy visszasírom Juant és Pizzarot, hanem arról, hogy annál azért jobb játékosok, hogy csak úgy ingyen elengedjük őket, de ide tartozott még Simplicio Greco és még sorolhatnám. Annak idején Cassano, Mancini stb. Ennyire szerintem nem állunk jól anyagilag.

Juan és Pizarro már a múlt, egyik öregebb, mint a másik. Simplicio dettó, Greco meg...Ja, és Cassano meg Mancini nem elengedve lett, menni akartak, mert olyanok...
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8047
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: gyuri67 Dátum: 2012.11.01. 11:32


Nem arról van szó, hogy visszasírom Juant és Pizzarot, hanem arról, hogy annál azért jobb játékosok, hogy csak úgy ingyen elengedjük őket, de ide tartozott még Simplicio Greco és még sorolhatnám. Annak idején Cassano, Mancini stb. Ennyire szerintem nem állunk jól anyagilag.
gyuri67
 
Hozzászólások: 246
Csatlakozott: 2007.09.23. 17:55

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: cejas Dátum: 2012.11.01. 10:59


fradista romanista írta:...
a + oldalon ott van Totti és Lamela egyre jobb formája. És meccsenként kb 20 perc tetszetős és gólerős támadójáték.

a - oldalon ott van a taktika totál hiánya. Minőségi játékosok mellőzése, rossz szerepbe kényszerítése. A bűnrossz és gólerős védekezés. A szervezetlen átjáróház középpálya. A meccsek végére a leépülés, szétesettsség. Folyamatosan rossz meccselés, érthetetlen cserék. Rossz öltözői hangulat, néhány esetben igen feszült edző-játékos viszony. És sajnos egyre inkább a motiváció hiánya (tisztelet a kivételnek). Még a legendásan kemény alapozásnak az eredménye is leginkább a sérülésekben, és nem az erőtől duzzadó játékban mutatkozik meg.

Csak a menthetetlenül naív optimisták vártak egyből kirobbanó és eredményes játékot. De azt reálisan is lehetett remélni, hogy fokozatosan összeáll a csapat, a játék, és fokozatosan jönnek majd az eredmények is.
...


A + oldalról ne hagyd le Osvaldot, aki 2 a legutóbbi 2 meccsen nem brillírozott, de 5 góllal ő a házi gólkirály. Simán rúghat idén 20-at, ha így halad.

A - oldalon:
- van taktika, de a játékosok csak 20 percig képesek tartani, mint csapat (egy lelkes Florenzi kevés)
- melyik minőségi játékosra gondolsz? Burdi mellőzésének az okát láttad te is, elől a srácok rugdossák a gólokat, középpályán De Rossi, Florenzi játszik. Kritikák szerint Taxi kicsit túl sokat, de Pjanic-ot is láttuk, hogy nem az igazi - ezért játszik kevesebbet. Hátul Balza OK, Castan OK, Burdi rossz volt, így Marquinhos játszik. Jobb bekk pedig lyukas, de azért kicsivel már Piris is jobb. Kit mellőznek? Lopezt? Mikor a csatársorunk rugdossa a gólokat. Valakit a középpályáról?
Az hogy egy meccset kihagyott Osvaldo és De Rossi, azt nem nevezném mellőzésnek.
- Szervezetlen középpálya - igen átrohannak rajtunk, mert mindenki támad. Több falt kellene. Lamela ebben élen jár, kapja is a sárgákat, viszont nem fordulnak le minket. Kontrázni mindig fognak ellenünk, ha már egyszer támadófocit játszunk. Igen, középpályán hatékonyabban kellene lefaltolni őket.
- A csapat mentalitása probléma - de évek óta.
- Érthetlen cserék? Ranieri és Monti után ez kész felüdülés. Perrotta azért jött be, mert a elvileg rakkolós középpályás, aki ilyen pályákon hasznosabb, mint egy cselgép irányító. Én sem mindig értek egyet, vagy behoznám Lopezt, de a fentebb említett mesterekhez képest Lajos és ZZ is kész racionalitás.
- Rossz öltözői hangulat - egyrészt az elszúrt meccsek miatt. De a fiúknak nem egymást kellene az öltözőben szapulni, hanem a pályán 2-0-nál nem visszavenni a tempót.
- Volt már olyan idény, amikor nem volt legalább 3-4 botrány? Totti haragudott, Panucci húzta az orrát, Adriano adrianoskodott, öregek vs. fiatalok, Osvaldo vs. Lamela, Bojan elmegyek-ha-nem-játszok stb. stb.
Monti idején nem volt háború, mert aki beszólt, azt gyorsan betette a kezdőbe. Játszott is az összes nyugger haver.

