Hozzászólás a hírekhez

FIGYELEM! MODERÁLT FÓRUM!
Szigorúan az AS Romaval kapcsolatos hozzászólások fóruma.

Re: Hozzászólás a hírekhez

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2023.06.04. 13:24


Tomm, elkaszálhatja. Nem siratnánk.
De ki mondta, hogy csak a mi kárunkra elkövetett hibák miatt tiltják el?
Faragatlan tuskóként nyilatkozott róla és viselkedett vele. A hibáihoz mérten aránytalanul sokat kapott Taylor. Mindent rákent az edző. Alpári módon.
De ha neked bejön ez a stílus a mindent a csapatért elv alapján, oké, elfogadom.
Ám ha belegondolsz, a Serie A-ban is 3 meccsenként bírózott, meg rossz játékvezetőnek nevezett bizonyos sporikat.
Csak egyszer, egyetlen egyszer egy tagmondat erejéig mondjon már egy hibát magáról. Annyira átlátszó már ez az egész.
A Lecce elleni hazai után: "a csapat nem értette, amit mondtam nekik". Sassuolo:" ma egy áruló miatt nem nyertünk".
Hiába marketingeskedik, hiába mennének vele harcba az aktuális övéi, ha közben az adott ellenfeleket, akadályokat alázgatja és démonizálja.
Akár a kommunikációs taktika része, akár valós emberi érzések ezek: gáz.
Gáz, hogy egy helyen úgy szeretteted meg magad, hogy közben ellenségeket szerzel. De hát odakint is ez jön be a népnek.
Szóval ja, rendben van.
Zsolti
 
Hozzászólások: 11341
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Hozzászólás a hírekhez

HozzászólásSzerző: tomm Dátum: 2023.06.04. 12:42


Az uefa most ugy tunik elkaszalja a dontot vezeto birot.
Sokan mindtatok, hogy moun-ak nem kene biroznia.
Talan nektek nem kene mou-zni
:)
Avatar
tomm
 
Hozzászólások: 10258
Csatlakozott: 2004.10.13. 00:29
Tartózkodási hely: Bp

Re: Hozzászólás a hírekhez

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2023.06.04. 12:01


https://www.romanews.eu/lamela-non-avre ... ArUszNjUyU
ez szép volt Erik
örökre egyik kedvencem marad
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Hozzászólás a hírekhez

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2023.06.03. 21:55


Jaja. Én is jobban örültem volna, ha Mout képviseli. :)
Egy bekezdésen át Mourinho kommunikációs felelőtlenségeit kimondatlanul Orbán politikai felelőtlenségéhez hasonlítja. :)
Zsolti
 
Hozzászólások: 11341
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Hozzászólás a hírekhez

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2023.06.03. 20:54


nem olvastam, sosem fogom, csak kérdem, beleírta a zseniális elemzésébe, hogy a Puskás helyett mennyi kórházat lehetett volna építeni? Vagy hogy hány tanár bérét lehetett volna rendezni? a nyomorult...

De attól még most nyilván az ő véleménye áll hozzám közelebb.

ez az ember írhatná egy az egyben azt, amit én gondolok, akkor sem adnék egy petákot sem a véleményére, annyira egy senkiházi sz*r.
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8047
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: Hozzászólás a hírekhez

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2023.06.03. 20:35


Általatok ismerem Kelét. :) Hírhedt ellenzéki, ja.
És igen, politikai filozófiát fejteget itt is. :)
De attól még most nyilván az ő véleménye áll hozzám közelebb.
Zsolti
 
Hozzászólások: 11341
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Hozzászólás a hírekhez

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2023.06.03. 20:10


minden szavaddal F.Totti. Azt a csávót jól meg kéne egyszer verni. Ráférne. Annyira idegesítő az elvakult politizálása, és Zsolti elárulom neked, hogy nem lennétek azonos állásponton...
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8047
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: Hozzászólás a hírekhez

HozzászólásSzerző: F.Totti Dátum: 2023.06.03. 19:58


Kelét elvből nem olvasok. Ha tudnám miről ír, egyből az ellenkezőjének kezdenék izomból szurkolni. Agogáns, hazug kis pöcs. Minden pillanatában politizál. Egész biztos vagyok benne, hogy ez is vmi áthallásos, utalgatásos írás :D

Róla mindig csak annyi jut eszembe, hogy egyszer szívesen pofán b@sznám.

