Még ha valahogy mégis felülkerekednénk rajtuk, az akkor is elsősorban a mlánóiakat segíti. Mi úgyse lehetünk bajnokok, úgyhogy én nagyon drukkolok, hogy akkor már inkább legyen a Nápoly (még akkor is, ha ennek a Hamsik-nak a fizimiskája nagyon irritál). Mi meg előzzük meg legalább az egyik milánóit.
derby del sole-t nehéz lesz megnyerni, nagyon fontos lesz, annyi előnyünk van, hogy most nem a san paoloban kell játszani jó most a napoly a bologna meccs szintén nehéz lesz, a jelenlegi formánkat tekintve, nyögvenyelős meccsekre számítok
Tu non vedrai nessuna cosa al mondo maggior di Roma!
Elég sűrű elől a mezőny, jelenleg is csak a 7. helyen tanyázunk. A Bologna elleni elmaradt meccs, valamint a két rangadó (Inter, Napoli) sorsdöntő lehet. Szerintem minimum 7 pont kell ezen a három meccsen.
jó ötlet Rani szerint úgyis amit itt elszórunk azt ott visszahozzuk - állítólag
de én már nem mondok semmit hogy ez a forduló is jól alakulhatna nekünk mert talán épp ma szállunk ki végleg a versenyfutásból meglássuk
csóri Bari meg épp most esett ki kb 1-0 a közvetlen Brescia riválisnak, utolsó utáni pillanatban Kutuzov ziccer (Rudolf végig pályán volt) bele a kapusba, abból indítanak és máris 2-0.. byebye Bari
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma! "Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
kettőt is...milyen érdekes, hogy egy Juve kezdőjátékos kell lesérüljön ahhoz, hogy egy közepszintű csapatban focizó játékos fennébb tudjon lépni a ranglétrán
Nem hiába szimpi ez a Cagliari, Cossu meg bitang jó játékos. Pont Matri lőtte a Juve gólját a Cagliari ellen.
A meg nem értett zseni, aki úgy látja a Roma dolgait, ahogy senki más, és büszkén vállalom. Idézet vége, na ki mondta?! Király vagyok baxátok meg, király! dögölj meg moncsi, pallotta vattane!
Kharja és Pazzini(ezt a bemutatkozást) goljaival nyert az Inter Bariban, ha ez a meccs is egy X lett volna nem fájna annyira a tegnapi döntetlen akkor senki nem ment volna el sőt örülhetnénk, hogy legálább 1pontot hoztunk a Nápolyon
A samp minnél több meccset elveszít, annál jobban fáj a nekik ajándékozott 3 pontunk. A chievo viszont egy gyönyörű góllal vezet a napoly ellen.
A meg nem értett zseni, aki úgy látja a Roma dolgait, ahogy senki más, és büszkén vállalom. Idézet vége, na ki mondta?! Király vagyok baxátok meg, király! dögölj meg moncsi, pallotta vattane!