Aktuális meccs

FIGYELEM! MODERÁLT FÓRUM!
Szigorúan az AS Romaval kapcsolatos hozzászólások fóruma.

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: F.Totti Dátum: 2023.09.29. 14:28


Én azért reménykedem benne, hogy még egy-két hétig nem rúgjuk ki. Ilyenkor jön a Mourinho timeline vicces része. Teljesen elveszíti a kapcsolatát a valóssággal és elkezd majd összevissza beszélni, vádolni, korábbi győzelmekre hivatkozni.
Más klubok esetében ezt nagyon szoktam élvezni. Most kicsit fájdalmasabb lesz, de tegye fel a kezét aki nem tudta az ideigazolásakor, hogy jön majd ez az időszak.

Mekkora cserék voltak ezek már? Kedvencem, amikor Bellotti, Lukaku és az iráni vagy mi csatárunk egymást lökdöste a 16oson belül. Az első gól is dalolt róla, hogy milyen szépen felkészültünk az ellenből. Jött a Genoa magas letámadása. Felálltunk szépen pozícióba, ahogy terveztük. Majd a második passznál már nem volt üres ember. Okosan megterveztük.
Amúgy volt pozitívum is. Kristensen most tűnt először úgy, hogy előrelépést jelenthet Karsdorphoz képest. Szóval bizakodjunk.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani." (Johan Cruyff)
Avatar
F.Totti
 
Hozzászólások: 9883
Csatlakozott: 2014.08.06. 08:54

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: JOSBOMO Dátum: 2023.09.29. 11:07


Ez a tegnapi volt szakmailag is a mélypont...
Gilardino lemeccselte az öreget!
A játékosok tesztbeszédjén én azt láttam, hogy már ők sem hisznek ebben a projektben. Sajnos azt is tudom nem lehet és nem tudunk kiszállni JM-ből egy könnyen.
Nagyon elszomorító ez így. Egy elég jó, erős keret, amely teli van formán kívüli, önbizalom hiányos, betompult, lelassult játékosokkal, nagyon mélyen vagyunk sajnos minden téren...
Nem irigyle, Friedkinéket, nehéz most bármit is lépniük...
JOSBOMO
 
Hozzászólások: 269
Csatlakozott: 2010.10.22. 05:58

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Xaba Dátum: 2023.09.29. 06:51


ja... nalunk majdnem 10-kor kezdődött a meccs. Lefeküdtem aludni. De jól tettem!
Reggel mondjuk az eredményt látva, kiguvadt a szemem, mint a békának :lol:
No Totti
No party
Avatar
Xaba
 
Hozzászólások: 3921
Csatlakozott: 2009.02.23. 17:27

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2023.09.28. 22:02


a mélypont az, hogy ezzel együtt 4 hsz volt a meccs alatt ahogy látom :)
Mou a fórumozást is kinyírja

amúgy nem kérdés, már RÉG kirúgták volna az edzőt, ha nem Mourinhónak hívnák
16. hely. Mégis meddig várjunk? Mou még hisz a projektben? :)

amúgy ott tartunk, hogy anyám több Roma meccset néz (vagy néz bele) mint én. Mondjuk a nullánál nem nehéz többet :)
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2023.09.28. 21:43


buktunk egy rangadót.... :(
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8047
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Csebi977 Dátum: 2023.09.28. 21:41


Én inkább Mou párti volnék(voltam), de ilyenkor edzőt szoktak cserélni…..
Csebi977
 
Hozzászólások: 168
Csatlakozott: 2019.03.20. 20:12

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: danikov Dátum: 2023.09.28. 21:33


mondjuk kb fél szemmel sem nézem, de a harmadik meg a negyedik gólnál mégis hogy állt fel a védelem?
szögletnél Belottinak 3(!!!) embere van, de középen még így se bírják levédekezni a visszafejelt labdát?
a negyediknél meg senki a bal oldalon?
Avatar
danikov
 
Hozzászólások: 222
Csatlakozott: 2014.02.01. 14:13
Tartózkodási hely: Pápa

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: totti11 Dátum: 2023.09.28. 21:27