Szerk. Höhö, nem is olvastam sn-t, de örülök, hogy hasonlóképp látja :D
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani." (Johan Cruyff)
Avatar
F.Totti
 
Hozzászólások: 9883
Csatlakozott: 2014.08.06. 08:54

Re: Hozzászólás a hírekhez

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2023.06.03. 19:51


Bocs Zsolti, csak közben elmentem versenyre és csak most értem haza.

Kele egy hatalmas s*ggfej, nekem az ő véleménye semmit nem számít. Rühellem azt a fickót.
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8047
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: Hozzászólás a hírekhez

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2023.06.03. 19:18


Fegyelmi eljárást indít az UEFA Jose Mourinhoval szemben
nagyon helyes
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Hozzászólás a hírekhez

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2023.06.03. 12:16


Na két fasza kis írás. :)
Csak úgy gyűlnek bennem a kérdések. Például. Ha tavaly kikaptunk volna tizikkel a Feyenoordtól, akkor is ekkora lenne a Mou-hype? Eredménytől függ ez egyáltalán? De hát ezt feszegettem már lentebb is. Mert ha nem attól függ, akkor végképp nem értem a római közeget. Amúgy is óriási csalódás ők nekem. Mindegy.
Szombathy Pali meg jól rátapintott a lényegre, csak nem mondta ki a következtetést: Mou mára már kizárólag az egyenes kieséses kupára való edző. (Kivéve a Cremonese.) És ez szinte nem is poén.
Neki a Lecce egyenlő a Sevillával. Full egyenlő. Én ezt soha nem fogom tudni elfogadni egy edzőtől.
Zsolti
 
Hozzászólások: 11341
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Hozzászólás a hírekhez

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2023.06.03. 11:57


Köszi mindkettőtöknek! :)
Zsolti
 
Hozzászólások: 11341
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Hozzászólás a hírekhez

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2023.06.03. 11:56


Tessék Zsolti:

Szombathy Pál

A karrierjében Angliába visszatérve megrekedt (kit nem érnek kudarcok, ha futballedző) José Mourinho Rómába érkezve szokása szerint megérezte az új állomáshely légkörét, megértette a klub körüli érzelmi állapotot, majd a hiányra és a szenvedélyre alapozva két egymás utáni évben is európai kupadöntőbe vezette a Farkasokat.
Tehát volt érzelem, folyamatosan színültig telt stadionnal, és volt nemzetközi eredmény is (a Serie A rovására persze). Maga a játék célorientált, nagyon fegyelmezett, fókuszban a csapatkohézió, védekezésben pazar, elől látványosságban ritka, mint a magashegyi levegő, de azért tegyük hozzá: nem egy topkategóriás kerettel és anyagi lehetőségekkel.
Akkor most Mourinho milyen edző? Szerintem elég jó, ha a játéka nem is szép. Megértette Rómát, ahol a siker nem mindennapi vendég, s a csapat iránti rajongás (s a néha vele járó düh és gyűlölet) az egekben folyamatosan. Ráadásul Mou ezúttal személyes egóját valamiféle klub kabalafigurává alakította át, gesztusaiban alárendelődve a giallorossinak a szolgálat jegyében, ügyesen, nyilván tudatosan, hiszen igen okos emberről van szó.
Kedvelem a szabálytalan egyéniségeket, így őt is, aki annyi embert képes irritálni. De felesleges rá túlzottan haragudni az őt utálóknak, hogy fú, indulatot szítva elküldte a francba a szánalmasan gyenge angol bírót a Puskás mélygarázsában, akinek aztán székkel a hátában kellett iszkolnia a reptéren a szurkolók haragja elől; hogy képtelen veszíteni, vagyis nem igazán modern és valódi vezető – mindennek lassan semmi jelentősége nem marad, mivel mindenki beáll majd a sorba, a futballüzletág a biztonságos profit és gazdasági növekedés jegyében kiveti magából a deviánsokat, a játékot övező hatalmas, olykor pusztításra is képes érzelmeket kedves, szélsőségektől mentes, fegyelmezett fogyasztói örömmé szelídíti már a lelátón is, nemhogy hazafelé baktatva; a játékról folyó vitákat pedig a mindent elárasztó számok, statisztikák terelik tökéletesen racionálisnak mondott mederbe.
Így lesz a futball valami különös, sokrétegű, társadalmilag is értelmezhető, atavisztikus játékból szórakoztatóipari termékké. Ezt nevezzük fejlődésnek. Ezt természetesen Mourinho is tökéletesen érti, mai eszközeit nagyon is hatékonyan használja, mégis maradt nagy adag igazi régimódiság ebben az emberben, ahogyan dacol a változásokkal, s csinálja a maga futballját, ami az ember fizikai képességeinek, sebességének maximalizálása helyett inkább egyfajta tisztán szellemi játék próbál lenni, egy minden tervet kézben tartó hadvezérrel a beosztott sereg élén.
Róma-szurkolóként Spalletti fociját szerettem legjobban nézni, de Mourinho (nemcsak a pályán űzött) játékát valami fent leírt másfajta, ősi élvezet követni: ez nem a bajnokságok szorgalmasan pontokat gyűjtögető takarékbetét versengése, ez a mindent eldöntő meccsek orgiája évente néhányszor, a várakozás a kivételes pillanatokra, az odavezető út izgalma, öröm és csalódás klasszikus emberi elegye.