Szóval nem kell ezt annyira eltúlozni. Jó a keret (egy rendes jobb bekket összebagózik majd Sabatini bácsi), ezzel a szar taktikával a felkészülési szezon összes meccsét hoztuk (évek óta nem volt erre példa). Hogy a francba ne reméltünk volna ezek után jó szezont? Csak ez a hülyeség ne lenne, hogy elhisszük, hogy jobbak vagyunk és lehoztuk a meccset.
És akkor az sem érdekelne, hogy a Parma lenyomott minket a medencében.

Teljesen egyetértek ZZ-vel, hogy a Juve meccs kivételével az összes meccsen pariban voltunk. Mi bénáztuk el... Én nem tudom, biztos nehéz, hogy azt csinálják a játékosok, amit kérsz. Csak egyszer próbálnák meg 90 percig!
Avatar
cejas
 
Hozzászólások: 2920
Csatlakozott: 2005.03.24. 22:58
Tartózkodási hely: Budapest IX.

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2012.11.01. 10:43


Nem értek egyet a mesterrel abban,hogy addig jobbak voltunk a Parmánál,amíg lehetett a pályán játszani.Be voltunk szorulva a saját térfelünkre,és a hazaiak mesterien és megérdemelten fordítottak.Már örültem is,hogy végre hosszabb ideig védekezünk egy cseppet,aztán három perc alatt két gól.Kész.
Nyugodjatok meg,lesz még nekünk agyontaktikázott,olaszos játékunk,amely során a szögletzászlónál fogjuk húzni az időt tíz percig otthan a Catania ellen 1-0-ás vezetésnél...El fog jönni sajnos az az idő is újra.
A védelem kialakítását én sem értem.Ha Stek nem védhet a hétvégén,akkor teljesen dél-amerikai lesz a hátsó ötös.Beszarás.Átgondolták ezt előre Zemanék?De én nagyon drukkolok a hátul lévőknek,számomra szimpatikus emberkék.Jó lenne,ha egy kis sikerélmény is érné őket.Csak ez a Dodó gyerek olyan halvérűnek tűnik.Érzéstelen fapofa.Remélem belelendül ő is lassan.De térjen vissza inkább Balzaretti.
Szóval...Szerintem Zemannak még sehol nem volt ilyen kellemetlen rajtja.Ám valahogy csak kikecmereg a gödörből az öreg.Mondjuk a csapat talán tudna rajta segíteni...
És egy jó nagy OFF zárójelben:
F72! Nem tudom,hogy mostanság olvasol-e minket.A Magyar Tudományos Akadémia Irodalmi Osztálya a múltkorában szervezett egy előadást,amelyen különböző "koponyák" arról diskuráltak,hogy Szabó Dezső,Wass Albert,Nyírő József és Tormay Cécile mennyire tehetségtelenek,ráadásul antiszemiták.Számukra érthetetlen,hogy miért szerepelnek ezek a szerzők a kerettantervben.Mit szólsz hozzá,Quadraro? :wink:
Zsolti
 
Hozzászólások: 11341
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: fradista romanista Dátum: 2012.11.01. 10:10


Pazienza, pazienza pazienza :) :(

- firkász: "Mikor fog a táblázata nézni? Azon az látszik, hogy elég nagy a távolság a 3. helytől? Mikor von mérleget?"
-Zeman: "Hétről hétre azt teszem. Amíg van idő, van remény, és bennem sok a remény. Ez a csapat tud focizni, és eredményeket is fog elérni. Különben is, jobb hátulról érkezni, és behozni a lemaradást, mint jól kezdeni, de aztán lemaradni"

