Szerző: Zsolti Dátum: 2014.09.29. 20:11
A topik kiegyensúlyozottságra törekvésének egyik ékes bizonyítékaként idézek most nektek néhány részletet egy origós Alföldi Róbert-interjúból.
Nagyjából ismerjük őt:egy jó képességű,kreatív rendezőről beszélünk,aki bátran vállalja a politikai véleményét is,ám túlságosan liberális darabjai miatt számos támadás érte már.Nézzük a kérdezz-feleleket:
Mivel lehet ma egy értelmiséginek a hazát szolgálnia?
Ha felelősen elmondja azt, amit gondol arról a világról, amiben él, és nem foglalkozik a lehetséges negatív következményekkel.
Hogyan lehet szeretni a hazát?
Ha tisztességesen és becsületesen csinálod a dolgodat, még akkor is, ha az nem éppen a legjobban kifizetődő.
Létezik olyan hangos művészi ordítás, amit meghallani akkor, amikor a véleménynyilvánítás módjai közé tartozik az autók felborogatása és a kukák felgyújtása?
Nem gondolom, hogy a kukaborogatás ellen kell működnie a színháznak, mert a kukákat megélhetési kukaborogatók döntik fel; ez egy szűk, de nagyon hangos réteg. A többségnek kell beszélni: azoknak, akik nem borogatnak kukát, akik nem is mernék ezt tenni, és akik azt gondolják, hogy nem is szabad semmi ilyesmit csinálni, mert abból baj lesz. Számukra kell világosan megfogalmazni, hogy abból sokkal nagyobb baj lesz, ha félnek. A kukaborogatók amúgy sem járnak színházba. De az a többség, amelyre mindenki, főleg a mostani hatalom hivatkozik, szorong, és azt gondolja, hogy jobb, ha csöndben van, a háttérbe vonul, és nem nyilvánít véleményt, nehogy megüsse a bokáját.
A hangos fogalmazás semmi másról nem szól, csak arról, hogy igenis, vállald a véleményedet. A baj az apátiával, sőt szorongással és félelemmel van, amitől bármit végig lehet vinni. Mondom ezt úgy, hogy zavarban vagyok, mert a kormány másodszor is kétharmadot kapott, tehát lehet, hogy én vagyok kisebbségben a véleményemmel, és én látom rosszul. Lehet, hogy ez az ország ezt az irányt akarja. De ezt nem nagyon akarom elhinni.
Nem létezhet olyan ország, amelynek polgárai azt szeretnék, hogy legyen fölöttük egy apafigura, aki megmondja, hogyan kell élni, mert így minden egyszerűbb?
Én mélyen meg vagyok győződve arról, hogy ha ez a pici ország a jövőben békességesebben, kevésbé szorongva, kevésbé agresszíven akar létezni, annak nem ez az útja. Hanem a felelősségvállalás önmagamért, a szomszédomért és mindenkiért, ami nehéz és kevésbé kényelmes, mint elvárni, hogy megmondják, mit gondoljak, és mit csináljak. A magyar történelmet végignézve, ettől a felelősségtől mindig féltünk.
Ha ma körülnézek, azt látom, teljesen mindegy, hogy jobb- vagy baloldal, senki sem vállalja a felelősséget a kimondott mondataiért vagy a tetteiért, és azoknak nincs is semmi következményük. Itt nem a tények számítanak, hanem a kidumálás. Nem az a probléma, hogy a Magyar Művészeti Akadémia elnöke azt gondolja, amit gondol, hanem az, hogy azon kívül nem létezik más hiteles gondolkodás. Ha valakinek az tetszik, amit ő és az MMA képvisel, meg az a 650 ezer forint, amit tőle kap, arra azt lehet mondani, hogy rendben, ez az ő döntése. De ha emellett nincs alternatíva, ha csak egyféleképpen lehet jól gondolkodni, az agresszió. És ha egy hatalom agresszíven viszonyul az állampolgáraihoz, azt úgy hívják, hogy diktatúra.
Mondta, hogy sokan a háttérbe húzódnak, nehogy megüssék a bokájukat. Jogos az ettől való félelem?