Kele János

It's a fucking disgrace - mondja a művelt angol, s vele együtt José Mourinho, aki első elveszített európai kupadöntője után azonnal megtalálta a bűnbakot, a hibást, a sorstragédia okozóját és kiváltóját; a játékvezető személyét.
Igen, Taylor egy katasztrofális bíró. Igen, botrányosan rosszul fújt a meccsen. Ezért bukott el a Roma? Aligha. És mégis, a nyilvánosság húrjain kivételes érzékkel pengető Mourinho már a lefújás miliszekundumában készen volt a narratívával, ami egyrészt fölmenti őt mindenféle felelősség alól, másrészt gondoskodik arról, hogy a neki legkedvesebb és legfontosabb témával legyen tele a sajtó és a közösségi média: a saját személyével.
Hosszasan lehetne vitatkozni azon, mekkora edző Mourinho történelmi távlatokban (nem kicsi), hol áll most szakmája képzeletbeli hierarchiájában (a legszűkebb elittől már messze), és jó-e a Romának, hogy ő ül a kispadon (attól függ, mi a klub célja); de a lényeg nem ez. Hanem az, hogyan viselkedik egy felelős vezető hasonló helyzetekben, és hogy a viselkedésének milyen következményei vannak.
Sok éve mondom, hogy Mourinho egy ideje már nem annyira edző, mint inkább médiajelenség. Nem sokban különbözik a posztmodern politikus mintaképétől: minden helyzetben képes uralni a narratívát, befurakodni a sajtóbuborék középpontjába, és pontosan tudja, érti, érzi, hogy a modern nyilvánosság legértékesebb valutája a figyelem. Nem is érdekli igazán más, kizárólag ez: ha nyer, ha veszít, róla legyen szó, rá reagáljanak mások, vele foglalkozzanak az újságírók, az influenszerek, a média. Tudja, hogy a siker múlandó, de a brand örök.
A kérdés az, ez vajon abszolút értelemben vett érték-e, avagy sem. Tény, hogy mióta Mourinho a Roma edzője, több a teltházas meccs, a klub nagyobb szeletet hasít ki magának a nyilvánosságból, következésképp: több pénzt termel, több hasznot hajt. Ha tetszik, Mourinho a tökéletes választás ahhoz, hogy valaki profitot termeljen a posztmodern figyelemgazdaság trendjeire felülve, akár anélkül is, hogy a csapat, khm, sportszakmai értelemben bármit javulna, vagy hogy a tulajoknak eurómilliókat kellene elherdálniuk sztárjátékosokra és az ő fizetéseikre. Ha belegondolsz, kijön a matek, pláne azon a szinten, ahol a Roma van, és ahová mára Mourinho is lecsúszott a saját szakmáján belül.
Kérdés, hogy vajon kizárólag a matek számít-e. Hogy kell-e morális standardokat, erkölcsi normákat is tiszteletben tartani közben, vagy a figyelemkoldulás horizontja bármeddig tágítható. Félve kérdezem: vajon akkor is megdobálják műanyag székekkel a ferihegyi reptéren Taylor bírót, ha Mourinho _méltósággal_ veszít? Vagy épp ellenkezőleg, az edző nyilatkozata olaj volt a tűzre egy amúgy is feszült helyzetben? S ha igen, nem várható-e el nagyobb felelősségvállalás egy vezetőtől, nem kérhető-e számon rajta más is, mint a figyelem megragadása, a közvélemény üvegplafonjának áttörése?
Ha tágabb kontextusban vizsgáljuk a kérdést, rájöhetünk, hogy ez bőven nem Mourinhóról és abszolúte nem csak a futballról szól. Gondoljunk csak bele: vajon mennyire hasznos társadalmi szinten, ha addig fetisizáljuk a figyelem (és ezen keresztül a hatalom) megragadásának képességét, hogy a politikai cselekvés megítélésének szempontjai közé már szinte oda sem fér semmi más? Ha minden nyilvános állásfoglalást, ha minden cselekvést megfosztunk a morális dimenziókiól, akkor számon kérhetjük-e, ha opportuista nihilisták megfosztanak minket a szabadásgunktól, ha leépítik az intézményrendszereinket? Hiszen a maguk szempontjai felől nézve tökéletesen cselekszenek, megragadják a figyelmet, irányítják a narratívát, megszerzik a hatalmat. Vajon tényleg ennyire nem számít, hogy közben hosszú távon, társadalmi szinten rombolnak és mételyeznek?
Na, de vissza Mourinhóhoz. Olvasom, hogy a Roma drukkerei imádják őt: végre egy szívember, aki nem tud veszíteni, ide ilyen edző kell, nem is kérdés. Meglehet. Ahogyan az is, hogy az ezüstérem kihajítása a nézőtérre nem eleve a nyilvánosságnak szánt üres póz. De vajon mi a helyzet a következményekkel? Büszkék-e a Roma drukkerei arra, hogy társaik műanyag széket dobálnak a játékvezető után? S hiszik-e, hogy mindez független az edzőjük nyilatkozataitól, a hergeléséről? Hol a határ a szívemberség (más oldalról nézve: a nyilvánosság manipulálása) és a felelősséget vállaló vezető karaktere között? Egyáltalán: van-e még szüksége ebben a társadalomban, ebben a nyilvánosságban bárkinek felelősre? Vagy elég egy bűnbak, egy hibás, akire minden rosszat rá lehet fogni, hogy aztán a nagy közös gyűlöletben föloldódva váljanak közösséggé az egységfrontok?
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Hozzászólás a hírekhez