Nos a mérleg….
9 lejátszott meccsből 16 pont, 50 %-nál gyengébb teljesítmény, ami pld a legtöbb egyetemen már bukás. (Ahhoz képest, hogy mindenki azt várta, hogy az idei bajnokság pozitív meglepetése a Roma lesz, egyelőre a legnagyobb negatív meglepetés lett - sokkal inkább, mint a Milan, mert ott legalább van ésszerű magyarázat, hisz ott leépítés folyt, míg nálunk állítólag felépítés. )

a + oldalon ott van Totti és Lamela egyre jobb formája. És meccsenként kb 20 perc tetszetős és gólerős támadójáték.

a - oldalon ott van a taktika totál hiánya. Minőségi játékosok mellőzése, rossz szerepbe kényszerítése. A bűnrossz és gólerős védekezés. A szervezetlen átjáróház középpálya. A meccsek végére a leépülés, szétesettsség. Folyamatosan rossz meccselés, érthetetlen cserék. Rossz öltözői hangulat, néhány esetben igen feszült edző-játékos viszony. És sajnos egyre inkább a motiváció hiánya (tisztelet a kivételnek). Még a legendásan kemény alapozásnak az eredménye is leginkább a sérülésekben, és nem az erőtől duzzadó játékban mutatkozik meg.

Csak a menthetetlenül naív optimisták vártak egyből kirobbanó és eredményes játékot. De azt reálisan is lehetett remélni, hogy fokozatosan összeáll a csapat, a játék, és fokozatosan jönnek majd az eredmények is.(pláne, hogy a sorsolás is viszonylag szerencsés volt). De ezt a fokozatos fejlődést semmiben nem lehet észlelni, sőt, inkább azt lehet mondani, hogy a gyenge kezdés után egyre inkább kezd leromlani a csapat. Abban bízni, hogy ebben előbb-utóbb gyökeres fordulat áll be, egyre inkább vakhittel ér fel, mert alig van ráutaló jel, míg egyre több jel utal az ellenkezőjére.
Mire várjunk és meddig?
Nem kell ehhez Zamparininek lenni, hogy azt modnja az ember, hogy Basta!
Persze nem lehet a kettőt összehasonlítani, de Ricardo Moniz sokkal rövidebb idő alatt képes volt összekapni a csapatát….
Avatar
fradista romanista
 
Hozzászólások: 9244
Csatlakozott: 2006.02.06. 17:52
Tartózkodási hely: BP XIV

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: ForzaRoma24 Dátum: 2012.11.01. 09:53


Olasz csapathoz olasz edzőt, olasz mentalitású taktikával, ennyi és pont... még a Taktaharkány is 3at lőne nekünk egy meccsen, azért ez már picikét nevetséges....
Miénk a Scudetto!
Miénk a Champions League!
Miénk az Olasz Kupa!
Miénk minden: mert miénk Totti!
Avatar
ForzaRoma24
 
Hozzászólások: 1013
Csatlakozott: 2006.10.13. 15:57
Tartózkodási hely: Karancsalja

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: bence Dátum: 2012.11.01. 09:38


Trigo én azért azt megnézném, hogy hogy menne a mi Ferencünk ha becsúszik még 2 ilyen vereség...szerintem sehogy.
Amúgy nem tudom mit vagytok úgy oda a fiatalítástól, a csatársor ugyanaz mint tavaly, a középpályára jött egy Florenzi, aki állandó és semmi más. Egyedül ott fiatalítottunk ahol nagyon nem lett volna szabad a védelemben. Meg is látszik. Nem gondoltam volna, hogy visszasírom a tavalyi védelmet, de megteszem. És még mindig tartom azt, hogy Castan kivételével ezért fölösleges légióst hozni.
Egyébként most már én is azt mondom maradjon csak Zeman a seggén, azt egye meg amit főzött. Ezzel a csapattal már nincs edző szerintem aki tudna kezdeni valamit, ő akarta így, majd év végén meglátjuk mire lesz elég!
"A meccsek ideje alatt nem vagyok több tizenegy évesnél. Nem mondom, hogy a futball öl, butít és nyomorba dönt, de hogy miatta maradtam vissza a fejlődésben, az biztos."- Nick Hornby
Avatar
bence
 
Hozzászólások: 1751
Csatlakozott: 2009.11.08. 14:28

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: cejas Dátum: 2012.11.01. 09:05