Abszolút jogos.
Erre lehetne azt mondani, hogy az ön nemzetis öt éve bizonyítja, a hatalom nem bánt, hiszen önt sem távolították el.
Jó, majd ha megöregszem, egyszer megírom, hogy hányszor próbáltak meg kirúgni. De persze ez egy nagyon kacifántos ügy, hiszen engem valóban nem rúgtak ki, hanem lejárt a szerződésem, és valóban pályázaton maradtam alul. Én nagyon jól elvagyok, jól kerültem ki ebből az egész történetből, van munkám, rendben vagyok, el tudom engedni a Nemzeti Színházat.
Az ugyanakkor, hogy ön még erről kérdez egy év után is, és az emberek is erről beszélnek, azt jelenti, hogy ott valami nagyon jól működött. Azt nem értették az emberek, hogy ennek a látványos sikersztorinak miért kellett nekimenni. Illetve pontosan értették, hogy azért, mert ideológiailag, politikailag és mindenhogyan baj van velem – és ezt igazságtalannak tartották.
Megakadályozni ugyan nem tudták a történteket a demonstrációjukkal, de számomra és az ott dolgozó emberek számára ez a kiállás azt igazolta, hogy értékes munkát végeztünk.
Nem az lenne az optimális, ha a dolgokat meg lehetne változtatni?
A mostani rendszerre nemcsak az agresszivitás jellemző, de a dafkeség is. Inkább felállítanak egy emlékművet titokban, éjszaka, rendőri kordon mellett, mint hogy azt mondják, oké, akkor ezt hagyjuk. És akkor beszélgethetünk a férfias bátorságról.
Az elmúlt húsz évben volt olyan, hogy valamit szándékosan polgárpukkasztónak szánt?
Nem. Polgárpukkasztásból nem lehet létrehozni egy előadást; az csak ötlet marad, és hamis lesz. Igazából nem is tudom, hogy ez a szó ma mit jelent. Ha valaki megnézi az elmúlt öt év alternatív színházi előadásait és az én bemutatóimat, azt látja, hogy az enyémek végtelenül konzervatívak. Egyébként azt gondolom magamról, hogy konzervatív és hagyományos rendező vagyok, miközben ámulva nézem, hogy miket csinál például Mundruczó Kornél. Manapság, aki úgy indul neki egy előadásnak, hogy ő most polgárt fog pukkasztani, az hülye – mit lehet mutatni, ami még nem volt?
De ha alaposan végiggondolom, hogy mit tartottak a pályámon polgárpukkasztásnak, akkor azt látom, hogy mindig a gondolat verte ki a biztosítékot. A János vitézzel azért volt problémájuk, mert újraértelmezte, vajon ma hol lehet Tündérország. Nem jutottak el odáig, hogy ez mit jelent, sőt meg sem nézték az előadást, csak kiabáltak. A színháznak, a művészetnek nem az a dolga, hogy a valóságot másolja, hanem az, hogy megmutasson valamit, ami akár végletesen is, de arra próbálja ráébreszteni az embereket, hogy ha nem gondolkodnak, abból baj lehet. Egyébként döbbenet, hogy ma valaki azon háborodik fel, hogy Az ember tragédiájában fürdőruhában szexet imitálnak.
Azon én is felháborodtam: mit keresett ott a fürdőruha?
Így van. És ha már a Tragédia, miért voltak a falanszterben alsóneműben a fólia alatt?
Forradalmárnak kell lenni és mindig ellenszegülni, vagy el kell fogadni az új kor játékszabályait, és azon belül kiválót alkotni?
Filozófiailag soha nem kell bedőlni és aláfeküdni semmiféle elvárásnak. Ugyanakkor ennyire nem vagyok idealista: mindenki a saját személyiségéből kiindulva, a saját lelkiismeretével elszámolva teszi azt, amit tesz. Én már nem tudnék máshogy működni, de ez régebben is így volt; nekem fontos, hogy jól aludjak, fontos, hogy kimondjam a véleményemet.