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2023.06.03. 11:16


És melyik van inkább Mou ellen?
Viszont bennem bizsereg egy olyan érzés, hogy a Mout ellenzők inkább megértik a Mou-pártiak érveit, mint fordítva. És ez is frusztráló olykor.
De hogy Mou hogy tudja így megnyerni/maga mellé állítani/ manipulálni a tömegeket...?
Oké, Konfetti plusz El-ezüst. Tényleg dicséretes.
Sajtótájékoztatók? Szívvel és hittel teli nyilatkozatok? A római közönség folyamatos emlegetése? Kiintegetés a meccseken? Folyamatos bírózás? Áldozati szerepben való tetszelgés?
Vagy összejár velük kocsmázni? Beszélget velük órát hosszat a közösségi médiában?
Nyilván a végén hülyültem, de valahol rejtély ez.
Mert azt korántsem mondhatjuk, hogy full hiteles a fickó. Sokszor hazudik/blöfföl/füllent is.
Mint ahogy elmondta Taylor 3 legnagyobb, kárunkra elkövetett hibáját, majd azt mondja, hogy ezek csak az apróbb dolgok voltak.
Szóval nehéz ezt megfogni. Ha a Roma-lét nem az eredményekről és a nevekről szól, ahogy többen is írtátok a stadionélményekről, akkor minden meccsen telt háznak kéne lennie évtizedeken át. De ugye nincs.
Mourinhónál viszont a közönség kizárja magát a játékot. Oké. Ám őszintén szólva az eredményességet is. De akkor mi...?
Nincs bajom azzal, ha valaki falkavezérszerűen maga mellé állítja a közösséget, csak érdekelne az oka.
Zsolti
 
Hozzászólások: 11341
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Hozzászólás a hírekhez