Pizzaro-t és Juant ne sírjuk már vissza. Pizza lassította a játékot, Juan pedig lelassult és önmagához képest sokat hibázott tavaly. Emlékszem, hogy Monti idején az egész nyugdíjasklub játszoltt. Rutin van, meg lötyögés a pályán. Új csapatot kellett építeni - most vannak jó játékosok.
És egyet értek Tomm-mal. Ez a keret nemcsak a számított értéke miatt, hanem egyénileg is jó játékosokból áll. Egy Totti, 3-4 olasz válogatott, brazil-bosnyák-paraguayi-holland-amerikai válogatottak, U21-es válogatottak garmadája + tehetséges fiatalok. A keret igenis alkalmas a top 3-ra és ha továbbra sem lesz csak 6.-7. hely, akkor elszipkázzák a nagy csapatok a játékosokat. Szóval nem lehet az eredményességgel a világ végéig várni. Stek lesz szerintem az első, aki dobbant, mert ennyi kapott góllal 1-2 év múlva sehova nem fog kelleni. Szerintem rémálmai vannak.

Az, hogy egy esős pályán miért akart jobban a középszerű játékosokkal felálló Parma - ez már kérdés.
A Bologna és az Udine ellen is ez volt. Jobak voltunk, csak lelketlenek. Tényleg meg kell érteni, hogy ha nem tömjük ki őket, és nem akarunk nekik 100 gólt rúgni, akkor kikaphatunk. Nem lehet egyszerűen visszaállni pihenni.
A másik, dolog előtt értetlenül állok, hogy ha játszunk és jól játszunk, akkor nincs mellettünk a szerencse, ha bénázunk, akkor meg mákunk van. Hogy a francba volt közel 20 meccses veretlenségi sorozatunk Ratyiérivel és hogy voltunk vele majdnem bajnokok, és mindig az élmezőnyben azzal a sokkal rosszabb kerettel? Bűnrossz meccseket hoztunk. Olyanokat is, ahol a kapu felé sem néztünk, mégis 1 góllal nyertünk. Lehet, hogy akkor ellőttük az összes puskaporunkat Fortuna asszonynál.

Most ne nézzek meccseket és legyünk 2.-ak vagy nézzek meccseket és szendvedjünk?

Maradjon ZZ, de a játékosok tolják végig a meccset! ZZ mondta, hogy mindenki támad és mindenki védekezik! Ezt kérem 90 percen át. Szerintem ő is... És ez nem fizikális kérdés, az rendben van! Mentálisan kell a játékosoknak meccs alatt folyamatosan ott lenni!
Avatar
cejas
 
Hozzászólások: 2920
Csatlakozott: 2005.03.24. 22:58
Tartózkodási hely: Budapest IX.

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: gyuri67 Dátum: 2012.11.01. 08:12


Szerintem az a baj, hogy most időben megvolt az új edző, posztokra próbáltunk igazolni, több mint 3 hónap eltelt, és nem látni az előbbre lépést.
Nem értem pl. a Destro ügyet 13 milláért igazoltuk a padra? nem értem a Lopez ügyet a felkészüléskor rugdalta a gólokat , a Catania ellen beszállt 5 percre, szépségdíjas góllal egyenlített, azóta nem játszik. A kispadra jó lenne valaki a primaverából is. Közben csak úgy elengedünk olyan játékosokat, mint Juan, Pizzaro, stb.
Szerintem az amerikai tulajoktól mindenki előre lépést várt, holott a Sensi időszakban rendszeresen Bl helyen végeztünk (leggyakrabban 2. hely), kibéreltük a kupadöntőt az Interrel.
1980 óta vagyok Róma szurkoló, való igaz hogy többnyire a középmezőnyben végzett a csapat az 1983-as bajnóki cím és az1984 -es BL döntő kivételével esetleg UEFA kupa, vagy KEK indulással, de ne ezt sírjuk már vissza.
gyuri67
 
Hozzászólások: 246
Csatlakozott: 2007.09.23. 17:55

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: imrovic Dátum: 2012.11.01. 07:57