Totális mélypont. Kötelező edzőcsere.
Avatar
totti11
 
Hozzászólások: 552
Csatlakozott: 2009.09.18. 16:22
Tartózkodási hely: Győr

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: adamasr Dátum: 2023.09.28. 20:34


Ez a mai megint mi? Mi ez a színvonaltalan fos? Hulladék, hogy egy ilyen játékoskerettel ennyi megy.
adamasr
 
Hozzászólások: 122
Csatlakozott: 2021.08.28. 20:12

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: danikov Dátum: 2023.09.28. 20:33


pfuh ez mekkora játék volt :(
Avatar
danikov
 
Hozzászólások: 222
Csatlakozott: 2014.02.01. 14:13
Tartózkodási hely: Pápa

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: tomm Dátum: 2023.09.28. 20:11


Milyen szep taljan osszjatek
Egy mascska sem maradt a kozelben elfogyasztatlanul
:)
Avatar
tomm
 
Hozzászólások: 10258
Csatlakozott: 2004.10.13. 00:29
Tartózkodási hely: Bp

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: ericcartmen Dátum: 2023.09.28. 20:10


Szép gól volt, bár eléggé a semmiből jött.
Avatar
ericcartmen
 
Hozzászólások: 931
Csatlakozott: 2014.10.31. 22:08

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Xaba Dátum: 2023.09.25. 10:23


Nálunk +1 óra az időzóna. Megnéztem egy fél órát, aztán inkább lefeküdtem.
Pedig kiváncsi voltam több játékosra is. Kiváltképpen Lukaku és Zapata játékára.

Plusz most van egy olyan 9 meccses sorozatunk, hogy az elvárás minimum az, hogy közel minden meccset megnyerjünk.

Néztem az összesfoglalót ma, nem értem a 86. percben rögzített helyzetből, hogy lehet ilyen gólt kapni. Érthetetlen.
No Totti
No party
Avatar
Xaba
 
Hozzászólások: 3921
Csatlakozott: 2009.02.23. 17:27

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: tomm Dátum: 2023.09.25. 08:45


Tavaly ugyanez volt
A budapesti meccsen viszont nem almotokban voltatok ott. Vagy egyetek egy kicsit kevesebb lsd-t, ha megis ugy emlekeztek…
:)
Avatar
tomm
 
Hozzászólások: 10258
Csatlakozott: 2004.10.13. 00:29
Tartózkodási hely: Bp

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2023.09.25. 08:41


az a durva, hogy én meg néztem... és nem AOK-tam helyette (pontosabban AoE DE) :mrgreen:

de mondom, én idén semmit nem várok, simán konstatálom a gyík játékot és eredményt. Felőlem nyugodtan jöhetne vissza Zsolti, a pesszimizmusa egyáltalán nem zavarna már.
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8047
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: JOSBOMO Dátum: 2023.09.25. 08:32


Trigoria írta:
Addig míg ezeket nem hozzuk nullára felesleges álmodozni.
nagyon érdekelne - de tényleg - hogy itt kire/kikre gondolsz :shock: :) Mondjuk ha magadra értetted, akkor nem szóltam

Hunszi: már 9-kor aludni? Milyen időzónában élsz te? :)



Igen, többek közt magamra. Mert én még mindig azt mondom benne van a csapatban a Top 4 kérdés ki tudja e hozni José.
JOSBOMO
 
Hozzászólások: 269
Csatlakozott: 2010.10.22. 05:58

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2023.09.25. 07:28


Addig míg ezeket nem hozzuk nullára felesleges álmodozni.
nagyon érdekelne - de tényleg - hogy itt kire/kikre gondolsz :shock: :) Mondjuk ha magadra értetted, akkor nem szóltam

Hunszi: már 9-kor aludni? Milyen időzónában élsz te? :)
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Hunszi Dátum: 2023.09.25. 07:22


Trigoria írta:
adamasr írta:Továbbra is nézhetetlen foci. Ennyi elég is volt mára.