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2023.06.03. 11:11


és ott van ellenpólusként belinkelve alá Kele írása
ez - amíg nálunk van Mou - addig a fekete vagy fehér vitája lesz
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Hozzászólás a hírekhez

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2023.06.03. 10:57


Másold már be, kérlek szépen.
Köszönöm!
Zsolti
 
Hozzászólások: 11341
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Hozzászólás a hírekhez

HozzászólásSzerző: snatch Dátum: 2023.06.03. 09:20


Zsolti, ezt el tudod olvasni?

https://www.facebook.com/1132597940/pos ... Da2yPhgMl/

Ha nem, akkor idemásolom az írást.
Avatar
snatch
Site Admin
 
Hozzászólások: 8047
Csatlakozott: 2004.07.14. 10:00
Tartózkodási hely: Érd

Re: Hozzászólás a hírekhez

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2023.05.26. 23:08


https://www.nemzetisport.hu/europa_liga ... ik-2959141
El-döntő: a Puskás Arénába készülő Roma Puskás Ferencre emlékezik
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Hozzászólás a hírekhez

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2023.05.26. 09:55


Folyamatosan keresgélem a pozitívumokat Mourinhóval kapcsolatban. Nem fogom megkedvelni mint edzőt, emberileg meg nehéz megítélni, mert egyszerre tűnik diktátornak és egy joviális nagypapának. És hát a jövő hét szerda nekem már mentálisan is ugrott eredménytől és meccsnézéstől függetlenül.
Szóval a pozitívumok.
1. Dybala egészen elképesztő (és olykor szánalmas) sérülései ellenére vagyunk ott a kupadöntőben. Csak azért nem írtam, hogy a sérülése ellenére szállítja az eredményeket, mert az nem lenne igaz. Nyilván csak az Európa-ligában szállította, de ott "undorítóan" stabilan.
2. Mindig azt hangoztattam, hogy ha hátrányba kerülünk, onnantól nagy esélye van annak, hogy támadásépítési képesség hiányában lefő a kávé. Nos, az a nagy büdös helyzet, hogy kétszer is hátrányba kerültünk, és elég gatyának tűnt a helyzet. Mégis sikerült "fordítanunk". Salzburg, Feyenoord. Dicséretes. Valószínűleg simán tudna Mourinhóval is labdát birtokolni és támadni a gárda, de az edző egyszerűen abban hisz, hogy kevesebb energiabefektetéssel, kevesebb kockázattal is lehet győzni sorozatban. (A bajnokságban második éve nem működik, a kupában parádésan.) Gondolom látja az évek alatt, hogy egy "nem sztárcsapat, de azért jó csapat" típusú együttes simán beleszalad olykor a késbe, ha támad minden meccsen, ezért úgy működik az agya, hogy húzzuk ki a méregfogukat, és ha mi odakerülünk, az adódó ziccereket, szögleteket, lepattanókat üssük be. Borzasztó nehéz ezt hosszabb távon elfogadni, de ő ilyen, és nem hiszem, hogy bármilyen fejlődés tapasztalható lesz ezen a téren. Számtalan edző és csapata bizonyította már, hogy a másik út is bőven járható, még ha nem is mindig trófea a vége. (A Mou-elsőségeknek külön fejezetet lehetne szentelni. Nekem még mindig azok a legértékesebbek szakmailag, amelyeket a Portóval és az Interrel nyert. Na azok nem semmik voltak. A Chelsea-s és a Real Madrid-os kupáktól nem fogok hanyatt esni. Sztárcsapattal soha nem tudott BL-döntőbe kerülni. Gondolom ennek is megvan az oka. A neves kluboktól teljesen testidegen az ő játékfelfogása, még a kupákban is. Ezért Porto, Milánó és Róma az ő terepe.)
3. A szív. Ezt nem lehet elvitatni tőle. Hogy még vacsora közben is nyitott laptoppal azon agyal, hogy az ellenfél támadásait hogy fékezzük meg 30 méterre a kapunktól. Rengeteg melót beletehet ebbe. Kár, hogy a noteszből a "támadásépítés nem S.O.S. helyzetben" fejezet hiányzik. Pedig biztos össze tudná egyeztetni a dolgokat, hiszen nagyon jó edző elég sok ember szerint.
A lelkesedése és a pedagógiája valahol az egekben lehet. Az egója mellett. De ezek így kiegészítik egymást, ezzel nincs is bajom.