Nekem már ki van a tö..m azzal,h adjunk időt meg fiatalok új csapat bla-bla,ugyanezt mondtátok LE-nél is és tudjuk mi lett a vége nem igaz,h 5 hónap alatt nem jön le ki milyen képességű kinek mi a posztja és ne mondja nekem senki,h abból a qrva primaverából nem tudtak volna 2-3 védőt beépíteni persze ezt is lehet magyarázni...sok a sérült meg ilyenek de pl arra mi a magyarázat,h becseréli a majd 40 éves Perrottát ilyen talajon aki úgy fordult meg mint egy markoló szóval amit eddig felmutatott az öreg az nekem lófing,és ne mondjátok nekem,h középcsapat vagyunk mert a költségvetés alapján dobogón vagyunk.
imrovic
 
Hozzászólások: 44
Csatlakozott: 2010.02.10. 15:44

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: tomm Dátum: 2012.11.01. 07:41


csakhogy EZ a csapat pillanatok alatt széthullik, ha továbbra is ez lesz. ddr, lamela, oszi, pjanic, castan meg kicsit talán később de florenzit is megveszik, és szépen el is mennek, mert ezek a játékosok többre vannak predesztrinálva, mint egy olasz középcsapatban bukdácsolni. aztán majd láthatjuk, hogy mire megy feri a pontos labdáival, ha perrotta-nak, taddeinek meg bradlynek kell osztogatni. ugyanis egy jó passzhoz nem csak passzoló kell, hanem aki át is veszi, meg kezd is vele valamit...

és nem 10 meccs ment le, hanem mindenki tudja, hogy zeman egész életében hajthatatlanul ezt a 4-3-3-at játszatta, és mindenhonnan kirúgták, mert sikert nem tudott elérni.
nem nevezném pálfordulásnak ami történik, egyszerűen csak elhitették itt néhányan, hogy zeman igazából egy korszakos zseni és csak a foci-maffiának köszönhető, hogy nem volt sikeres(ezt már akkor is nevetségesnek találtam, most még inkább annak tűnik). nos, ennyi idő alatt bőven kiderült, hogy vannak ugyan jó tuladonságai (totti szárnyalása) de igazából bűn rossz edző. lement 10 (nekünk 9) forduló, és volt egy inter elleni siker, aminek örülhettem. az atalanta és a genoa ellen már vonogattam a vállam, ugyanúgy, mint tegnap az első gólnál: jó, de ezzel még nem megyünk semmire. nem is mentünk.

ha a csapat ócska emberekből állna, azt mondanám, ok, legalább van néha némi látvány. de van itt néhány jó, ill igencsak igéretes emberke, többet lehetne kihozni belőlük, mint rövid időn belül harmadjára betlizni vezetésről és azon morfondirozni, hogy a palermo-toro-lazio-pescara kvartettből valójon kit tudunk megverni és ki fog minket elpic.ázni? a pescara? benne van a pakliban...
:)
Avatar
tomm
 
Hozzászólások: 10258
Csatlakozott: 2004.10.13. 00:29
Tartózkodási hely: Bp

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: blint63 Dátum: 2012.11.01. 07:24


Maximálisan egyetértel Trigoval, persze elfogult vagyok Zemannal, de annyit hozzátennék, hogy ha múlt évben egy évig ment a nagy 0 támadójáték és kilátástalan foci, akkor én minimum egy évet adok a 0 védekezésnek sok támadással, mert így legalább jó meccseket játszunk. A csapat DDR és Totti meg pár pados idős nélkül kb 24 átlagéletkorú, megy a fiatalítás ezerrel, ki lehet vágni a fiatal gyümölcsfát tüzelőnek de akkor jöhetnek vissza a Taddeiek meg Perrották kínkeserves 1 gólos meccseket játszani.
Kicsit fejleszteni úgy általában a tisztelt szurkerek hosszú távú memóriáját, mert egy évig nyomták "projekt" címén a szar focit, ez legalább szép.

Amúgy meg újra kéne indítani a szép/eredményes foci szavazást, mert mintha az előbbi kapott volna több szavazatot, hát itt van.
Nem azt mondom persze h nem lehet reklamálni.