Persze sokkal jobb lenne, ha forradalmibb vagy mondjuk inkább úgy, bátrabb és szuverénebb hozzáállással működne minden kollégám, jobb- és baloldalon is. Persze nincs is olyan, hogy jobb- vagy baloldali színházi alkotó. Én gondolhatom máshogy a világot, mint te, de a szakmánkat nem gondolhatjuk máshogy azért, mert más az életünk filozófiai mozgatórugója. Abban, hogy egy előadás mitől jó, hogy a színház mitől működik, nem lehet köztünk vita. De ez nálunk nem így van.
Annál pontosabban senki nem fogalmazta meg, hogy mit akar ez a kormány, mint ez a nyolcvan feletti úriember a Magyar Művészeti Akadémia megalakításakor: vannak a nemzet megmaradása szempontjából fontosabb művészi alkotások, és vannak kevésbé fontosak, még akkor is, ha azok nagyon magas művészi színvonalat képviselnek. Hogy ez az egykor biztosan nagyon frissen gondolkodó ideológus és még egy-két megmondó ember, akivel együtt fociztak nagy hatalmú politikusok, határozzák meg a magyar művészetet, az arról is szól, hogy mennyire tartja fontosnak a mai hatalom a kultúrát, a független, akár kritikus művészi hozzáállást. Csak a probléma van vele, úgyhogy inkább hatalommal szerzik meg. Így majd csönd lesz, vagy kizárólag olyan alkotások születnek, amelyek csak gyönyörködtetnek, hogy a Műcsarnok frissen kinevezett igazgatóját idézzem.
Az évad végén az Operában rendezett. Az operaház ma a „nemzeti oldal” kiemelt intézménye, a jobboldal egyik bázisa, nem?
Ezért is nagy dolog a gesztus, hogy felkértek rendezni. Nem mondom, hogy Ókovács Szilveszter nem a rendszer része, de megpróbál nemcsak aszerint kategorizálni, hogy ki hová tartozik, hanem a szakmát, uram bocsá’ a művészi nívót tartja elsődlegesnek. Érdekes, de nem merült fel bennem, hogy ne fogadjam el a meghívást. Szerintem ez a normális; ennek rendben kéne lennie, nem is kéne kérdésnek lennie.
Mit mondana, ha Vidnyánszky Attila hívná rendezni a Nemzetibe?
Azt hiszem, nem mennék. Ugyanakkor hibának tartom, hogy nem mennék. De hazudni nem akarok.
Sértettségből nem menne?
A kivégzésed helyszínére, ha nem muszáj, nem mész vissza. Pedig lehet, hogy pont az ilyesmiket kéne nekem is rendbe tenni. Ha nem próbálták volna meg hitelteleníteni és pocskondiázni az előző öt évet, és nem vették volna le a repertoárról a harminc előadást, amire még nem volt példa a magyar színháztörténetben, más lenne a helyzet. De ezek udvariatlanságok, és olyan helyre nem megyek újra vendégségbe, ahol udvariatlanok velem.
Megváltozott bármi azzal, hogy coming outolt?
Nem, tök normális életet élek. Én soha nem görcsöltem emiatt, köszönöm, jól vagyok. Ez nem arról szól, hogy én felszabadultabb legyek. Hanem arról, hogy annak, aki megteheti – mert nem kell méricskélnie, hogy mi fog történni vele, ha ezt elmondja –, annak manapság állampolgári kötelessége felemelnie a szavát mindenfajta megbélyegzés vagy kirekesztés ellen.
Korábban azt nyilatkozta, tart tőle, hogy pár év múlva nem kap munkát Magyarországon. Őszintén, fél ettől az ország legnépszerűbb színházi rendezőjeként?
Igen. Idén rendezek még egy-két fővárosi színházban, ahol a vezetés bízik bennem, de már megtörtént, hogy egy vidéki városban, ahová visszahívtak, a polgármester nem engedte, hogy rendezzek. Ezenkívül az Átriumban rendezek, amely magánszínház. Úgyhogy igen, el tudom képzelni. Önmagán túlmutató bevállalás ma engem rendezni hívni, és ezt tudja az is, aki meghív.