Aktuális meccs

FIGYELEM! MODERÁLT FÓRUM!
Szigorúan az AS Romaval kapcsolatos hozzászólások fóruma.

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: fogkefe1 Dátum: 2021.05.12. 22:31


Mert olyan szemmel néztem, hogy mi lenne ha jövőre is ő lenne az emberünk. (Ugye a pletykák miatt). Szerintem drága lenne a padra, kezdeni pedig kevés már. Nem rajta ment el, hanem mindenkin, tehát valamennyire rajta is. Lehet más edző kell ezek szerint, de érdekes, hogy ma megint káosz volt a védelem, persze Santonnal az élen, de a középpálya is halovány volt, illetve Mikhitaryanon kívül elől is mindenki. Dzekonak voltak lövései amik szebb napokon beakadnak, de idén már látjuk, hogy egyre inkább nem. Összességében gyenge a keret szerintem, persze Santon és Darboe teljesen új a csapatban (tudom már beszéltük most realizáltam), de rajtuk kívül első csapat jatszott, Fuzato is jó volt. Ha azt nézem hol lehet jövőre változtatni, akkor egyértelműen Dzeko helyén, plusz Pedro helyén mert ma is 0 volt, de előre jön 3 fiatal jövőre 1 csak jó lesz.
Santon helyett Spina, Darboe helyett Veretout. Pedro helyett Zaniolo és Dzeko helyett valaki és lehet reménykedni, hogy tényleg Fonseca volt a hibás.

Mert mégegyszer mondom ilyet már rég láttam a Romától, hogy ennyire gyenge legyen. 2011-13 körül voltunk ilyen gyengék. Nem tudunk egy meccset kapott gól nélkül lehozni, de cserébe gólt Lőni sem tudunk.
"Az eredmény véletlenszerű, a mutatott játék nem." - Zdenek Zeman
Avatar
fogkefe1
 
Hozzászólások: 4196
Csatlakozott: 2013.01.11. 17:39

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2021.05.12. 21:51


de miért pont Dzekot emelted most ki? :shock: :D
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8093
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: fogkefe1 Dátum: 2021.05.12. 21:46


Hát ebben a szezonban tényleg gyengék vagyunk. Régebben azért ha nagyon akartunk gólt tudtunk lőni, de ma megint hiába próbálkoztunk szinte minden bukta lett...
Nem is értem miért akarná Mou Dzekot. Okés láttuk, hogy le tud fordulni 1-2x nagy csapat ellen, de láttuk mit is ér, 2-3 éve tuti rúgott volna ma gólt, ma már kicsit túlkoros.
"Az eredmény véletlenszerű, a mutatott játék nem." - Zdenek Zeman
Avatar
fogkefe1
 
Hozzászólások: 4196
Csatlakozott: 2013.01.11. 17:39

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2021.05.12. 21:32


látszik, hogy a kis 19 éves négus a felnőttekkel edz egy ideje, mert ügyesen eladta a labdát a 16-os előtt, ahogy ők szokták.
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8093
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Hunszi Dátum: 2021.05.12. 21:29


Mit művel a Milan te jó ég :shock:
Avatar
Hunszi
 
Hozzászólások: 3990
Csatlakozott: 2008.03.31. 20:14

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: ericcartmen Dátum: 2021.05.12. 20:47


Hát a Darboe-Cristante tengely eléggé harmatos, Darboe a 60 kilójával nem igazán tud ütközni, meg időnként azt látom, hogy nem is igazán akar.
Mancini meg úgy ugrott fel és fordult ki a második gólnál, ahogy egy átlag hatodikos szokott. Esélye sem volt blokkolni.
Eléggé sörmeccs feelingje van a meccsnek.

feree80 írta:esze sincs, erre merem remélni, hogy téves, aki szerint jövőre számítunk, vétek lenne. :twisted:
Te feree, én ezt a mondatot nem értem.
Avatar
ericcartmen
 
Hozzászólások: 946
Csatlakozott: 2014.10.31. 22:08

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: feree80 Dátum: 2021.05.12. 20:19


santon nettó emberhátrány....de minek is húzta vissza? esze sincs, erre merem remélni, hogy téves, aki szerint jövőre számítunk, vétek lenne. :twisted:
A meg nem értett zseni, aki úgy látja a Roma dolgait, ahogy senki más, és büszkén vállalom. ;) :) Idézet vége, na ki mondta?!
Király vagyok baxátok meg, király!
dögölj meg moncsi, pallotta vattane!
Avatar
feree80
 
Hozzászólások: 8255
Csatlakozott: 2008.01.05. 21:26
Tartózkodási hely: Bp. IX.kerület or Bács-Kiskun megye

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Hunszi Dátum: 2021.05.12. 20:12


Fél gőzzel...mi lenne, ha tétje is lenne nekik?