Ja sztáredző meg akkor jön ide, amikor sztárjátékos: soha, amíg nem vagyunk BL-helyen. A másik vesszőparipám meg Spalletti, megverték a gyerekeit az iskolában, rátámadtak a családjára néhány rossz meccs után, most meg sírja vissza mindenki. Majd sohanapján vissza is jön talán.
Avatar
blint63
 
Hozzászólások: 610
Csatlakozott: 2006.04.23. 15:54

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2012.11.01. 04:30


fradista romanista írta:
feree80 írta:de ez hogy a picsbe működik, nyáron hatalmas volt a boldogság, olaszba méginkább :!: hogy jön, most meg elküldik a picsbe, nyilván fogalmam sincs hogy kik, de biztos vagyok benne, olyanok is, aki még nyáron újongtak érte, gyak. szembe köpik magukat, de ha ez nekik jólesik, hát tegyék.


??? az lenne a normális magatartás, ha továbbra is ujjonganának? az mért saját magad szembeköpése, ha kénytelen vagy azzal szembesülni, hogy a várakozásaid nem jöttek be?

de talán nem úgy kéne szembesülni az elbukott várakozással, hogy az anyja méhéig küldik vissza az illetőt (most épp Zemant)...


Lement 10 meccs, és ami kint olaszban mehet, azt látom itt kicsiben. Óriási pálfordulás embereknél, és a nyáron boldog hallelujázás, öröm és bódottá után, most letargia és edzőkérdés.
Nem gyors ez egy picit? SENKI nem várt bajnoki címet idénre, de talán még BL helyet sem sokan. Márpedig ha nincs eredménycentrikus elvárás, akkor 10 forduló után pálcát törni egy edző fölött enyhén korainak látszik.

Én magam kitartok Zeman mellett minimum az idény feléig. Addig nekem mindegy mit csinál.
De továbbmegyek! És most durva lesz amit mondok, mert soha ilyet nem mondtam, és nem is hittem hogy mondani fogok!:

Ha választanom kell, hogy egy másik edzővel eredményesebb csapat
vagy
Zemannal ez a csapat, DE EZ A (lelkes, hajtós, régiúj) TOTTI
akkor bizony én inkább nézek Ferencünktől még egy ilyen évet végig (talán az utolsót)! (Mert ez önmagában egy kisebb csoda.)
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Corso22 Dátum: 2012.11.01. 03:41


gyuri67 írta: szerintem a jelenlévők többségének édes kevés.

Így van. És tényleg drámai ami történik. Évek óta nem láttam olyan őszinte örömöt gól utáni ölelkezésnél, mint Genovában. És olyan szét és elfáradt Francesco arcot, amikor kijöttek a félidő után az öltözőből. Gyűlölték a meccset, és ráadásul hiányzik a harapós, akarós, menni - mindig menni DDR. Senki nem volt a pályán (picit Florenzi), akin látszott volna a "Most de azonnal, bárki van szemben megesszük" hangulat. - Viszont vasárnap estére lesz. Palermot agyon agyon kell verni, mert kell!!

Zeman pedig igenis dolgozzon már sokáig, mi a f.s.nak kellene bedőlni a 10 fordulós idióta edzőkeringőknek. Adjunk ZZ-nek 5 évet. Utána lehet reklamálni. És ha ez megvalósulhatna, akkor van Zemanlandia! (de az, hogy nem 54 forduló után kérünk számon valamit egy edzőn, na az fura)
Corso22
 
Hozzászólások: 1299
Csatlakozott: 2011.06.10. 01:09

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: bence Dátum: 2012.11.01. 00:06


Hibát hibára halmoz a mester..
Esküszöm megbocsátanék neki mindent ha egyszer magában keresné a hibát és változtatna valamit!
Írta valaki, hogy a védekezés a csatároknál kezdődik, de mi javarészt kontragólokat kapunk ami =ez is nagyrészt) a védőkön, pontosabban a helyezkedésükön múlik, ami nagyon nincs rendben.
"A meccsek ideje alatt nem vagyok több tizenegy évesnél. Nem mondom, hogy a futball öl, butít és nyomorba dönt, de hogy miatta maradtam vissza a fejlődésben, az biztos."- Nick Hornby
Avatar
bence
 
Hozzászólások: 1751
Csatlakozott: 2009.11.08. 14:28

ElőzőKövetkező

Vissza: AS Roma

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 40 vendég