Nem fogunk összeveszni, máshogy látjuk, tiszteletben tartva egymás véleményét…
Álmodozol egy Romáról Bovéval, Pisillive, Calafiorival. Én is. De nekem ebben nagyon nincsen benne „Lollo”.
Én szerettem és ragaszkodtam Pellegrininél nyilvánvalóan sokkal „botlábúbb” játékosokhoz,
akik ráadásul rómaiak sem voltak, meg romanisták sem. De volt bennük valami plusz, amit én Pellegriniben sosem látok.
Statisztikák relatív érdekelnek. Kosárlabdához egyáltalán nem értek, de nézek néha egy-egy NBA meccset, mert látványosnak gondolom. Utána szívesen olvasom olyanok véleményét, akik játszottak vagy értenek ehhez a sporthoz, mit láttak ők és mit láttam én. Ott elég egyértelműen azt olvasom mindig vissza, hogy a hány lepattanó, pontpassz, pont… s megannyi statisztika, relatív számít. Sokszor egy védő szinte 0 mutatóval százszor hasznosabb a pályán, mint egy dupla duplával záró csapattárs.
Nézem a meccset és azt látom, hogy Pellegrini a meccs elején félmagasan erősen hátra passzol a szorongatott helyzetben lévő csapattársának, kis híján baj van belőle… meg sok minden mást, amiket korábbi hozzászólásokban már említettem.
Igen, játszott mindenkinél az elmúlt 6 évben. Az elmúlt 6 évben, ami azért elég középszerűre sikerült.
Az elmúlt 6… a 6. – 7. helyezések szezonjai, amikor egyszer sem sikerült ez első 4 helyen végezni, sokszor jelentős ponthátrányban a 4. helytől… S pont az volt a kritika gyakran, hogy a középpályán „Lollo” és Bryan kirobbanthatatlan helye az egyik ok… oda kellene pedig erősítés. 2022/23 jön is a középpályára Nemanja Matic, a közénség hamar megszereti, mert küzd, hajt, szerel, előre játékban is jó… az idény egyik legjobbja, UEFA menetelésben nagy része van. Majd augusztusban teljesen váratlanul bejelenti, hogy eligazol. Persze, római újságok, szurkolók, oszd el mindig kettővel… lehet, hogy Te úgysem hiszed el… de mindenhol arról olvasol, hogy a Pellegrini, Cristante, Mancini hármassal van a nézeteltérés, akik túlzottan ragaszkodnak a saját helyükhöz és nem szívesen engednek konkurenciát magukhoz közel. Matic el is megy, a Roma egy személytelen, hideg hangvételű közleménnyel búcsúszik tőle. Minden persze állítólag… Matic jelzi ezt Mounak, pénz persze nincs, lehetőség sincs az egész csapatot kicserélni, forradalmat csinálni… megy a szerb. Erre írta akkor több szurkoló is, miként lehetséges, hogy ez a három ember nagyobb hatalmat szerzett magának Trigoriában, mint előtte Totti vagy De Rossi fele akkora futballtudással…
Római közeg persze valóban sokszor mérgező. Mert nincs középút. Sosem! S mindezt naponta ontja magából 100 honlap, 30 rádióállomás…. S pont ezért nehéz ebből a helyzetből kimászni. Pellegrininek azért lehet szerintem a képességeihez mérten lényegesen magasabb fizetése, de mondhatnék más csapattagot is, ne mindig ő legyen terítéken… mert Rómában elég 2 gól, 3 jó meccs… sőt, látjuk Adriáno esetében meg másik 100 esetben, hogy sokszor az sem kell… 3 jó meccs, 2 gól… imádunk, bajnokok leszünk, lazio merda, ku..a jók vagyon, ez egy zseni… Gyorsan 4 milliós fizu… 2 gyengébb meccs… minek van ez itt, miatta kapunk ki, hogy lehet ennek ilyen magas fizetése, eladhatatlan, gyenge, minek kellett 3 éves szerződés… Néha elég kimenni a kanyar elé lengetni egy lazio patkányos zászlót és imádni fognak. Csókolgatod a címert a mezen. Hogy ez mennyire őszinte vagy sokszor mennyire mesterkélt és mennyire azért csinálja valaki, mert tudja, hogy ezzel bevágódik a szurkolóknál… Na itt már nagyon elkanyarodtam témától.
Cassano csak azért jött szóba, mert eric Pellegrini kvalitásairól írt. A kvalitás meg nem minden, erre meg Cassano jó példa. Mert kvalitása volt neki, olyan mint senki másnak… Maga nemében még szimpatikus is volt a figura. Csak egy idő után azt gondolod, ne az én csapatomban játsszon!
De azért 2004-ig jó volt nézni őket együtt...
https://www.youtube.com/watch?v=luiFwZxBHDc