Szóval ha szerda estig meggyőzném magamat arról, hogy van itt egy fickó, aki szerzett két nemzetközi trófeát a csapatnak, letette az alapokat, és ezért érdemes félretennem minden ellenvetésemet, akkor tudnék szurkolni a döntőben a csapatnak. De nem fog menni, tudom magamról. Nincs ennek semmi jele bennem. Pellegrini emelné a magasba a kupát, jönne a konfettizápor, én meg csak üveges tekintettel nézném. Így nincs értelme. Ha tudnám, hogy mindenki tisztában van vele (itt a fórumon, kint Rómában, a stáb és a játékosok), hogy ez az egész nézhetetlen focink kizárólag a trófeáért van, és nem vagyunk jó focicsapat, akkor talán tudnék egy kicsit azonosulni ezzel a dologgal. De Mou isteni szférája nekem idegesítő és feldolgozhatatlan, és szemfényvesztésnek tartom. De hát ezt már írtam. Erre vártam, vártunk évek, évtizedek óta, és így jártam. Durva.
A csapatnak El-győzelmet, nektek pedig gigantikus futballélményt kívánok szerdára. Különösen a helyszínen lévőknek. Szurkolói létetek legkatartikusabb élménye vár rátok, ha minden jól alakul.
Előre, skacok !
Zsolti
 
Hozzászólások: 11341
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Hozzászólás a hírekhez

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2023.05.25. 21:02


Egy újabb óriási beszéd Mourinhótól. Komolyan. Ezeket jó olvasni.
De az a bekezdés, ahol elsorolta a rögös út egyes akadályait...Hát gyakorlatilag elmondta, hogy majdnem sétagalopp volt. :) Túlzok, nyugi.
És egyre jobban érzem azt, hogy a kupákban tényleg ő az emberünk, de egy bajnoki sorozatban semmiképpen sem. Most légy okos.
Zsolti
 
Hozzászólások: 11341
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Hozzászólás a hírekhez

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2023.05.25. 14:36


Értsd jól, Trigo. :)
Mondjuk egy Napolihoz k.rva jól illene.
Nálunk meg nem értenék a játékosok két Mou-esztendő után, hogy mit akar. :)
Zsolti
 
Hozzászólások: 11341
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Hozzászólás a hírekhez

HozzászólásSzerző: Ferkosz Dátum: 2023.05.25. 13:32


…hiszen egyedüliként vagyunk nagycsapat. :)
Ferkosz
 
Hozzászólások: 531
Csatlakozott: 2016.09.11. 16:30

Re: Hozzászólás a hírekhez

HozzászólásSzerző: Trigoria Dátum: 2023.05.25. 13:14


bármelyik másik nagycsapat
ezt nem tudom értelmezni :shock: :oops: :D
Úgy tűnik, nem érted: ez Róma!
"Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja."
Avatar
Trigoria
 
Hozzászólások: 27870
Csatlakozott: 2005.06.19. 00:25
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Hozzászólás a hírekhez

HozzászólásSzerző: Zsolti Dátum: 2023.05.25. 04:38


2,4-es xG-vel.
City 1,71.
Állítólag. :)
Ha Olaszországban bármelyik másik nagycsapat lecsap rá, miközben mi ölbe tett kézzel nézzük, hülyét kapok.
Zsolti
 
Hozzászólások: 11341
Csatlakozott: 2006.07.28. 21:45

Re: Hozzászólás a hírekhez

HozzászólásSzerző: F.Totti Dátum: 2023.05.24. 21:42


Trigoria írta:off:
azért Guardiolának lehet hinni:
https://www.nemzetisport.hu/angol_labda ... la-2958717

Más a Sassoulonál baromira dicsérete. Régi szerelem ez. Én is akkor lettem de Zerbi fan, mikor Guardiola többször is őt említette mintaként.

Amúgy fasza az egymás elleni meccsük. Nincs igazi tét, de a két edző miatt muszáj nézni. Még nincs vége, de a Brighton 20 kapuralövésnél tart.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani." (Johan Cruyff)
Avatar
F.Totti
 
Hozzászólások: 9883
Csatlakozott: 2014.08.06. 08:54

ElőzőKövetkező

Vissza: AS Roma

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 35 vendég

cron