Én már inkább pakoltam a meccs helyett. Értitek? PAKOLTAM és egy percre se kapcsoltam be a meccset. Asszem ez a mélypont.
Nem tudom nevezhetem-e magam még Roma-drukkernek. Ha Mou elhúz, utána kiderül...
(Bár lassan minden focinézés idegesít, szóval azért itt komolyabb bajok vannak nálam :D :oops: )


Az a durva, hogy én is gondolkodás nélkül kihagytam...olyan szinten súlytalan az egész csapat, hogy azt kifejezni nem lehet. A kezdés pillanatában éreztem, hogy álmos vagyok, és 1 percig nem fordult meg a fejemben, hogy fennmaradjak megnézni, inkább lefeküdtem...

Ahogy elnézzem semmiről nem maradtam le, egy újabb nyögvenyelős meccs, aminek végén pontot buktunk...az xG pedig 0,23.
Avatar
Hunszi
 
Hozzászólások: 3990
Csatlakozott: 2008.03.31. 20:14

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: JOSBOMO Dátum: 2023.09.25. 04:44


Ez most nagyon fájt....
Tény a pálya talaja megye 3 as szintű volt, ezen futballozni nem lehetett, de ha már sikerült egy akció gólt szereznünk, de kapjunk már egy 45 méteres ivelés után egy fejes gólt! Addig míg ezeket nem hozzuk nullára felesleges álmodozni.
Mou szerintem hibázott, hogy nem cserélt a középpályára, A Torino utolsó 20 percben jól frissített, nálunk Paredes és Cristante alig tudtak lépni, ezt már korábban sem értettem nála. Én most legalább 50 % ot az ő nyakába várok! Illetve vissza kellett volna állni 5-3-2 be Belotti helyett Bovét hozni például. Sajnos nem tanul a korábbi hibáiból.
JOSBOMO
 
Hozzászólások: 269
Csatlakozott: 2010.10.22. 05:58

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: ericcartmen Dátum: 2023.09.24. 22:23


Én bizakodó vagyok. Még pár ilyen meccs, és nem kell júniusig várni, hogy edzőt váltsunk
Avatar
ericcartmen
 
Hozzászólások: 931
Csatlakozott: 2014.10.31. 22:08

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: bence Dátum: 2023.09.24. 21:35


Prognosztizálható a kapott gól egy ilyen buta fault után, létszámhátrányban vezetik a védelemre a labdát, erre ez a skandináv agyonrúgja hátulról. Haljak meg, ha ezeket megértem…
"A meccsek ideje alatt nem vagyok több tizenegy évesnél. Nem mondom, hogy a futball öl, butít és nyomorba dönt, de hogy miatta maradtam vissza a fejlődésben, az biztos."- Nick Hornby
Avatar
bence
 
Hozzászólások: 1751
Csatlakozott: 2009.11.08. 14:28

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2023.09.24. 21:34


adamasr írta:Továbbra is nézhetetlen foci. Ennyi elég is volt mára.

Én már inkább pakoltam a meccs helyett. Értitek? PAKOLTAM és egy percre se kapcsoltam be a meccset. Asszem ez a mélypont.
Nem tudom nevezhetem-e magam még Roma-drukkernek. Ha Mou elhúz, utána kiderül...
(Bár lassan minden focinézés idegesít, szóval azért itt komolyabb bajok vannak nálam :D :oops: )
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: tomm Dátum: 2023.09.24. 21:33


Hat ez andika sara
:)
Avatar
tomm
 
Hozzászólások: 10258
Csatlakozott: 2004.10.13. 00:29
Tartózkodási hely: Bp

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: tomm Dátum: 2023.09.24. 21:18


Esdig nagyon jo a masodik felido
:)
Avatar
tomm
 
Hozzászólások: 10258
Csatlakozott: 2004.10.13. 00:29
Tartózkodási hely: Bp

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: adamasr Dátum: 2023.09.24. 20:33


Továbbra is nézhetetlen foci. Ennyi elég is volt mára.
adamasr
 
Hozzászólások: 122
Csatlakozott: 2021.08.28. 20:12

ElőzőKövetkező

Vissza: AS Roma

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 36 vendég