Időközben Berrardi a BL versenyben tartja a Juvet...
Avatar
Hunszi
 
Hozzászólások: 3990
Csatlakozott: 2008.03.31. 20:14

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2021.05.12. 20:04


élvezzék mielőtt csődbe mennek :)
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27933
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: feram89 Dátum: 2021.05.12. 20:02


Első értelmes támadása az internek egyből gól....
feram89
 
Hozzászólások: 379
Csatlakozott: 2013.03.13. 08:13
Tartózkodási hely: Szeged

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Hunszi Dátum: 2021.05.12. 19:52


35
Avatar
Hunszi
 
Hozzászólások: 3990
Csatlakozott: 2008.03.31. 20:14

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2021.05.12. 19:12


na, tippeljünk, hány perc kell majd az Inter első góljához? 15? 30?
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8093
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2021.05.10. 19:04


Dehogynem. Simán. Ami mérhető, azt mérni kell, ha már szemmel nem látható egyértelműen egy laikusnak.
Zsolti
 
Hozzászólások: 11435
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2021.05.10. 18:42


akik áment mondanak Dzeko xG statjaira, azok ezt úgy sem fogják elfogadni....
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8093
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: F.Totti Dátum: 2021.05.10. 15:28


Napi Pellegrini:
1,9 kulcspassz/meccs. 20 gólnál volt az előkészítő akció részese. Pjanic 15/16-os szezonja (23) óta nem volt jobb Rómában.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani." (Johan Cruyff)
Avatar
F.Totti
 
Hozzászólások: 9917
Csatlakozott: 2014.08.06. 08:54

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: F.Totti Dátum: 2021.05.10. 06:08


Fonsecanak van egy 4231-e, amit 4 éven keresztül csiszolt Donyeckben. Érthetetlen miért nem nyúlt vissza hozzá, mikor Rómában összeomlott a 3421. Oké, sokkal modernebb volt az új rendszer, de soha nem működött elég jól.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani." (Johan Cruyff)
Avatar
F.Totti
 
Hozzászólások: 9917
Csatlakozott: 2014.08.06. 08:54

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: fogkefe1 Dátum: 2021.05.09. 22:32


Beszarok, hogy megint az új felállásban toltuk és megint nyertünk. Végre hagytuk az 5 védős rendszert. Meccs is 100x izgalmasabb volt, igaz csak a második félidőt láttam. Amúgy Juan Jesus szerintem jobb mint Fazio.
"Az eredmény véletlenszerű, a mutatott játék nem." - Zdenek Zeman
Avatar
fogkefe1
 
Hozzászólások: 4196
Csatlakozott: 2013.01.11. 17:39

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: marco24 Dátum: 2021.05.09. 21:12


Bízom benne, hogy a Lazio ellen megadatik neki és nekünk is a szép búcsú.

Nyilatkozta, hogy hívta Mourinho. Beszéltek és Jose nagyon-nagyon fair volt vele.

De nem csak Fonseca, hanem a másodedző is láthatóan tisztességesen megteszik, amit kell. Nagyon sok rossz döntést hoztak az elmúlt másfél évben, ugyanakkor a tavaly év vége egész jól sikeredett. Nem tudom, mi lett volna, ha ebben az időszakban vannak nézők is és nem ez a nagyon furcsa bajnokság jut nekik egy rakás sérüléssel. Sokszor nem volt mákjuk. Ugyanakkor Jose remélhetőleg más színt hoz. Várom, de Fonseca-ra is jó érzéssel fogok visszagondolni, ahogy Rudi Gaciara is.
Avatar
marco24
 
Hozzászólások: 247
Csatlakozott: 2019.06.19. 00:45
Tartózkodási hely: Pécs

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2021.05.09. 20:42


Másokat nem nagyon tudott volna becserélni. :wink:
De amúgy valóban van benne valami úriemberes attitűd, az nekem is szimpatikus.
Hátha egy rangadót is behúz még a szezonban...
Zsolti
 
Hozzászólások: 11435
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: marco24 Dátum: 2021.05.09. 19:48


Minden tiszteletem Fonseca-nak. Egyrészt megmaradt úriember, másrészt kifejezetten szimpatikus, hogy a fiataloknak lehetőséget ad ezeken a tét nélküli meccseken. Nekik ez nagyon sokat jelent.
Avatar
marco24
 
Hozzászólások: 247
Csatlakozott: 2019.06.19. 00:45
Tartózkodási hely: Pécs

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2021.05.09. 18:55


Azért ez szép volt, na.
Nem is tudtam, hogy Cosmi az edzőjük, basszus. :oops:
Csak nézem ott az elején, hogy ez úgy ugrál, mint Cosmi. :)
Zsolti
 
Hozzászólások: 11435
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Hunszi Dátum: 2021.05.09. 18:46


Lesz még lehetőség olyan meccseken, ahol nem szégyen, ha botlunk :D Inter, Lazio.
Avatar
Hunszi
 
Hozzászólások: 3990
Csatlakozott: 2008.03.31. 20:14

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2021.05.09. 18:42


jó is lenne Hunszi, de nem ezen a meccsen ezek szerint:)

Fonseca utolsó meccseire csak betolja a Roma ifit cakk pakk :D
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27933
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2021.05.09. 17:56


Darboe jó.
Zsolti
 
Hozzászólások: 11435
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Aktuális meccs

HozzászólásSzerző: Hunszi Dátum: 2021.05.09. 17:29


Az van...de én tartom, amit mondtam Mourinho kinevezése után, ez már csak színház. Beengedjuk a Sassuolot magunk elé, hogy legyen egy szabad évünk a költekezésre.
Avatar
Hunszi
 
Hozzászólások: 3990
Csatlakozott: 2008.03.31. 20:14

ElőzőKövetkező

Vissza: AS Roma

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 12 vendég